.

Feedek
Megosztás
HTML

A Roswelli Légi Bázis már nem élő egykori alezredese: "Földönkívüli testet találtunk"

Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy az UFO kutatás egyik nagy történelmi pillanatának lehetnek fültanúi azok, akik meghallgatják az alábbi huszonhat másodperces interjúrészletet. A hanganyagot még 1999-ben rögzítették, ám csak néhány napja került nyilvánosságra. A felvételen a Roswelli Légi Bázis (RAAF) ma már nem élő alezredese, Walter Haut nyíltan kijelenti, hogy 1947-ben egy idegen lény holttestét találták meg Roswellnél.

Az a Walter Haut mondja ezt, aki 1947 júliusában, mint a Roswelli Bázis sajtóreferense, még a nevét adta ahhoz a hivatalos katonai nyilatkozathoz, amely szerint Új-Mexikóban mégsem egy repülő csészealj, hanem csupán egy eltévedt meteorológiai ballon zuhant le. Az alezredes hírhedt, a lezuhant UFO-t cáfoló 1947-es sajtónyilatkozata napok alatt bejárta az egész világot, itt olvasható az erről tudósító korabeli rövid MTI hír is:

A most nyilvánosságra került és alább hallható (magyar felirattal) rövid felvétel, a teljes beszélgetésnek csupán egy nyúlfarknyi része, ám annak ellenére, hogy a hossza még a fél percet sem éri el, hihetetlen jelentőséggel bír, hiszen minden idők leghíresebb UFO incidensének egyik korábban mindent tagadó magas rangú szemtanúja vallja be rajta, hogy 1947-ben tényleg egy másik világból érkező jármű és annak utasa zuhant le Roswell mellett.

A hangfelvételt 1999-ben egy Wendy Connors nevű UFO kutató hölgy készítette, aki személyes interjút kért Walter Hauttól. Az egykori alezredes egyetlen feltétellel volt hajlandó beszélni, ha a hanganyagot és a beszélgetésen elhangzottakat is csak évekkel a halálát követően hozzák majd nyilvánosságra.

Walter Haut szinte napra pontosan hét évvel ezelőtt, 2005. december 15-én hunyt el, és halálának évfordulójához kapcsolódóan mutatták most be ezt a fél perces részletet, amelyben az egykori roswelli sajtótiszt Wendy Connors-nak arra a kérdésére válaszolt (a kérdés nem hallható a felvételen), hogy a Roswellnél lezuhant jármű kapcsán tud-e bármiféle idegen lényről? Walter Haut némileg habozva így felelt:

- Amennyire vissza tudok emlékezni, csak egy test volt. Relatíve igen kicsi test volt, nagyjából egy 10-11 éves gyermekhez hasonló volt a mérete. Óriási volt ott a felhajtás.

Ezután, mintha úgy érezte volna, talán túl sokat mondott, némi hezitálás után gyorsan le is zárta sorait:

- Őszintén szólva,...ennél többet nem igazán mondhatok.

Kevesen tudják, hogy Walter Haut egy maroknyi embernek már korábban is utalt arra, hogy mit is látott annak idején Roswellnél és a bázison. Egyikük volt Robert Shirkey, aki a Roswelli Bázis hadműveleti tisztje volt 1947-ben. Mielőtt Shirkey meghalt, elárulta a fiának, hogy 1989-ben Walter Haut négyszemközt bevallotta neki, az Új-Mexikóban lezuhant jármű roncsai, melyeket ő személyesen látott, csakis egy másik világból származhattak.

Walter Haut idősebb korában

Lloyd E. Nelson, Haut egyik adminisztrátora volt a Roswelli Légi Bázis Sajtóirodáján 1947-ben. Pontosan emlékszik rá, hogy az incidens utáni napokban Walter belépett az irodájukba és elővett a zsebéből egy kisebb roncsdarabot, amelyen kézírásszerű jelek voltak. Ezután mutatott még neki egy kerámiának látszó darabot is, ami töröttnek tűnt. Később Jesse Marcel, aki szintén ott járt az UFO lezuhanásának helyszínén és Walter Haut is arra utasította Nelsont, hogy senkinek ne merjen beszélni erről.

A kétezres évek elején, több mint egy fél évszázaddal később Nelson felhívta Waltert, mert szeretett volna még többet megtudni az akkor neki mutatott anyagokról, ám Nelson nagyon meglepődött Haut reakcióján:

"Legnagyobb döbbenetemre Walter semmit sem volt hajlandó elismerni nekem. Tudta, hogy ott voltam, ennek ellenére még ezt sem ismerte el. Még négyszemközt sem."

