.

Feedek
Megosztás
HTML

Élni az előítéletek erejével

A cikket lejegyezte és szerkesztette: Galactus - Készült, Pierre Franckh:A rezonancia törvénye című könyve nyomán

"Egészen addig csalónak minősülnek azok, akiknek van egy jó ötletük, amíg az ügyük érvényre nem jut."  /Mark Twain/

Gyakran felmerül a kérdés, hogy mások rezgésterét vajon szándékosan is befolyásolhatjuk-e? Rávehetünk-e gondolataink erejével másokat arra, hogy viselkedésükön változtassanak?

Nemrégiben látható volt a televízióban egy nagyon érdekes kísérlet arról, hogy mennyiben vannak hatással az előítéletek a későbbi teljesítményre. A kísérlet a szőke nők problémamegoldására irányult. Valóban rosszabbul teljesítenek, mint a többi nő? Igazolják azt az előítéletet, miszerint a szőke nők együgyűek, sőt buták? Vagy ugyanolyan jó, sőt esetleg jobb eredményeket fognak elérni?

(Mielőtt tovább olvasnál, próbálj meg magadtól választ adni a kérdésre!)

A kísérlet eredménye meglepő, ám egyértelmű volt:ha a kísérleti alanyokat előzőleg nem befolyásolják, ugyanolyan jó eredményt érnek el, mint bárki más. Ám ha mindjárt a kísérlet kezdetén feltesznek egy részrehajló kérdést, például azt, hogy "Ön szőke vagy barna?", és a választ be kell ikszelni, nyomban felelevenítik azokat az előítéleteket, amelyeket az illető korábban hallott vagy elszenvedett, s ez erősen rányomja bélyegét a pillanatnyi viselkedésére.

Ebben az esetben azok a szőkék, akiket ily módon szembesítettek a szőkékkel szembeni előítélettel, valóban gyengébb teljesítményt nyújtanak, mint a barnák vagy a feketék, de még azoknál a szőkéknél is rosszabbul szerepelnek, akiket ilyen kérdéssel nem bizonytalanítottak el.

Még nyilvánvalóbban bebizonyosodott az előítéletek hatása abban az amerikai kísérletben, amelyben a fekete bőrű résztvevőknek a teszt első kérdésénél be kellett ikszelniük, hogy feketék vagy fehérek. Ezek a személyek később sokkal rosszabbul teljesítettek, mint azok a sötét bőrűek, akiknek nem tették fel ezt a kérdést.

Már az előítélet említésére is saját csapdájába esik az ember, hiába igyekszik figyelmen kívül hagyni, elutasítani vagy leküzdeni az ellene irányuló káros elfogultságot. Ilyenkor egy csapásra rátelepszik mindaz, amit évtizedekig hallgathatott. Vagyis azonnal reagálunk az előítéletre:nyomban alárendeljük magunkat a feltételezéseinek.

Tudatosan vagy öntudatlanul mindig afelé közelítünk, amit állítanak rólunk.

Ugyanez a kísérlet azt is bebizonyította, hogy ha a szőkéket megerősítik mindabban, amit jól tudnak, sokkal odaadóbban és jobban végzik feladatukat, mint korábban.

Ha jól akarunk szerepelni egy vizsgán vagy másféle megmérettetésen, nagyon fontos, hogy ne csak mi erősítsük meg magunkat abban, hogy jók vagyunk és minden menni fog, hanem a környezetünk is tegye ugyanezt!

Fogadd el barátaid vagy családod mentális támogatását!

Szintén kimutatták, hogy az előítéletek akkor is hatnak, ha ki sem mondják, ki sem mutatják őket. Elég, ha csak magunkban alkotunk ezek alapján képet valakiről.

Nemrégiban olvastam az egyik magatartáskutató intézet kísérletéről. Egy iskolás fíúnak kellett számtan példákat megoldania. Az első kísérlet előtt azt mondták az őt felügyelő számtantanárnak, hogy a fíú egy zseni. A tanár ezután mindvégig igen nagy jóindulattal volt a fíú iránt. A fíú pedig remekelt, s agya az elektródákkal történt mérés tanúsága szerint kimondottan jó teljesítményt nyújtott.

