.

Feedek
Megosztás
HTML

Tunguzka: máig rejtély...

A cikket lejegyezte és szerkesztette: Galactus - Forrás: Pete Hough-Jenny Randles: Looking for The Aliens című munkája

Egy idegen űrhajó robbant volna fel Oroszország felett 1908. június 30.-án, kora reggel? Ezt a megdöbbentő feltételezést vizsgálta John Baxter és Thomas Atkins The Fire Came By (Tűz az égből) című könyvében. Az ilyen feltételezések nélkül is a tények már önmagukban lenyűgözőek.

Reggel hét óra körül egy Napnál is fényesebbnek tűnő tüzes tárgy lépett a Föld atmoszférájába, majd földet ért a szibériai Tunguzka-erdőben. Amint megjelent a Tajga-folyó felett, égig érő tüzes oszloppá változott. Pusztító mennykőcsapások sorozata kísérte a jelenséget, amit 60 mérföld (90 kilométer) távolságban is hallani lehetett.


A mennykőcsapásokat egy lökéshullám követte, amely háztetőket tépett le, és még 70 mérföld (110 kilométer) távolságban levő fákat is kitépett! Enyhe földrengéseket regisztráltak német és orosz szeizmológiai állomások. Angliában is észleltek egy gyengébb lökést, amely az első robbanásokat követően ért oda.

A lökéshullám kétszer megkerülte a Földet. Három nappal később foszforeszkáló felhőket figyeltek meg Európa és Észak-Afrika felett. Ezek elég fényesek voltak ahhoz, hogy fényénél újságot lehessen olvasni és fényképezni lehessen éjszaka. A fényhatást "rózsaszínnek" és "sárgászöldnek" írták le.

Baxter Atkins sok más kommentátorral egyetemben felfigyelt a számos hasonlóságra a Tunguzka (a kis kiterjedésű terület neve, ahol az eset történt) katasztrófa és az atomrobbantások között. Mikor a századfordulón még egyetlen nemzet sem rendelkezett ilyenfajta pusztító fegyverrel azt gyanították, hogy a robbanást egy idegen űrhajó fedélzetén lévő nukleáris hajtómű meghibásodása okozhatta!

Félreeső volta miatt húsz év telt el, míg végül Leonyid Kulik csillagász vezetésével egy tudományos expedíció elment a kérdéses területre. Kulik meg volt győződve róla, hogy a robbanást egy Földdel összeütköző óriás meteorit okozhatta, a krátert azonban sosem találták meg. Éppen ellenkezőleg, a becsapódás területén álltak a fák, bár ágaikat letörte egy lefelé sújtó erő. Ez nem volt összeegyeztethető egy föld felszínén történt robbanással, amivel egy meteor becsapódása járna.

Ezen túlmenően nem találtak nagyobb meteoritdarabokat a felszínen, későbbi expedíciók azonban radioaktív sugárzást észleltek. Arra következtettek, hogy ezért a Szovjetunióban az 1950-es és korai 1960-as években az atmoszférában végrehajtott kísérleti atomrobbantások eredményeképpen létrejött radioaktív csapadék okolható.

A. I. Monoszkov, az aerodinamika szakértője sem értett egyet a meteorit-elmélettel. A Tunguzka-eset sok szemtanújának vallomását megvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a tárgy mozgása a robbanás előtt lelassult! Azt is kimutatták, hogy kétszer is megváltoztatta a haladási irányát, mielőtt becsapódott volna.

Kevin Randle ufológus 1977-ben interjút készített dr. James A. Von Allen fizikussal a Tunguzka-esettel kapcsolatban. Arról is kikérte a tudós véleményét, vajon elképzelhető-e az a népszerű feltételezés, hogy egy csillagközi űrhajó balesete okozta a robbanást.

Van Allen egyetértett az orosz meteorszakértővel E. L. Krinovval, aki óriási mennyiségű adatot halmozott fel azzal az elképzeléssel kapcsolatban, hogy a robbanás okozója egy üstökös volt. Az üstökösök viszonylag kisméretű szilárd magból állnak, amelyet az illékony gázok és a por nála sokkalta nagyobb kiterjedésű rétege vesz körül. Krinov szerint a helyszínen felfedezett nagyobb mennyiségű magnetitdarabkák és szilikátglobulátumok meteoresőre utalnak.