A bázis akkori gazdasági tisztje, Richard C. Harris, határozottan állította Kevin Randle Roswell kutatónak, még a kilencvenes évek közepén, hogy Haut tudott a testekről, amelyeket a bázis egyik hangárában tároltak. Állítólag az események idején meg is kérdezte Harris-t, hogy szeretné-e látni őket, Harris azonban nemmel válaszolt.

Fred Wilcox, a Roswelli Légi Bázis civil alkalmazottja volt 1948-ban és Haut jó ismerőse. 2000-ben Wilcox azt mesélte, hogy 1955-ben Walter Haut egy közös nőismerősüknek négyszemközt elmondta, ott járt a szerencsétlenség helyszínén és látta a földönkívüli testeket is.

Walter Haut felesége "Pete" Haut pedig többször is elmondta, hogy a Roswell Incidens után évekig megjelentek náluk látogatóba a Légierő Hírszerzésének különleges tisztjei. Pete szerint "bármikor feltűnt az UFO kifejezés a hírekben, ezek az emberek szinte azonnal megjelentek nálunk."

Később, az élete vége felé közeledvén, Haut már maga is mert beszélni arról, hogy az incidenst követő években többször is kapott fenyegető telefonhívásokat. Az egyik kutatónak azt mondta"annyi ilyen hívásom volt, hogy a végén már nem is számoltam. És mindez húsz éven keresztül."

Walter Haut 2002 decemberében úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba és elárulja, hogy mi is történt valójában Roswellnél. A közjegyző előtt aláírt vallomásában bevallotta azt is, hogy egyik hivatalos sajtónyilatkozata sem volt igaz. Erről akkoriban a nagyobb hírügynökségek is beszámoltak, Tom Carey és Don Schmitt, szinte azonnal bestsellerré váló könyve a Witness To Roswell (Roswell szemtanúja) kapcsán.

A három évvel korábban magnóra rögzített vallomás készítője, Wendy Connors ma sajnálatos módon nincs túl jó egészségi állapotban, ezért a hosszú évek alatt összegyűjtött teljes kutatási anyagának kezelését - amelyek egy közelebbről meg nem nevezett helyen, valahol az Egyesült Államok észak-nyugati részén találhatók - átadta, általa megbízhatónak tartott személyeknek, akik további részleteket árultak el a felvétel eddig be nem mutatott részéből.

Ebben Haut állítólag egyebek mellett beszél arról, hogy a testet egy nagyobb kátránypapírral fedték le, majd részletesen mesél arról, hogy a saját szemével látta a jármű roncsait a roswelli bázis egyik hangárjában. A felvételfoszlányt most nyilvánosságra hozó blog azt ígéri, hamarosan a teljes hanganyagot bemutatják. Ha ez megtörténik, természetesen mi is azonnal - magyarra fordítva - közzé tesszük.

 

/ittvannak.hu/

Nyilvánosságra hozták a Roswell UFO Incidensnél dolgozó egyik kórházi nővér feljegyzéseit

Lawrence R. Spencer, amerikai szerző igencsak meglepődött, amikor az egyik nap méretes borítékot talált postaládájában. A feladó az a Matilda O’Donnell MacElroy volt, aki 1947-ben kórházi nővérként teljesített szolgálatot a Roswellben található katonai bázison és - saját állítása szerint - ulcsfigurája volt az életben maradt idegen lénnyel folytatott kommunikációs kapcsolatfelvételnek.

Az egykori kórházi dolgozó akkoriban az Amerikai Légierő alkalmazásában állt és azt mondja, ő volt az egyetlen személy, akivel 1947 júliusa és augusztusa között többször is hosszasan elbeszélgetett a lezuhant repülő csészealj túlélő áldozata.

Matilda szerint, az önmagát "Airl" néven említő idegen lény kizárólag vele volt hajlandó kommunikálni, vagyis - elmondása szerint - ő volt a kapcsolattartó a földönkívüli és a hadsereg illetékesei között. A nővér és az idegen minden alkalommal telepatikusan, gondolatátvitel útján kommunikált egymással.

Matilda, a földönkívüli lénnyel folytatott beszélgetéseinek összefoglaló leiratát küldte el az ismert szerzőnek azzal a kéréssel, hogy hozza nyilvánosságra az abban található információkat. Spencer azonnal munkához látott, és hamarosan meg is jelent az "Alien Interview" című könyv, mely teljes egészében tartalmazza, a nővér és az idegen között zajlott beszélgetéseket.

A földönkívüli lény, a 'Terület Expedíciós Erőinek' (The Domain Expeditionary Force) tisztjeként, pilótájaként és mérnökeként aposztrofálta saját magát, és azt állította, fajuk tagjai, immáron tízezer éve használják műveleti bázisként, a mi Naprendszerünkben található, úgynevezett aszteroida övet.