A második kísérletre másik tanárt küldtek be, a fíú ugyanaz maradt. Ennek a tanárnak előzőleg azt mondták, hogy a kísérlet alanya olvasási zavarokkal küzd. Alighogy a fíú átlépte a küszöböt, az agyára kapcsolt elektródák máris zárlatot jeleztek, csupán annak a ténynek a hatására, hogy a tanár előítéleteket táplált magában vele szemben. Az elektródák minden kétséget kizáróan jelezték, hogy az agy hirtelen kisebb teljesítménnyel kezdett működni. Ez pedig a fíú teljesítményében is tükröződött.

Az előítéletek valójában erőteljes, célzott meggyőződések, amelyek elég erősek ahhoz, hogy befolyást gyakoroljanak a másik emberre - akár kizárólag energetikai hatásuk által.

A róla alkotott véleményünkkel segíthetünk vagy akadályozhatunk egy másik embert.

Tanfolyamaim során gyakran bemutatok én is egy kísérletet, amely megmutatja, milyen nagy hatású lehet a másokról alkotott vélemény. Ez tulajdonképpen egy kineziológiai mérés, amelyet a német futball-bajnokcsapat mentáltrénere is előszeretettel alkalmaz, hogy a játékosoknak megmutassa, mekkora hatással van véleményük a csapattársaikra.

A kísérlethez felkérek valakit a teremben ülők közül, hogy jöjjön előre, és karját vízszintesen nyújtsa előre. Előszőr az illető erőnléti állapotát mérem fel. Ehhez erőteljesen fel kell emelnie a karját, miközben én igyekszem lefelé nyomni. Ez többé-kevésbé sikerül is, aszerint, hogy az illető milyen erőben van.

Ezt követően a kísérleti alany mögé állok, hogy ne lásson, és a teremben ülőknek elmutogatom, hogy mit gondoljanak a kiválasztott személyről:ha a hüvelykujjamat felemelem, mindenkinek csupa jót kell gondolnia; ha lefelé tartom, a legrosszabbakat kell feltételezniük róla.

Ami ezután történik, az minden alkalommal meglepi a résztvevőket:ha hüvelykujjammal felfelé mutattam - a kísérleti alany háta mögött - , és mindenki a legjobbakat gondolta róla, az illető karja fent marad, és én a legnagyobb igyekezettel sem bírom lenyomni. Ám ha a hüvelykujjamat lefelé tartottam, akár két ujjal is lenyomom a karját. Elillan minden ereje.

Ha jót gondolunk valakiről, erősítjük az illetőt. Ha rosszat gondolunk róla, gyengítjük.

Ennek a felismerésnek ma már az élsportban is hasznát veszik. A bajnokcsapat mentáltrénere egyszer egy tévéadásban mutatta be, milyen erős hatással van a teljesítményre a játékosok egymásról alkotott véleménye. Ha az egyik játékosról a többiek azt hiszik, hogy fogadni tudja a passzt, vagy meggyőződésük, hogy vezetni tudja a labdát vagy gólhelyzetben van, akkor ez a játékos teljesítményében is megmutatkozik. Már a többiek véleményének hatására is bizakodóbbá, erősebbé és ügyesebbé válik.

A pozitív előítéletek tehát általában jótékony hatásúak. Sokat segít például, ha bízunk társunk vagy gyermekünk képességeiben, sikerében. Színlelni azonban itt is hiábavaló. A rezgésteret nem lehet megjátszani. Erőt csak azzal öntünk másokba, ha valóban hiszünk bennük és a képességeikben.

Ha bízunk gyermekünk erejében, ő is hinni fog a saját képességeiben.

Ha bizalommal vagyunk párunk iránt, ő is jobban bízni fog a saját képességeiben.

Ha mindezt csak színleg tesszük, éppen az ellenkezőjét érjük el.

Rajtunk áll, hogy megváltoztatjuk-e környezetünket. Már a róla alkotott véleményünkkel is hatást gyakorolunk rá.

Gondold végig, kit tisztelsz meg a bizalmaddal?

Kit segítesz a gondolataiddal?

Kit akadályozol a megvetéseddel vagy a bizalmatlanságoddal?