Randle egy 1959-ben folytatott vizsgálatot idéz, amely során radioaktív cézium 137 nyomait fedezték fel, de a környéken történt kísérleti atomrobbantások miatt Van Allen úgy gondolta, hogy a cézium jelenléte önmagában nem lényeges nyom, noha a radioaktív sugárzás eloszlásának és erősségének tüzetesebb vizsgálata eldöntené ezt a kérdést. Azzal azonban egyetértett, hogy egy üstökös nem tudja megváltoztatni a haladási irányát.

Az abba vetett hitet, hogy egy üstökös, nem pedig egy űrhajó volt az óriási robbanás okozója, valamivel többnek lehet tekinteni puszta találgatásnál - ennek ellenére számos tudóst izgalomba hoz ez a feltételezés. Miután oly sok égitest (bolygók, aszteroidák, meteorok, üstökösök stb) száguld folytonos pályán, van esély arra, hogy ennek az égi snooker-partinak a során előbb vagy utóbb az egyik ilyen test eltalálja a Földet ahelyett, hogy egy Földhöz közeli pályán tovább folytatná útját, ahogy azt az üstökösök minden évszázadban megteszik néhányszor.

Ennek ellenére sem azelőtt, sem azt a napot követően nem tapasztaltunk semmi olyat, mint a Tunguzka-robbanás - legalábbis nem a történelmi emlékezet során. Vannak olyanok, akik szerint bármi is okozta a tundrán végbement pusztítást, ugyanaz a dolog irtotta ki a dinoszauruszokat is, amikor 60 millió évvel ezelőtt hasonló dolog történt, de sokkal drámaibb méretekben.

Akkor hát mi volt az? Atomrobbanások nem fordulnak elő a természetben. Ez a dolog pedig a trigonometria szerint kétszer is megváltoztatta a haladási irányát!

A tudósok továbbra is keresik a válaszokat...

Megtalálhatták a tunguszkai meteor darabjait

Egy nemrég megjelent tanulmányban egy orosz kutató azt állítja, hogy megtalálta a tunguszkai eseményt okozó meteorit darabjait. A furcsa a történetben, hogy Andrej Zlobin 25 éve találta meg a három kődarabot, de csak most állt a nyilvánosság elé felfedezésével.

A történelem során többször jegyeztek fel meteorzáporokat, a legnagyobbak ezek közül kisebb-nagyobb pusztításokat végeztek. Az egyik legismertebb ilyen jelenség Szibériában történt 1908. június 30-án. Reggel hét óra után pár perccel Szibéria középső részén, a Köves-Tunguszka és a Léna folyók között, éles hangjelenség kíséretében hatalmas tűzgömb tűnt fel az égen. A jelenséget több száz kilométeres távolságból is látni lehetett, és aki látta, kivétel nélkül biztos volt benne, hogy eljött a világvége. Főleg amikor néhány ezer méteres magasságban a tűzgolyó felrobbant.

tunguska

A robbanás erejét ma öt és harminc megatonna közé becslik a szakértők (ez a hirosimai atombomba több százszorosa), a rá következő földrengést pedig a Richter-skála (amit csak 17 évvel később találtak fel) szerint ötös erősségűnek. A robbanás kétezer négyzetkilométeres területen tarolta le a tajgát, becslések szerint nyolcvanmillió fát tépett ki a földből. Állítólag csak egy ember halt meg, mert a terület szinte teljesen lakatlan. Az első tudományos expedíció a világháború és az orosz forradalom miatt csak 19 év múlva merészkedett a helyszínre. Gyufaszálszerűen széthajigált, kidőlt fákat találtak, de becsapódás jelző krátert nem.

Az eseményre nem találtak pontos magyarázatot, de valószínűnek tűnik, hogy egy meteor ütközött a Földnek. A kutatók azóta sem találtak krátert, ami arra utalhat, hogy még a légkörben megsemmisült a meteor. Ugyanakkor túl nagy volt a pusztítás ahhoz, hogy egy ekkora méretű meteor egyszerűen megsemmisüljön a levegőben. Egy 2007-es expedíció szerint a Cseko-tó volt a becsapódási kráter.