A nehéz titkot évtizedekig őrző Matilda halála előtti utolsó kívánsága volt, hogy a földönkívüli lénnyel készült interjúk napvilágra kerüljenek, mivel a vele folytatott mélyreható beszélgetései során az idegen olyan információkat közölt a nővérrel, melyek mindenkit foglalkoztatnak: "Az emberiségnek tudnia kell a válaszokat azokra a kérdésekre, melyek ezekben a dokumentumokban megjelennek: Kik vagyunk mi? Honnan érkeztünk ide? Mi célból vagyunk a Földön?"

A könyv angol nyelven itt teljes egészében elérhető, a magyar nyelvű változatról azonban egyelőre nincs információnk.

/ittvannak.hu/

Jesse M. Marcel - Roswell, ahogy én emlékszem...

Lejegyezte és a cikket szerkesztette: Galactus - Felhasznált forrás: Charles Berlitz:The Roswell Incident

Az alábbi interjút, Moore és Stanton Friedman készítette (1979 februárjában, májusában és decemberében) Jesse M. Marcel őrnaggyal, aki a Roswell-incidens ideje alatt, a roswelli katonai légibázis hírszerző csoportjának tisztje volt.

- Marcel őrnagy, látott ön lezuhant UFO-t?

- Sok roncsot láttam, de egyik sem volt közülük ép, érintetlen szerkezet. Akármi volt is a föld felett, a levegőben kellett felrobbannia. A tárgy még azelőtt szétesett, mielőtt a földre zuhant volna. A roncs a földön kb. háromnegyed mérföld hosszúságban és néhány száz lábnyi szélességben szóródott szét.

- Hogyan szerzett tudomást a roswelli bázis a Brazel farmján történtekről?

- Július 4.-e körül hallottunk róla előszőr, amikor a területi seriff az irodájából felhívott bennünket. Éppen a tiszti klubban ebédeltem, amikor odakapcsolták hozzám, és azt mondták, hogy ki kell mennem a farmra és beszélnem kell Brazellel. A seriff elmondta, hogy Brazel valamilyen robbanásról beszélt, ami a farmja mellett történt, és rengeteg törmelék szóródott szét a földön. Befejeztem az ebédet és kimentem a városba, hogy beszéljek a fickóval. Amikor meghallottam, hogy miről beszél, úgy gondoltam, hogy ez egy olyan ügy, amire jobb hogy ha az ezredes (Blanchard ezredes) figyelmét is felhívom, és rábízom a döntést. Azt akartam, hogy Brazel visszakísérjen a teherautójával a bázisra. De ő azt mondta, hogy van még néhány elintéznivalója, és találkozhatnánk-e valahol kb. egy óra múlva. Úgy egyeztünk meg, hogy a seriff irodájában vár rám. Én addig visszamentem az ezredeshez.

Az ezredessel folytatott megbeszélésen arra a következtetésre jutottunk, hogy valamilyen különös repülő zuhanhatott le. Az ezredes azt mondta, jobb, ha én megyek oda; vegyem magamhoz, amire szükségem van, és induljak. Én és egy hírszerző ügynök Nyugat-Texasból, akit Cavittnak hívtak (Marcel nem emlékezett a vezetéknevére), követtük Brazelt a farmjára. Én vezettem a szolgálati autómat (42-es Buick típust), Cavitt pedig egy teherautón jött. szinte út is alig volt, és valójában a szántóföldeken kellett mennünk a megadott helyre. Mivel késő délután értünk a helszínre, így már semmit sem láttunk, és éjszakára ott kellett maradnunk a farmon. Hideg disznóhúst, babot és sós kekszet kaptunk vacsorára.

Brazel egészen messze, Corona délkeleti részén élt. a legközelebbi város harminc mérföldnyi távolságra volt. Egy jelentéktelen házban lakott egy juhfarmon, ahol nem volt sem rádió, sem telefon. Ideje nagy részét egyedül töltötte, mivel a felesége és a fiai Tularosában vagy Carrizozóban éltek, hogy a gyerekek járhassanak iskolába. Úgy emlékszem, mintha Brazel azt mondta volna, hogy hallott valamilyen különös robbanást néhány nappal korábban, amikor kitört a vihar. De akkor különösebb figyelmet nem tulajdonított ennek, mivel úgy gondolta, hogy a vihar okozta. Egészen másnap reggelig nem látta a roncsot. 1947. július 5.-én, szombaton, bement a városba - Coronába. Miközben a városban volt, hallotta a történetet a repülő csészealjról, amit az egész környéken láttak. Arra gondolt, hogy ez bizonyára az volt, amelyik az ő farmjára zuhant - de azt nem tudom, hogy akkor mondott-e valakinek valamit ezzel kapcsolatban. Július 6.-án, vasárnap, Brazel úgy döntött, jobb ha bemegy a városba és elmondja az esetet valakinek. A városba érve elment a seriff irodájába, és elmondta neki a történteket. A seriffet George Wilcoxnak hívták, ő hívott fel engem a bázison. Épp ebédeltem, amikor megszólalt a telefon.