Vedd szemügyre a környezetedet! Hogyan járulhatnál hozzá a javulásához? Vagy éppen így felel meg a tudattalan elvárásaidnak?

Környezetünk alakításában sokkal nagyobb szerepet játszanak a meggyőződéseink, mint gondolnánk.

Ha szeretnéd megváltoztatni szeretteidet, változtasd meg a róluk alkotott véleményedet. Ha családi egyetértésre vágysz, higgy benne, hogy mindannyian egyetérthettek. Ha ez sugárzik belőled, látni fogod, hogy embertársaid másképpen is reagálhatnak, nem csak a beidegződött minták szerint. Ha megváltoztatod róluk a véleményedet, más oldalukról is megmutatkozhatnak.

Mindenekelőtt azonban rólad lesznek más véleménnyel. Hiszen hasonló hasonlót vonz. A hasonló rezgésterek kiegészítik egymást. Egyszeriben átjár téged is a többiek bizalma és ereje.

Minél többet adunk, annál többet kapunk.

Miért ne használnánk hát jóra az előítéletek erejét?

Gondolataink erejével hatást gyakorolhatunk a sejtjeinkre?

A cikket lejegyezte és szerkesztette: Galactus - Készült, Pierre Franckh:A rezonancia törvénye című könyve nyomán

"Tényeket nem lehet azáltal kiiktatni a világból, hogy semmibe vesszük őket"  /Aldous Huxley/

Régóta tudjuk, hogy érzelmeink erős hatással vannak a testünkre. Erről számos tudományos és orvosi dokumentáció látott napvilágot. A DNS azonban az eddigi felfogás szerint megváltoztathatatlannak számított.

De vajon csakugyan az?

A HeartMath Institute 1992 és 1995 között azt kutatta, milyen hatást gyakorolnak DNS-ünkre a tiszta érzelmek. Glen Rein és Rollin McCarty kutatók ehhez az emberi DNS-t vették górcső alá. A DNS-t a kísérlethez először is elkülönítették egy főzőpohárban, majd a különböző szellemi és érzelmi technikákat alkalmazó kísérleti személyek segítségével erős érzelmeknek és indulatoknak vetették alá.

Az eredmények abszolút meggyőzőek voltak. Habár a tudósok kételkedtek abban, hogy az érzelmek hatással lehetnek a DNS-re, most olyasmit figyelhettek meg, ami ellentmondott a fizika addigi törvényeinek: miközben a kísérleti személyből erős érzelmek áradtak, az örökítő anyagon egyértelmű elektromos reakció volt mérhető! Vagyis az emberi érzelmek hatást gyakoroltak a főzőpohárban lévő DNS-molekulákra.

Az emberi érzelmek hatással vannak a DNS alakjára.

Értelmünk számára ez nehezen felfogható. A tudomány eddigi állása szerint a DNS megváltoztathatatlannak számított: vele születünk és a súlyos, erőteljes beavatkozásokon kívül semmi sem lehet rá hatással, nem változtathatja meg, sem a testen belül, sem abból kiemelve. Most azonban tapasztalnunk kell, hogy a DNS igenis megváltoztatható, sőt az igen finom energetikai rezdülésekre is reagál!

Kísérletsorozatában a HeartMath Institute még egy lépéssel tovább ment, és megvizsgálta az emberi placenta DNS-ének reakcióit is. Ez a DNS legtisztább alakja.

A kísérlethez huszonnyolc, placentából származó DNS-t helyeztek egy-egy főzőpohárba, s adták át huszonnyolc kutatónak, akik arra is ki voltak képezve, hogy erőteljes érzelmeket gerjesszenek.

Ebben a tesztben is bebizonyosodott, hogy a DNS alakja a kutató érzelmeinek megfelelően változik:az elismerés, szeretet és hála érzésének hatására a DNS fellazul, a láncok felnyílnak, vagyis a DNS-lánc megnyúlik. Ám ha a kutató aggodalmat, félelmet, dühöt vagy feszültséget árasztott magából, a DNS rövidebb lett, sőt jó néhány kódját ki is kapcsolta! A negatív érzésekre tehát azzal reagált, hogy összehúzódott.