A néhány hónappal ezelőtti cseljabinszki meteorhoz hasonlóan valószínűleg itt is több darabra robbant szét a meteor. Egy 1939-es expedíció megolvadt kőzetet talált, amelyben buborékok is voltak. A kutatók ezt a becsapódás melletti bizonyítékként tartják számon. A minta azonban elveszett és soha nem tudták részletesebben megvizsgálni.

Andrej Zlobin, az Orosz Tudományos Akadémia munkatársaként 1998-ban járt a helyszínen. Több helyen is kutatott maradványok után, talált is bizonyítékot a robbanásra, de nem talált meteoritokat. Eszébe jutott, hogy a közeli folyó medrét is átkutatja, összesen száz követ szedett össze onnan. A későbbi vizsgálatok azonban csak hármat találtak érdekesnek, ezeken olyan nyomokat talált a kutató, amelyek arra utalnak, hogy egy felrobbant meteor darabjai lehetnek.

Forrás:index.hu

A Tunguzka-rejtély

Százegy évvel ezelőtt, Szibéria kellős közepén egy olyan természeti (?) jelenségre került sor, amelyet bízvást benevezhetünk a „huszadik század legrejtélyesebb eseménye” versenyre, és nem tévedek sokat, ha azt mondom, hogy komoly esélyekkel indulhatna valamelyik pontszerző helyért.


Az eddigiektől kicsit eltérő módon mai konteónk joggal viselheti a „biogazdaságból származó termék” címkét, hiszen a magyarázatok többségének megértése feltételez egy minimális természettudományos tájékozottságot.

Lássuk akkor a történeti tényeket, amelyeket (utólag) számos nemzet tudósai, kutatói rögzítettek a helyszínen, illetve laboratóriumokban egyaránt, s amelyekkel kapcsolatosan nincsenek kérdőjelek, hiszen a tényekkel (történetesen) mindenki egyetért.
1908. júniusának utolsó napját írjuk (legalábbis a nyugati Gergely-naptár szerint; az Orosz Birodalomban akkoriban használatos Julián-naptár szerint június 17.-e van), kedd reggel. Szinte Oroszország mértani középpontjában, Jakutföld nyugati határán, az evenkek (régebbi nevükön: tunguzok) által (mellesleg nagyon gyéren) lakott területen vagyunk. A nap már bőven felkelt, a környékre oly jellemző, több tíz méter átmérőjű szúnyogfelhők már megkörnyékezték az összes számba jöhető emlőst, szóval tiszta szibériai idill szemtanúi is lehetnénk, amikor…

…amikor helyi idő szerint 07 óra 10 perckor egy hatalmas tűzcsóva (más források szerint tűzgömb, esetleg tűzoszlop) jelenik meg a délkeleti égen (mintha a Bajkál-tó felől érkezne) és északnyugati irányba (mondjuk a Novaja Zemlja szigetek felé) tartva átszáguld a légkörön, gigászi fényjelenségeket produkálva maga mögött. Szemtanúk beszámolói szerint a gömb (maradjunk ennél a térmértani alakzatnál) srégen lefelé (mármint a Föld felszíne felé) tartott, körülbelül 10-15 fokos szöget zárva a vízszintessel. 
A golyó és az azt követő fényuszály mintegy négy percig látható az égen, majd a gömb látszólag becsapódik (más források szerint a talaj felett pár száz vagy pár ezer méterrel robban fel) a Tunguzka folyó mellett, Kanszk településtől mintegy tíz kilométerre. Óriási (mintegy 6-10 másodpercig tartó) robbanás hangja hallatszik, az okozott károkat ezt követően lehet szemügyre venni.