- Nem gondolja, hogy amit látott, az egy időjárásjelző ballon volt?

- Nem az volt. Igen jól ismertem azokat, amelyeket akkoriban használtak; a mieinket és a külföldieket egyaránt. Az időjárásmegfigyelők és a radarok minden típusát jól ismertem, akár a polgári szervek, akár a hadsereg használta. Az biztos, hogy időjárásjelző nem volt, de nem lehetett repülő vagy pedig valamilyen lövedékféle sem. Hogy mi volt valójában, azt nem tudom. Mi csak összeszedtük a darabokat. A darabok nagyon furcsák voltak, azelőtt sohasem láttam olyanokat. Nem tudtam, hogy miből készültek, de az biztos, hogy nem mi építettük őket.


- Tudná jellemezni az anyagot, amit találtak?

- Mindenfajta anyag volt köztük, és némelyikre különös hieroglifák voltak festve, melyeket senki sem tudott megfejteni. Úgy néztek ki, mint egyfajta balsafa, és a súlyuk is olyasmi lehetett. De biztos, hogy nem fából készültek. Igen kemények, mégis rugalmasak voltak, és nem lehetett meggyújtani őket. Volt ott egy nagyobb, különleges pergamenhez hasonló anyag, ami barna színű volt és különösen erős. Azonkívül nagyon sok apró, ezüstpapírhoz hasonló fémdarabka, de persze nem ezüstpapír volt. Nagyon érdekelt az elektronika, ezért körülnéztem, hátha találok hasonló tárgyakat vagy elektronikai berendezést, de nem találtam semmit. A másik fickó, Cavitt, úgy emlékszem talált egy fekete, fémkinézetű dobozt, ami néhány hüvelyknyi lehetett. Nem tudtuk, hogyan lehet azt kinyitni és hogy egyáltalán csak egy darab anyag vagy csomag lehetett-e (nagyon könnyű volt), ezért  a többi közé tettük. Nem tudom, végül is mi történt a dobozzal, lehet, hogy az anyagokkal együtt elkerült Fort Worthbe.

- Mi volt különösen érdekes az anyagon?

- Az egyetlen dolog, ami nagyon különösnek hatott, hogy a törmelék olyan volt, mint az ezüstpapír. Néhány darabon jelek voltak, amiket mi hieroglifáknak neveztünk el, mert képtelenek voltunk ezeket megfejteni. Olvashatatlanok voltak, egyszerűen csak jelzések lehettek, de biztos jelenthettek valamit. Teljesen egyforma jelek voltak, azonos mintákkal, melyeket rózsaszínnel és lilával festettek az anyagra. Ezeket a kisebb darabokat nem lehetett összetörni és nem is égtek el. Elővettem az öngyújtómat és megpróbáltam elégetni az anyagot, de úgy találtuk, hogy az ezüstpapírhoz hasonló darabkák és a balsafa-féle is éghetetlen, még csak nem is füstöl. Ami sokkal meglepőbb volt, az az volt, hogy a fémdarabkák, amiket összeszedtünk, nagyon vékonyak voltak, mint például egy csomag cigarettánál a sztaniolpapír. Előszőr nem fordítottam különösebb figyelmet erre, amíg az egyik fíú oda nem jött hozzám és azt nem mondta: "Tudja, hogy ez milyen fém? Megpróbáltam meghajlítani az anyagot, de nem hajlik. Próbálkoztam nehéz kovácskalapáccsal is. Berovátkázni sem lehet." Ez a különös fémdarab kb. két láb hosszú és egy láb széles lehetett. Pehelykönnyű és ragyogó volt, bár ez minden anyagra jellemző volt, amelyeket ott találtunk. Valóban könnyű volt és vékony. Mindannyian megpróbáltuk meghajlítani, de nem hajlott, és el sem lehetett szakítani és vágni. Megpróbáltuk megkarcolni hatvan font súlyú kovácskalapáccsal, de nem sikerült. Számomra még mindig rejtély, mi lehetett ez az egész dolog. Most utólag visszaemlékezve azt hiszem, hogy a hajlításnál gyűrődött. Lehetett hajlítani előre és hátra, akár még összeráncolni is, de nem lehetett volna úgy össze gyűrni, hogy a ráncok ott is maradjanak és megkarcolni is lehetetlen volt. Úgy tudnám ezt jellemezni, mint egy olyan fémet, amely műanyagot is tartalmaz. Az egyik fickó megpróbált összerakni néhány darabkát, mint egy kirakójátékot. Kb. tíz darabot sikerült összeraknia, de ez nem volt elég ahhoz, hogy bármilyen elképzelésünk legyen az eredeti formáról vagy akár magáról a tárgyról. Bármi volt is, az biztos, hogy nagy volt.