Most már érthető, miért vágnak el minket a negatív érzések a világ többi részétől. Ha dühösek vagy rosszkedvűek vagyunk, úgy érezzük, hogy elszigetelődünk és kizökkenünk a helyes kerékvágásból. És csakugyan ez történik - csakhogy mi zökkentjük ki saját magunkat! A DNS-kódok kikapcsolása mindenesetre csak addig tartott, amíg a kutató el nem kezdett ismét örömet, elismerést, hálát és szeretetet érezni. Ettől a kódok ismét bekapcsolódtak - mintha a villanyt kapcsolták volna fel.

A DNS-en mért változások egyébként sokkal nagyobbak és átfogóbbak voltak, mintha például elektromágnessel váltották volna ki őket.

Azok, akik képesek mélyen szeretni, megváltoztathatják DNS-ük alakját.

Végül HIV-fertőzöttekkel is elvégezték a kísérletet, s ennek során kiderült, hogy az elismerés, a hála és a szeretet hatására a beteg ellenálló ereje a 300 000-szeresére nőtt azokéhoz képest, akik nem voltak képesek ilyen érzésekre.

Vélhetőleg ebben keresendő az egészség nyitja. Mindenképpen ajánlatosnak tűnik az öröm, a szeretet, a háládatosság és az elismerés érzését gyakorolni, hiszen ilyen módon sokszorosára növelhetjük ellenálló erőnket.

Ha kitartunk a pozitív érzések mellett, biztosan útját állhatjuk néhány betegségnek, mert ezzel megerősítjük immunrendszerünket. De nem lennénk-e képesek ennél többre is? Talán még az egészségünket is visszanyerhetnénk! Számtalan sikertörténetet ismerünk.

Nekem is megvannak a magam tapasztalatai az öngyógyító erőkkel, amelyek - ha az orvostudománynak hihetünk - ilyesmit végképp nem produkálhattak volna:

Húszesztendős voltam, és erős hátfájás gyötört. Rögtön egy szaktekintélyhez küldtek. Az első vizsgálat alapján adott diagnózis lesujtó volt: Bechterew-kórban, a gerincoszlop gyulladásos betegségében szenvedtem. Semmi kétség, a laboreredmények mind ezt mutatták.

Megállapodtunk, hogy egy hét múlva, ha az első megrázkódtatást kihevertem, megbeszélhetjük a további kezeléseket. Egyvalami biztos volt:ez a betegség gyógyíthatatlan, színészi pályámnak tehát vége. Gerinccsigolyáim rövid időn belül annyira összenőnek, mintha egyetlen csontot alkotnának. A hátam pedig úgy meggörbül, hogy a földön kívül egyebet nem fogok látni.

Eltelt a hét - életem legnehezebb heteinek egyike. Akkor még mit sem tudtam a sikeres kívánságokról vagy a kvantumfizikáról; nem tudtam, hogy gondolatainak erejével az ember akár a DNS-ét is megváltoztathatja; csupán egyvalamit tudtam: "Egészséges vagyok. Tökéletes a hátam. Szeretem a hátamat. Erős, eleven és mozgékony vagyok." Egy évre előre feliratkoztam teniszedzésre, de nem kétségbeesésemben, hanem azért, mert annyira örültem, hogy így fel lettem rázva; mert tudtam, milyen jó egészségesnek lenni! Jót nevettem a világegyetem tréfáján, megköszöntem a figyelmeztetést, felébredtem, és éreztem, hogy vagyok, hogy élek, és hogy egészséges vagyok. Egészséges vagyok és voltam. Éjjel-nappal, minden percben, minden pillanatban arra a csodára összpontosítottam, ami bennem történt.

Környezetem őszinte bámulatára. Senki sem tudta, miért van ilyen jó kedvem, mitől vagyok ennyire boldog, miért szeretek ennyire mindenkit és mindent. Táncoltam, énekeltem, hálás voltam, egyben voltam. Mérhetetlen háládatossággal és elismeréssel töltött el az addigi életem.