A jelenség fizikai hatása még évekkel a történtek után is elképeszti az arra járókat. Akkoriban csak becsülni lehetett, ma már viszonylag pontos számításokra támaszkodva a következőket lehet tényként elfogadni - már ami a következményeket illeti: 
- a robbanás gyakorlatilag letarol úgy 2200 négyzetkilométert (ez Komárom-Esztergom megyével megegyező nagyságú terület), kidönt kilenc millió (!) fát, további kétmilliót megfoszt a teljes lombozattól;

- két kisebb rénszarvas-csorda körülbelül nyolcvan egyedéből (amelyek a fő csapásirány tengelye mentén tartózkodtak) csak szénné égett csont- és húsdarabok maradtak; további három csorda mintegy négyszáz állatát a gyufaszálként több tíz méterre röpködő, gyakran 80 centiméteres törzs-átmérőjű fatörzsek verik agyon;
- utólagos számítások szerint a robbanás a hirosimai bomba energiájának ezerszeresét szabadította fel, vagyis körülbelül 15-25 megatonna (a források eltérnek) konvencionális robbanóanyagnak megfelelő intenzitású volt; a Föld számos szeizmológiai állomása regisztrálta a rezgéseket; az eseménytől 500 kilométerre délnyugatra húzódó transzszibériai vasút sínpárja felemelkedett és meggörbült; az explóziót követő mágneses vihar négy órán keresztül tartott, s a fényjelenségeket még Portugáliában, Írországban és Nagy-Britanniában is észlelték;

- a keletkezett légnyomásfront átlagsebessége meghaladta az ezer kilométert óránként;

- ha az esemény Belgiumban történik, az ország egyetlen lakója sem marad életben, s egyetlen épület sem marad sértetlen.

A húszas évek közepétől-végétől kezdve több (orosz és nyugati) expedíció is útra kelt azzal a feladattal, hogy körülnézzenek a helyszínen és megpróbálják megállapítani az események okát. A nagy kérdésekre egyértelmű válasz a mai napig sem született.

És akkor lássuk, milyen elméletek születtek a Tunguzka-robbanás megmagyarázására.

1.) Az űrből jött kövek

1.1.) A meteorit

A laikusok számára is legkézenfekvőbb magyarázat (a világűrből érkező és a légkörbe behatoló, majd a földbe becsapódó szikladarabról) egy Leonyid Alekszejevics Kulik nevű orosz (szovjet) geológus (itt balra) nevéhez fűződik. Ő négy expedíciót is szervezett a Tunguzka folyó környékére, de az éveken át folytatott kutatásai során sem meteorkrátert, sem meteorit-maradványokat nem találtak, noha 1938-ban még légifényképezéssel is próbálkoztak. A részmagyarázat (vagyis hogy a légkörben a meteorit elégett) a szakértőket nem elégítette ki.

1.2.) Az üstökös

A londoni Kew obszervatórium tudományos igazgatója, bizonyos Francis John Whipple 1934-es elmélete szerint nem is annyira meteorit, mint inkább egy gázhalmazállapotú üstökös a felelős. Ily módon a konkrét becsapódási nyomok hiánya is megmagyarázható. Erre a verzióra az ötvenes években cuppant rá egy Kirill Florenszkij nevű szovjet geokémikus, aki akadémiai megbízólevéllel 1954-ben utazik a helyszínre, majd a hetvenes évek második felében egy brit tudós (David Hughes) személyében újabb üstökös-fan lép színre. Ez utóbbi még a méretét is meghatározta: szerinte a mag átmérője nem haladta meg az 50 métert.

A tudományban az a szép, hogy a laikus végképp nem tudja, kinek higgyen; legalább ennyire képzett szakemberek cáfolják az üstökös-elméletet. Ott van például a már említett brit kutató névrokona, az amerikai Fred Lawrence Whipple, aki 1975-ben, továbbá az ugyancsak jenki Richard Stone, aki a nyolcvanas években (szigorúan tudományos alapon) mindenkit lehülyézett, aki üstkösnek vélte a tunguzkai események előidézőjét.