- Mit csináltak az anyaggal, amikor összeszedték?

- Minden törmeléket összeszedtünk, amit csak tudtunk. Amikor megpakoltuk a dzsipet, elkezdtem pakolni a teherautóra és a Buick hátsó ülésére is. Azon a délutánon (július 7.) visszavezényeltek bennünket Roswellbe, ahová kora este érkeztünk meg. Amikor megérkeztünk, felfedeztük, hogy a történet a repülő korongról, melyet megtaláltunk, már kiszivárgott. Volt nálunk egy tájékoztatási tiszt a bázison, aki felhívta telefonon az AP hírügynökséget, és beszámolt az esetről. Több hívásunk volt ezen az éjszakán, sőt egy riporter még a házunkban is keresett. Persze én semmiben sem tudtam megerősíteni a hívókat, a feleségem pedig az ezredeshez küldte az újságírót. A következő reggelen megjelent a hír a sajtóban, és ezért szüntelenül érkeztek a telefonhívások. Azután hallottam, hogy egy magasrangú tiszt később megrótta a tájékoztatási tisztet, amiért kiadta a híreket a sajtónak...

Másnap délután Blanchard ezredes parancsára felpakoltunk mindent egy B-29-esre, és elrepültünk Fort Worthbe. Úgy osztottuk be, hogy Wright Fieldig én repülök, de amikor megérkeztünk Fort Worthbe, a tábornok ott tartott bennünket. Még egyszer végignézte az anyagot, azt mondta a sajtónak, hogy ez egy időjárásjelző ballon volt, és megparancsolta nekem, hogy semmilyen körülmények között ne beszéljek az ügyről. Engem kiszállítottak a repülőből, és valaki másnak kellett elrepülnie az anyaggal Wright (Patterson) Fieldbe. Mindent elküldtek vizsgálati célra.

Alighogy megérkeztünk Fort Worthbe, a Carswell támaszpontra, azt mondták nekünk, hogy vigyünk fel néhány darabot az anyagból a tábornok irodájába - mivel meg akarta nézni azokat. Így is tettünk, és szétszórtunk néhány barna papírt a földön. Nagyon kevés volt nálunk a darabkákból - eredetileg sokkal több volt ezekből. Ramey tábornok megengedte néhány sajtóképviselőnek, hogy fotókat készítsen az anyagról. Rólam is készítettek egy képet, amint épp felemelek egy kevésbé érdekes fémdarabot a földről.

Ahhoz viszont elég messze voltak, hogy ne tudják megérinteni a tárgyat. Azon az egy fotón valóban az az anyag szerepelt, amit találtunk. Később a miáltalunk hozott roncsokat kicserélték az övékével. Azután már többet engedtek fotózni. Azok a fotók, amelyek az igazi roncsról készültek, már úton voltak Wright Field felé, de én azokon nem szerepeltem, viszont a tábornok és a szárnysegédje valószínűleg rajta voltak.

- Térjünk vissza a sajtó és a rádió embereihez!

- Ha jól emlkékszem, Haut volt a neve az információs tisztnek, aki felhívta az AP-t, és később az újsághíreket írta. azt hallottam, hogy ehhez nem volt joga - ezért többször is megrótták érte, még Washingtonból is. Mindenhonnan jöttek hívások - az egész világról. Ramey tábornok volt az, aki a ballon-históriát kitalálta, hogy a sajtót visszaszorítsa. Azt közölte a sajtóval, hogy csak egy ballonról volt szó, és a wright-pattersoni repülőutat töröltette. Ebből annyi volt igaz, hogy én nem repültem tovább, de másvalaki elvitte a leletet Wright-Pattersonba. Még mindig nem engedték meg, hogy a sajtónak beszéljek, csak azt mondhattam el, amit a tábornok megparancsolt. Mindenki szeretett volna kérdezni tőlem valamit, de én nem mondhattam nekik semmit.

- Önnek mi a véleménye azzal kapcsolatban, hogy a ballon-történet valójában semmi más nem volt, csak az igazi eset leplezése?