Pierre Frankch

 

Eljött az újabb orvosi vizsgálat, az újabb laboreredmények napja. Az orvos csodálkozott mosolygó, jó kedvű betegén - és akkor robbant a bomba. Megmagyarázhatatlan. Felfoghatatlan. Ilyen még nem történt. A tévedés kizárt. Egy hebegő orvos állt előttem. A reumatikus gyulladás, a gerincoszlop, a beteg keresztcsonti és csípőizület, hiszen olyan egyértelműnek látszott, és most... Ezt még egyszer meg kell vizsgálnunk. De az orvos, a szaktekintély három nap elteltével sem tudott mit mondani. Meggyógyult. Vége. Nem látni semmit, nem találtak semmit. A vérkép teljesen normális, sehol egy betegséghordozó gén, semmi csigolyagyulladás, nagyon sajnálja, nem, igazán örül, de hát...

Szinte azt hittem, jobban örülne, ha minden a maga rettenetes módján történt volna, csak hogy az ő élete az addigi szabályos kerékvágásban futhasson tovább. De így csak kézfogás, hitetlenkedő fejcsóválás. Emlékszem, ahogyan vigasztalóan megöleltem, és biztosítottam róla, hogy helyesen járt el; ahogyan csókot nyomtam az asszisztensnő arcára - aztán elkezdtem teniszezni.

Ma már tudom mi történt akkor. Ma már mélyen meghat énem és gondolataim erejének ajándéka. De mitől voltam akkor olyan biztos a dolgomban? Nem tudom. Visszatekintve azonban látom, hogy ebből az esetből merítettem azt a szilárd bizonyosságot, amely még ma is eltölt. Ez a tapasztalat és sok más esemény megtanított arra, hogy saját egészségünk is a mi kezünkben van - sokkal inkább, mint gondolnánk. Ez szilárd meggyőződésem.

És te, mit hiszel? Hited a mindent eldöntő erő. Döntsd, és alakítsd annak megfelelően az életed!

Mindennel összeköttetésben

A cikket lejegyezte és szerkesztette:Galactus - forrás:Pierre Franckh: A rezonancia törvénye

Az ember élete az, amivé gondolatai alakítják.  - Marcus Aurelius

Akár szívünk erejével, akár DNS-ünkkel, akár elménk által, gondolataink energiájával: ha akarjuk, ha nem, szakadatlanul jeleket küldünk a külvilágba, s jelzéseink találkoznak mások energiáival.

Ha azonos a hullámhosszuk, az ő energiáik óhatatlanul ráhangolódnak a miénkre. Ha különböző, az energiánk nem érinti meg őket. Ugyanakkor természetesen minket is vonz azoknak az embereknek az energiája, akikkel azonos hullámhosszon vagyunk. Folyamatosan sugározzuk, s egyben fogadjuk is a jeleket.

Azáltal, hogy mindennel összeköttetésben állunk, mindenestül újraírhatjuk sorsunkat. Ily módon ugyanis mindent megváltoztathatunk az életünkben - mindegy, hogy egy mély, őszinte szerelemre, gyógyulásra, barátokra vágyunk. Mivel mindennel összeköttetésben állunk, gondolataink és hitünk által teremtett rezgésterünk mások rezgésterét is mozgásba lendíti.

Ha ezt a képességet céltudatosan használjuk, saját akaratunk szerint alakíthatjuk az életünket. Ennek feltétele, hogy ismerjük meggyőződéseink és gondolataink valódi tartalmát, s ezáltal megtanuljuk tudatosan irányítani őket, kételyek és gyöngeség nélkül.

A lényeg mindig a mélységes meggyőződés.

Életünkben megvalósul mindaz, amiben leginkább hiszünk, amire a leggyakrabban gondolunk, legyen az akár gyógyulás, akár valamilyen rendkívüli siker. Amiről meg vagyunk győződve, az meg is valósul. Ez természetesen félelmeinkre is igaz, ha gondolatban energiával tápláljuk őket.

Ha vágyak, ha félelmek: valóságunk forrása mindig korábbi gondolataink erejében keresendő. A rezonancia törvényének értelmében ez vonzza rezgésével az életünkbe mindazt, amit remélünk, vagy amitől félünk.