1.3.) Az aszteroida


„Az égbolt söpredéke” – ahogyan sokáig nevezték őket. Nem mennék bele, hogy mi a különbség a meteoritok, az üstökösök és az aszteroidák között (valami szakértő olvasó biztosan megteszi helyettem a kommentekben); elégedjetek meg annyival, hogy csillagászok és geológusok egy csoportja ez utóbbiakra veri a balhét. 
Egyértelmű bizonyítékkal elméletük mellett persze ők sem rendelkeznek, noha jó 
páran (többek között 1994-ben a NASA két kutatója, Kevin Zahnle és Christopher Chyba) erősen izmoztak ezen verzió mellett. A Deep Impact és az Armageddon című
filmekből tudhatjuk, hogy mi a helyzet az aszteroidákkal és hogyan kell ellenük védekeznünk. Reméljük, Bruce Willis majd ráér. És ha mindenáron tudományos cuccra vágytok aszteroida-ügyben, látogassátok meg a NASA illetékes honlapját.
2.) A fekete lyuk

Bereményi Géza óta tudjuk, hogy a fekete lyuk egy nemlétező égitest. Nos, 1973-ban az igen tekintélyes Nature című tudományos folyóiratban megjelent két ifjú elméleti fizikus (Michael Ryan és Albert Jackson), az Austini (Texas) Egyetem előadói által szignált cikk, melynek lényege, hogy egy ilyen űrbéli jelenség (amelyet még kozmikus porszívónak is szokás becézni) a felelős mindenért. Ők ketten az akkoriban még igencsak frissnek számító elméletet Stephen Hawking munkásságából vezették le. Nem vagyunk egy asztrofizikai blog, ezért csak annyit, hogy egy átlagos fekete lyuk (már ha van ilyen) mérete atommag nagyságú és tömege meghaladja a teljes Himalája hegyvonulatét. Az ezen verzió mellett lándzsát törők érvelni szoktak a helyszínen a becsapódáskor valószínűsített, elképesztő nagyságú gravitációs mezővel, továbbá a helyszíni kráter hiányával.
3.) Az antianyag volt

Ne, ne tessenek felhördülni; antianyag nem csak a Star Trekben létezik, mint az Enterprise hajtóanyaga, vagy a Dan Brown-féle Angyalok és démonokban, mint a Vatikánt elpusztítani szándékozó gonoszok robbanószere. Nem bizony; antianyag valóban van, például az Európai Nukleáris Kutatóközpontban (CERN) kábé tizenkét éve állítanak elő antihidrogén-atomokat, amelyek (a normál hidrogén egy protonjától és az akörül keringő egyetlen elektronjától eltérően) egy antiprotonból és a körülött

e mozgó egy darab pozitronból állnak.

Nakérem, az antianyag-rajongók szerint egy aprócska ilyen izé száguldott végig a szibériai reggelen. Elméletük mellett szól, hogy Tunguzka környékén jelentős mennyiségű és koncentrációjú radioaktív szénizotópot (a sokszor emlegetett C14-est) sikerült kimutatni, ami az antianyag mellett (is) szólhat.

4.) A tüköranyag volt

Tényleg nem akarom elvinni fizikai-filozófiai irányba a posztot, ezért csak annyit, hogy a tüköranyag nem azonos az antianyaggal, noha első megközelítésben igen hasonló hozzá. Itt nem a töltések jelentik az eltérést a klasszikus anyagtól, hanem a perdület, vagyis a részecskék forgásiránya. Nagyon izgalmas tudományterület, és már csak azért is figyelmet érdemel, mert 1957-ben két kínai srác, Jang és Li (35, illetve 31 évesek…) az ezzel összefüggő tükörszimmetria-sértés elméletéért megkapták a fizikai Nobel-díjat. 

Ha az anyag találkozik az antianyaggal, akkor nagy balhé lesz, hiszen kölcsönösen megsemmisítik egymást. Ha viszont a tüköranyaggal találkozik, semmi különös nem történik, hiszen nem is érzékelik egymást.

De akkor hol itt a robbanás? – kérdezhetitek.

Robert Foot, egy ausztrál fizikus a 2002-ben megjelent könyvében (Shadowlands: Quest for Mirror Matter in the Universe, vagyis Árnyékvilág: Nyomozás a tüköranyag után a világegyetemben) kifejti: a tunguzkai történések hátterében csakis egy tüköranyagból lévő aszteroida állhat, amely kábé 90-100 méter átmérőjű és egymillió tonna súlyú jégkavics lehetett – természetesen tükörperdületű elemi részecskékből. És ez nem a Lewis Carroll-féle Alice-utánérzés; a kételkedők olvassanak utána! Amúgy meg megjegyezném, hogy Carroll matematikus is volt…
5.) A gömbvillám

A felelősöket nem kell feltétlenül a világegyetemben vagy a párhuzamos univerzumokban keresni; a jó öreg gömbvillág ugyanúgy megteszi.