- Nos, van egy dolog, amit szeretnék kiemelni, mégpedig azt, hogy az újságírók csak nagyon keveset láttak az anyagból, és amit láttak, azok között nem volt olyan érdekes darab, mint például amelyen a hieroglifák álltak. Nem láthatták ezeket, hiszen nem is voltak ott. Az újságírók azt szerették volna, ha beszélek nekik erről, de én nem mondhattam semmit. Amikor a tábornok bejött, azt mondta, hogy ne beszéljek semmiről, mivel az ügyet ő kezeli. Azt mondta az újságíróknak: "Ez valóban egy időjárásjelző ballon", úgyhogy az újságíróknak el kellett fogadniuk az ő szavát, mivel mást nem tehettek. Megpróbálták elérni, hogy beszéljenek velem, de a tábornok megparancsolta, hogy ne mondjak semmit, és én nem is mondtam. A tábornok azt mondta nekem: "Az lesz a legjobb, ha visszatér Roswellbe. Feladatai vannak, amiket ott teljesíteni kell. Majd mi foglalkozunk ezzel az üggyel."

Marcel "vette" a tábornok szigorú figyelmeztetését. Azonnal visszatért Roswellbe, és évekig hallgatott az ügyről. 1947 októberében, mindössze három hónappal az eset után Marcelt hirtelen Washingtonba helyezték. Decemberben előléptették alezredessé, és áthelyezték a különleges fegyverek programirodájához, amely fáradtságot nem kímélve levegőmintákat gyűjtött össze a világ minden részéről, és elemezte azokat, hogy kiderítse, vajon az oroszok felrobbantották-e már az első atombombájukat.

"Amikor rájöttek, hogy már volt egy atomrobbantás, az én feladatom volt, hogy megírjak erről egy újságcikket." - mondta Marcel. "Amikor Truman elnök nyilatkozatott tett arról, hogy az oroszok felrobbantottak egy atombombát, akkor valójában az én tudósításomat olvasta fel."

Amikor megkérdeztük, hogy vajon tudott-e arról, hogy a Brazel farmon talált roncs szoros kapcsolatban volt az ugyanakkor Socorro mellett lezuhant csészealjjal, Marcel azt válaszolta:

- Hallottam az esetről, de nem tudtam személyesen is utánanézni az ügynek. Mé ha egy másik katonai csoport kapcsolatba került is egy nagyobb roncsdarabbal, akkor sem volt okuk, hogy hivatalosan értesítsenek a dologról. Amire hivatkozni tudok, az csak annyi, amennyit láttam, és ismétlem, hogy az nem időjárásjelző ballonból való.

Túlélők?

Forrás: Timothy Good - Földönkívüli kapcsolat

Lejegyezte: Galactus

1989-ben Bob Oechsler, aki korábban a NASA különleges szolgálati tisztje volt, interjút készített egy már elhunyt polgári alkalmazott lányával. Az illető részt vett az egyik új-mexikói roncseltakarító műveletben.

A roswelli katonai repülőtérről sürgöny érkezett és a férfit, akinek akkor szupertitkos biztonsági minősítése volt a Mérnöki Hadtestnél, utasították, hogy vigyen nagy teherbíró képességű szállítóeszközöket a helyszínre (nem tudjuk pontosan hova, de feltehetően Magdalena közelébe), ahol egy idegen űrhajót és testeket találtak.



- Rengeteg ember volt a környéken, köztük újságírók és fotósok, a katonák pedig rohangáltak körbe, és próbálták megakadályozni, hogy fényképeket készítsenek - számolt be nekem Bob.

- Négy idegen volt ott - két halott és két még élő. Az egyik életbenmaradott botladozva járt és valószínűleg belső sérüléseket szenvedett. A másik szemmel láthatóan nem sérült meg. Ott volt egy busz, sok teherautó és egy bulldózer is. A tisztviselő segített a két halott idegent a buszra feltenni, ahová az élők is felszálltak.

Szemtanúnkat utasították, hogy fesse le a busz ablakait fekete festékkel, sőt az űrhajó roncsainak összegyűjtésében is segédkezett. Az egyik ilyen roncs egy vezérlő táblára hasonlított és ismeretlen anyagból készült - Azt mondta se nem üveg, se nem műanyag - mesélte Bob. - Nem tudom, hogy miből készülhetett, de két ember kellett ahhoz, hogy fölemeljék - igencsak erőlködniük kellett ahhoz, hogy feltegyék a buszra. Összegyűjtöttek annyi roncsdarabot és törmeléket, amennyit csak tudtak, és felpakolták a teherautókra. A nagyobb darabokról, amelyekből körülbelül tizennégy volt, listát készítettek. Bobnak úgy mondták, hogy a tanút utasították, hogy ásson árkot bulldózerrel és temesse el őket ott a helyszínen, feltehetően azért, hogy később majd előszedhessék.