Legyen néked a te hited szerint - Jézus Krisztus

Minél inkább hisszük, hogy

- mindentől különváltan élünk

- a dolgokkal szemben tehetetlenek vagyunk

- áldozatok vagyunk

- minden csupán a véletlen eredménye, s életünk áttekinthetetlen, kusza események halmaza

- a világ igazságtalan

- nincs hatalmunk a betegségek felett

- ennél több nem jár nekünk az életben

- a szerencse vagy a szerencsétlenség vak

- idegenek vagyunk a testünkben

- saját képességeinket nem befolyásolhatjuk

annál jobban belekeveredünk az imént felvázolt, ijesztő életbe.

Ugyanakkor üresség és magány tölt el minket, mert elszakadunk a bennünk szunnyadó alkotótól - elszakadunk saját isteni valónktól. Nem csoda, hogy magányosságunkban felszínes dolgokkal próbáljuk kitölteni az életünket. Ezért hajszolunk olyan célokat, amelyek sohasem tesznek boldoggá, hiszen alig érintenek meg minket. Amíg nem találunk magunkra, amíg nem magunkat tekintjük világunk megteremtőjének, addig életünk csakugyan áttekinthetetlen és látszólag véletlenszerűen bekövetkező események kusza kavalkádja lesz. Csakhogy ezt is mi sugalljuk életünknek. Mi teremtjük meg azt az állapotot, amelyre oly kevesen panaszkodunk. Kezdeti lehetősége mibennünk rejlik. E kiváltó erő nélkül ezen a világon semmi sem létezhet.

A rezonancia törvénye bármit elősegít, és mindig megerősít a hitedben.

Az energia nem nézi, hogy célod erkölcsös vagy hasznos-e. Egyszerűen csak a belőled áradó impulzusokra válaszol. Mi következik ebből? Egy reményt keltő hír:

Bármikor kiléphetünk magunk alkotta világunkból.

Nem kell mást tennünk, mint a nézeteinken változtatnunk. Kezdhetjük például azzal, hogy más szemmel tekintünk a mindennapjainkra. Először is azt kell megértenünk, hogy miként lépünk kapcsolatba a minket körülvevő világgal, és miképpen változtathatnánk meg a rezgésterünket, hogy általa olyan élményeket vonzzunk az életünkbe, amilyenekre vágyunk.

Vágyaink és kívánságaink valóra váltásához az első és legfontosabb lépést azzal tesszük meg, ha nem kívülállónak, hanem a világ részének tekintjük magunkat. Ettől kezdve semmiféle negatív gondolatnak nem fogjuk óvatlanul átadni magunkat, hiszen tudjuk, hogy ezek a gondolatok is rezgésteret gerjesztenek, amely hasonló rezgésterekkel lép kapcsolatba, és olyan irányba tereli életünket, amilyenbe nem akarjuk.

Ha megértjük, miként lépünk kapcsolatba a minket körülvevő világgal, rendelkezésünkre áll a világmindenség legnagyobb ereje.

Ha gondolkodási mintáinkon, régi meggyőződéseinken és a magunkról alkotott véleményünkön változtatunk, az addigi ártalmas erőterünkre reagáló eseményekkel és személyekkel már nem leszünk azonos hullámhosszon, ezért el is tűnnek az életünkből. Új élmények és tapasztalatok váltják fel őket - olyanok, amelyek pozitív gondolataink révén lépünk kapcsolatba.

A szemléletváltás bámulatos példája az alábbi történet. Mária peres ügye több mint nyolc esztendőn át húzodott - egészen egy bizonyos napig:

Az egyik barátnőmet akartam meglepni valamivel, s ekkor akadt kezembe az Ön könyve, a "Kívánjuk egyszerűen!". Egy csapásra megszűnt körülöttem a világ, és üdvözült mosollyal sétáltam ki a könyvesboltból. Hallatlan boldogság fogott el, mert végre megoldást találtam a gondomra!

Hogy mi volt a problémám? Nos, elkövettem azt a hibát, hogy bepereltem egy ügyvédet. Írd és mondd:nyolc és fél évvel ezelőtt! Az első tárgyalás ráadásul az én javamra dőlt el, de az alperes ezt nem volt hajlandó tudomásul venni, így hát nem is fizetett.