Így gondolta legalábbis Jack Stoneley, aki az 1977-ben megjelentCauldron of Hell: Tunguska (A pokol üstje: Tunguzka) című könyvében kifejti azt a véleményt, mely szerint egy egy kilométer átmérőjű (!) gömbvillám volt a ludas. Az elmélethez később többen csatlakoztak, például az Orosz Tudományos Akadémia tagja, Grigorij Kocsemaszov, aki előbányászott olyan korabeli visszaemlékezéseket, amelyek szerint felrobbanása előtt a tunguzkai tűzgömb nem csak a már említett, és a vízszintessel 10-15 fokos szöget bezáró egyenes mentén, hanem vízszintesen is mozgott, sőt, mintha még „szökdécselt” is volna.
6.) UFO

A konteósok két nagy kedvence, Fox Mulder és Dana Scully sem tudnak eltekinteni a tunguzkai eseményektől. Tőlük függetlenül komoly tábora van azoknak, akik azt állítják, hogy 101 évvel ezelőtt egy földön kívüli űrjármű zuhant le Szibérában, s mivel antianyag hajtotta, a teljes megsemmisülés borítékolható volt. Van, aki szerint simán a Bajkálból szerettek volna friss vízhez jutni,mások szerint csak átrepültek (volna) Szibérián, útban valamelyik, Északi-sarkhoz közeli, víz alatti bázisukra.

Kiegészítő alverzió, hogy bizonyos maradványokat azért mégis felleltek, de a szovjetek valamikor a hetvenes években rátették a kezüket és azóta is valami eldugott laboratóriumban próbálják megfejteni az idegen űrhajó anyagának titkát (lásd még a roswelli incidens, egy nagyhatalommal odébb).

Ugyancsak olvasni olyan kombinált konteókat, amelyek szerint aszteroida (esetleg üstökös, meteorit vagy fekete lyuk, netán antianyag) volt jelen, de mielőtt a teljes Földet megsemmisítette volna (de minimum az élővilág jelentős részét, ahogyan történt az 65 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszokkal), szóval az idegenek még idejében közbeléptek és lelőtték (?) a behatolót, mielőtt az komolyabb károkat okozott volna.

Az viszont ténynek látszik, hogy a szemtanúi beszámolók és az utóhatások elemzése alapján készített mindenféle számítások szerint a tunguzkai objektum végső (robbanás előtti) sebessége2200-2500 km/óra (kábé 2 Mach) volt.
Ez mondjuk egy Concorde típusú gép

sebességének felel meg, és nem egy, a világűrből származó kő-, fém-, avagy jégdarabénak (amely 35 ezer km/órától 200 ezer km/óráig terjedhet). A moszkvai Repüléstechnikai Intézet szakemberei még azt is kiszámolták, hogy az objektum a horizonthoz képest 6,2 fokos visszatérési szögben lépett be a légkörbe, amely adat kísértetiesen emlékeztet a mai űrhajók 5,5-7,5 fok közötti belépési szögére (ha ennél meredekebben érkezik, akkor úgy felforrósodik, hogy fennáll az elégés veszélye, ha ennél laposabban, akkor a levegőrétegről visszapattant, mint a vízen kacsázó kavics).

7.) Tesla, a megkerülhetetlen

A huszadik század szerb származású amerikai természettudományos zsenijéről már eleget tudunk ahhoz, hogy ne kelljen túlságosan sokat magyarázni ezt az elméletet. Tesla csodafegyverének első komolyabb kipróbálása volt tehát mindaz, ami Tunguzka környékén történt. 

Viszonylag néptelen, de azért élővilággal bőségesen ellátott terület kellett, ahol lehetőleg emberben nem esik kár, de a hatásokat alaposan lehet majd tanulmányozni. Hát megtörtént, és a 36 évvel későbbi Port Chicagóhoz képest (ahol állítólag szintén Tesla-féle dolog sült el) nem is volt áldozat.

/konteo/