Közben véletlenül ráhajtott egy ilyen darabra a bulldózerrel. - Még csak be sem horpadt - mondta Bob. Teljesen megdöbbentek és meg is ijedtek attól, amit láttak. A tanú megtudta, hogy a sérült idegen meghalt, röviddel azelőtt vagy azután, hogy Alamogordóba érkeztek (feltehetően az alamogordói katonai repülőtérről van szó.) Már nem tudták megmenteni. A másik még néhány évig Los Alamosban élt.

Tizennyolc évvel később Bob megtudta, hogy a tanú egy különös baleset során vesztette életét Új-Mexikóban a White Sands-iRakétatámaszponton. Egy szakadékban találtak rá, ahol árkot akart ásni az egyik kísérlethez. - A vízmosásban feküdt háton, fegyvere mellette hevert, a szemüvege rajta volt. Egy bulldózer gázolta el, a lábán ment keresztül. Veje, aki rendőr volt, elment White Sandsbe, hogy betekintsen a zárolt dossziéba. A halottkém jelentése szerint apósával szívroham végzett.

A tanú halála természetesen véletlen is lehetett, bár a körülmények elég zavarosak. De a történet más részletei is valószínűtlennek tűnnek. Ha riporterek és/vagy fotósok voltak a helyszínen, akkor miért nem jelentkezett még egyikük sem? A tanú lánya elmondta Bobnak, hogy az egyik fényképezőgépet a hadsereg elkobozta, így az is lehetséges, hogy a többit is lefoglalták és a fotósokat hallgatásra kötelezték. A tanú halála óta sok év telt el, úgyhogy az is elképzelhető, hogy lánya elfelejtett vagy összekavart néhány adatot.

De egy másik tanú is előállt, aki azt állította, hogy látta az űrhajót és a testeket, sőt a katonákat is Magdalena közelében. Gerald Anderson csak öt éves volt akkor, de élénk emlékei vannak az esetről, amelyek hipnózis hatására még élesebbé váltak. John Carpenter és Stanton Friedmankutatók meggyőződtek a tanú őszinteségéről és az általa szolgáltatott nagy mennyiségű bizonyíték valódiságáról. Anderson, aki korábban rendőrfőnök és rendőrfőnök-helyettes volt, éppen a környéken járt, mivel mohos achátköveket gyűjtött apjával, bátyjával, nagybátyjával és unokatestvérével (ma már egyikük sem él), 1947. július 5.-én, mikor az eset történt.

-Éppen kiértünk egy kanyarból és ott volt előttünk félig a hegy oldalába szorulva egy ezüst korong. Mindannyian odamentünk. Három teremtményt láttunk - három testet, a korong alatt feküdtek az árnyékban. A teremtmények körülbelül négy láb magasak voltak, aránylag nagy volt a fejük, a szemük pedig szénfekete és mandulaalakú.

- Kettő nem is mozgott, a harmadiknak pedig láthatóan nehezére esett a légzés, mintha eltörött volna a bordája - számolt be Anderson. - Egy negyedik emberke is ott volt a közelben, a földön ült. Neki semmi baja nem volt és nyilván elsősegélyben részesítette a többit. Rémülten hőkölt hátra, mintha attól félt volna, hogy meg akarjuk támadni. A felnőttek megpróbáltak kommunikálni a teremtménnyel, de semmi hallható feleletet nem kaptak angol, illetve spanyol nyelvű üdvözlésükre. Néhány perccel megérkezésünk után öt főiskolás és tanáruk (Grady Barnett közlése szerint a Pennsylvaniai Egyetemről) érkezett a helyszínre. Régészeti ásatáson voltak néhány mérfölddel arrább és előző éjszaka felriadtak valamire, amiről azt hitték meteor becsapódás. A professzor, dr. Buskirk több nyelven próbálta megszólítani őket, de a kísérlete sikertelen volt.

-aznap 46 fok volt - emlékezett vissza Anderson. - De az űrhajó körül, mikor az ember közelebb ment hozzá, hűvös volt. Megérintettem a fémet és olyan hideg volt mintha a fagyasztóból került volna elő. Anderson az egyik mozdulatlanul fekvő testet is megérintette és az is hideg volt. Később egy teherautó érkezett a helyszínre és egy ember, feltehetően Barnett, csatlakozott a nézelődőkhöz.

Anderson még egyszer megérintette a teremtményeket és közben furcsa dolgot érzékelt. Az ülő emberke " megfordult és rámnézett, és ez olyan volt, mintha bent lenne a fejemben, mintha ő gondolkodna az agyammal - gondolatai az én fejemben voltak." Anderson emlékszik a zuhanás és az esés érzésére. - Átéreztem a szerencsétlen félelmét, bánatát, magányosságát. Újra átéltem a szerencsétlenséget. Ismerem a borzalmat, amin keresztülment. Egyetlen pillantása mindent elmondott...