Nem adtam fel, tovább pereltem őt - és nyertem! A tartományi bíróság felkarolta az ügyemet. Ezzel aztán kezdetét vette egy véget nem érő huzavona - hogy az időközben kiállt félelmekről ne is beszéljek.

És akkor egyszer csak biztatóan rám mosolygott ez a könyv... Nyomban követtem is minden utasítását. Szerencsére nem esett nehezemre hinni a jóban. Nem hiába mondják, hogy a remény hal meg utoljára. A tárgyalás napján olyan nyugodt voltam, mint még soha. Autóba ültem, sa bíróságig vezető úton végig az affirmációimat dudorásztam. Egyszerűen boldog voltam.

Az ügyvédem teljesen kikelt magából, amikor meglátta, hogy milyen nyugodt vagyok. Amikor pedig teljes meggyőződéssel közöltem, hogy nyerni fogunk, a megdöbbenéstől szóhoz sem jutott.

Onnantól kezdve ment minden, mint a karikacsapás. Alig negyven perc múlva koccinthattunk az ügyre: pontosan, ellenvetés nélkül megkaptam a közel 140 000 eurós kártérítést!Hurrá!

Hálásan köszönöm a könyvben leírt ötleteket!

Mária

Máriában a kételynek az árnyéka sem merült fel, annyira biztos volt a sikerében, és ennek a bizonyosságnak az ereje áradt belőle. Tudta, hogy győzni fog, simán, könnyedén, lazán, hiszen meggyőződéseink ötezerszer nagyobb erővel sugároznak belőlünk.

Hogyan reagál rezgésterünk a híradóra és a napilapokra?

A cikket lejegyezte és szerkesztette: Galactus - Forrás:Pierre Franckh:A rezonancia törvénye

Minden információ, minden közlemény, minden hír hatással van DNS-ünkre, és nyomot hagy sejtállományunk egészén.

A híradó nem egyéb, mint egy nagy adag baljós közlemény. Hallhatunk munkanélküliségről, árvízről, környezeti katasztrófákról, energiaválságokról, bankcsődökről, terrortámadásokról, valamint értesülhetünk róla, hogy hamarosan mi magunk is hasonló támadások célpontjaivá válhatunk.

És ez még csupán ízelítő volt azokból a rémes jelenetekből, amelyekkel a híradó nap mint nap aludni küld bennünket. Miután borús képekkel ecsetelte a világ minden tájáról összeszedett szörnyűségeket, a műsorvezető ránk mosolyog, és jó ékszakát kíván.

Ezek után vajon miféle jó ékszakára gondol? :D

A híradó és az újságok a félelemkeltés legtökéletesebb eszközei. Hatásukra folyamatosan védekező tartásba szorulunk. Testünket ez mérhetetlenül túlterheli. Egyre gyengébbnek és erőtlenebbnek érezzük magunkat, s hamarosan kiutat sem látunk már.

Ha gondolatainkat fogva tartja a félelem, csupa olyan tapasztalatot vonzunk az életünkbe, amely a félelmeinket alátámasztja. Ne feledjük:hasonló hasonlót vonz.

Félelmeinkkel pontosan azt teremtjük meg, amitől félünk.

Ebből az ördögi körből pedig - emberi számítás szerint - nem is olyan könnyű kiszabadulni, ugyanis a felszabaduló stresszhormonok gátolják az agy gondolkodási funkcióját.

Az információkat és a gondolatokat az agy elülső része használja problémamegoldásra. Ez az értelem és a logikus gondolkodás székhelye. A reflexszerű cselekvés az agy hátulsó részéből indul ki. Vészhelyzetben az agy elülső részének véredényei összeszűkülnek, hogy a stresszhormonok annál gyorsabban működésbe léphessenek és kifejthessék hatásukat. Ez pedig meggátolja a világos gondolkodást. Ráadásul az akaratlagos cselekvés központját is blokkolja az elülső nagyagykéregben. Ez azt jelenti, hogy stresszes állapotban intelligenciánk és tudatos érzékelésünk csökken.


Stresszhelyzetben nem tudunk világosan gondolkodni és megfontoltan dönteni. Sokkal nehezebben tudunk tehát a félelmeinktől megszabadulni és jótékony rezgésteret kialakítani.

Ám ez még nem minden.

Ha stresszes állapotban, megfélelmítve alszunk el, ezzel az energiával nem csak az álmainkat fertőzzük meg, hanem az emlékezetünkben is elraktározzuk félelmeinket. Az agykutatás ugyanis bebizonyította, hogy az emlékek éjszaka raktározódnak el. Vagyis időben minél közelebb esik egy élmény az alváshoz, annál élénkebben épül be az emlékezetünkbe. Ez azt jelenti, hogy életünknek egyre valóságosabb részévé válik a félelem. Ami tehát első pillantásra meglehetősen ártalmatlannak látszott, valójában beláthatatlan következményekkel jár.

Hogyan lehet kikerülni ebből a bűvkörből? Nagyon egyszerűen: ki kell lépni belőle.

Próbáld ki, milyen érzés egy hétig híradó nélkül bújni ágyba, s időt szánni saját jótékony erőid felkutatására!

Észrevetted már, hogy a politikusok röviddel a választások előtt igyekeznek félelmet kelteni, hogy azután megígérhessék:majd ők, és csakis ők megmutatják a válságból kivezető utat? Engem ez a híradó műsorvezetőjére emlékeztet, aki felvonultatja előttünk a világ legborzalmasabb képeit, majd jó éjszakát kíván. Megadhatnád magadnak ezt a jó éjszakát. Az életed a te kezedben van. Más kezébe nem is való.

Mi végre teremtesz jobbnál jobb rezgéstereket, ha mindjárt tönkre is teszed őket?

Persze nem csak a híradókkal fosztjuk meg vágyainkat minden erejüktől. Lássuk csak a szokásainkat:

Például milyen filmeket szoktál nézni? Krimit, horrort, thrillert? Vagy inkább drámákat és tragédiákat? Hősöd kilátástalan helyzetekbe keveredik, megbetegszik, tönkremegy vagy meghalnak a szerettei?

Ne feledd: a filmipar mindent megtesz annak érdekében, hogy a nézőket teljesen lebilincselje. Egy igazán jó film csak akkor képes erre, ha az érzelmeiden keresztül fog meg.Egyetlen rendező és forgatókönyvíró sem szeretne mást, mint az érzelmeidhez szólni. A filmgyártók milliókat költenek és komoly szakmai csoportokat foglalkoztatnak azért, hogy átérezd, amit a film diktál neked.

Látszólag "csupán" 90 percig élünk ezekben a drámákban, világháborúkban, küzdelmekben. Ha többször tesszük, gondolatban és érzelmileg is foglalkoztatnak ezek az ügyek. Ha folyton ilyen filmeket nézünk, ha nyomon követjük a híradót vagy a nagy szerencsétlenségekről vagy éhínségekről szóló műsorokat, kiépítjük magunkban a hiány, a szegénység, a gond, az ínség és a félelmek minden egyebet elnyomó erőterét.

Eközben olykor - talán túlságosan is gyakran - sokkal erősebb és tartósabb érzések lesznek úrrá rajtunk, mint vágyaink megfogalmazásakor.

Tehát amikor

-csak azért olvasunk drámákról vagy gyilkosságokról szóló könyveket, mert izgalmas és lebilincselő olvasmányélményre vágyunk;

-olyan filmeket nézünk, amelyeknek élményeit amúgy eszünk ágában sincs átélni;

- gyakran és nagy érdeklődéssel figyeljük a nagyvilág sokkoló, borzalmas, ijesztő vagy undorító híreit,

pontosan ezeket a rezgéstereket hozzuk létre magunkban. A vonzás törvénye működik, és mi egyre jobban azonosulunk azzal, amivel valójában nem is akarunk.

Azok a hatások, amelyeknek kiteszed magad, befolyásolják a rezgéseidet, vagyis különféle érzelmeket és érzéseket keltenek. Ha szép muzsikát hallgatsz vagy tartalmas könyveket olvasol, kedélyed sokkal békésebbé, derűsebbé és nyugodtabbá válik.

Abba az irányba fejlődj, amerre valóra válhatnak vágyaid!

Minél többször elismételsz valamit, annál valósabbá válik. Erről agyunk szinapszisai tehetnek.