Később egy szakasz katona érkezett. A teremtmény, aki a kezdeti rémület után már megnyugodott, most "megőrült". Anderson elveszettte szem elől, mivel a katonák körülvették az űrhajót, amelyet körülbelül 50 láb átmérőjűnek írtak le (ellentétben Barnett becslésével). Anderson emlékszik, hogy a katonák kiabáltak és fenyegetőztek. - A katonák minden teketória nélkül elvezettek minket onnan. A viselkedésük egyáltalán nem vallott civilizált emberre. Azt mondták az apámnak és a nagybátyámnak, aki szintén a Sandia Laboratóriumában dolgozott, hogy ha bármikor beszélni mernek erről - ez egy titkos katonai repülőgép, mondták - akkor a gyerekeiket elviszik és soha nem látnak bennünket többé...Ezeknél az embereknél gépfegyver volt, úgyhogy általában hallgattak rájuk.

A katonákat láthatóan nem lepte meg túlságosan a géproncs és a testek látványa. - emlékszik vissza Anderson. -Teljesen tudatában voltak annak, mit látnak. Tudták, hogy mi ez. Mire Andersonék visszatértek a hegycsúcsra, ahol a kocsijukat hagyták, már egy zászlóaljnyi katona volt a helyszínen. Teherautók és repülőgépek is voltak, eltorlaszolták az utat és leszálltak. Rádió adóvevő készülékeket állítottak fel. Mentők is érkeztek, sőt még több katona fegyverekkel.

Anderson úgy gondolja, hogy összefüggés van a coronai szétszóródott roncsok és az alig sérült gép között, amit a San Agustin síkságon találtak. - Mély vágás volt a sérült korong oldalán, mintha becsapódott volna - mondta. - A gép körvonala pont beleillett a vágásba, mintha a másik belerohant volna. Azt hiszem két ilyen korong összeütközött a levegőben. az egyik felrobbant és darabokra esett, a másik sérülten leszállt Roswell közelében és mi ezt találtuk meg.

French: két UFO is lezuhant Roswellnél!

65 évvel ezelőtt állítólag egy azonosítatlan repülő tárgy zuhant le az új-mexikói Roswellnél. Az amerikai légierő egy nyugdíjas tisztje szerint azonban két UFO is lezuhant. Richard French ezredes több mint 27 évig szolgált a hadseregben, állítása szerint ott volt 1947-ben Alamagordónál, amikor a tárgy lezuhant.

A hadsereg akkor azonnal egy sajtóközleményt adott ki, amely szerint: „a repülő csészealjról szóló legendák valósággá váltak tegnap, amikor a hadsereg szert tett egy ilyen csészealjra”.

roswell ufo thumb Ex agente da CIA afirma que disco voador de Roswell era alienígena


Mindössze 24 órával később a hadsereg visszavonta korábbi álláspontját, és azt állította, hogy a tárgy csak egy időjáráshoz használt légballon volt. A média és a nyilvánosság ezt azonnal elfogadta, de az összeesküvés-elméletek kutatói és egyes nyilatkozatok, mint amilyen például Frenché is, megkérdőjelezik a hadsereg magyarázatát. French azt állítja, hogy a feladata az volt, hogy a kormány nevében hihető történeteket találjanak ki, melyet a nép számára el lehetett adni.

French a The Huffington Postnak úgy nyilatkozott, hogy „tulajdonképpen két becsapódás is történt Roswellnél, amit az emberek nem is tudnak”. Az elsőt egy amerikai repülő lőtte le kísérleti elektromos-mágneses fegyverrel, megbénítva az UFO vezérlését, amely így irányíthatatlanná vált és lezuhant”.

French beszámolója szerint néhány nappal később egy másik UFO lezuhanásáról is értesítették. „Néhány mérfölddel az eredeti űrhajó lezuhanásától történt. Úgy gondoljuk, hogy azért voltak ott, hogy felkutassák a lezuhant űrhajó részeit és az esetleges túlélőket”.

John Alexander, a hadsereg egy másik ezredese, akit az UFO jelenségek vizsgálatával bíztak meg, úgy gondolja, hogy ki van zárva, hogy French az igazat mondaná. „A nyolcvanas években én vettem részt az elektromos-mágneses fegyver kifejlesztésében. Akkoriban ez még nem állt rendelkezésre”.

Chase Brandon, aki 25 évig dolgozott a CIA-nak is azt állítja, hogy a kormány megpróbálta elferdíteni a tényeket. „Nem meteorológiai léggömb volt, hanem az, amit először hírül adtak. Olyan legénységgel, amely nem erről a földről származik”.

/atv.hu - Daily Mail/