.

Feedek
Megosztás
HTML

Disznók tehetik tönkre Peru rejtélyes hírességét

Forrás:hvg.hu

Disznók tehetik tönkre a Nazca-vonalakat, mert parasztok foglalták el Peru rejtélyes hírességének - és a világörökségnek - egy részét.

A Nazca-vonalakat 1500-2000 évvel ezelőtt kaparták a perui sivatagba - eltávolították a talaj sötét felső rétegét, hogy felfedjék alatta a világosat -, és csakis nagy magasságból, madár-, illetve repülőtávlatból adják ki a gigászi méretűre mintázott állatokat - pókot, madarat, majmot - és egyebeket.

A területet őrzi a hatóság, ám húsvétkor lanyhulhatott az éberség, mert sikerült "gerillagazdák" egy csoportjának birtokba venni egy területet, amelyet valamelyest "jogosan" bitorol. A perui törvények szerint ugyanis, ha egy telepes egy napnál hosszabb időre el tud foglalni egy földdarabot, akkor csakis bírósági határozattal tehető ki onnan. A bírósági határozatot viszont óhatatlanul hosszadalmas jogi procedúra előzi meg, amely eltarthat két-három évig is.

A törvény eredendő célja a szegények, a nincstelenek védelme, ám a Nazca-vonalak védelme szempontjából visszafele sül el. A legutóbbi vizsgálat során már 14 disznóólat könyvelhettek el a hatóság emberei. A gerillaparasztok tönkretettek egy nazcakori temetőt és ősi cserépedényeket törtek szét. Zömük a közeli San Pablo városából települt a vonalakhoz, mert se háza, se pénze, hogy vegyen, vagy építessen - viszonylag - rendes hajlékot.

Rejtélyes ábrák

Amikor Shirley Maclaine elindult spirituális útján, sok olyan csodával találkozott, amibe egy útkereső előbb-utóbb belebotlik. Szellemi vezetője vitte el a Nasca-sivatagba.

Rajzok és szerelmeseik

Az 1920-as években történt, amikor egy pilóta az Andok fölött repült. Feltűnt neki egy csodálatos rajzolat, aztán még egy és még egy. Állítólag már sokkal korábban, a XVI-XVII. században is vannak utalások spanyol felfedezők írásos anyagaiban a helyszínről.

De sem a hódítók, sem a pilóta felfedezése nem kavart nagy hullámokat. Nem hozott lázba senkit, nem tulajdonítottak neki nagyobb jelentőséget. Húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újból napirendre kerüljön. Egy amerikai történész, Paul Kosok fantáziáját kezdte el izgatni ez a rejtélyes képtár. Első lépésként arányosan lekicsinyítette az ábrát, és ekkor szembesült azzal, hogy az nem holmi krikszkraksz, vagy mértani idomok rendszertelen halmaza, hanem jól kivehető konkrét formák gigantikus gyűjteménye.

Először egy stilizált madár körvonalai bontakoztak ki előtte. De ez a felfedezés annyira fellelkesítette, hogy az elkövetkezendő húsz évben sem hagyta abba a vizsgálódást.

Így bukkant egy 80 méter hosszú majomra, vagy egy 45 méter nagyságú pókra. Egy kondorkeselyűt ábrázoló madár szárnyainak fesztávolsága 122 méter. Ezenkívül még egyéb madarakra és csúszómászókra, valamint számtalan geometria alakzatra is ráakadt.

Nemcsak Kosok volt az egyetlen, akit ez a varázslatos jelenség megbabonázott. Marie Reiche német matematikus (mellesleg Kosok hű tanítványa) szintén az egész életét a rajzok felderítésére szentelte. Ez nem volt kevés, tekintve, hogy 95 éves koráig ( a végén már szinte vakon) élt a lelkes hölgy. Sőt, nemcsak életében, hanem halálában is követte a vonalakat: létrehozott egy alapítványt, aminek az volt a rendeltetése, hogy gondozza és ne hagyja elveszni ezeket a rajzos csodákat. Kezdetben önerőből építkezett, később az amerikaiak anyagi támogatásával.

Reiche bizonyára boldogan vette tudomásul az Unesco határozatát, amely négy évvel a  halála előtt, 1994-ben a helyszínt felvette a világörökség listájára. Ami azt illeti, volt is szükség az oltalomra, ugyanis felelőtlen emberek martalékává válhatna az egyedülálló jelenség. Turisták tolakodása, kamionok, és rosszul tervezett útvonalak veszélyeztetik. Az egyik autóút (a pánamerikai autópálya) például a gyík testének képét szeli keresztül.

A magyarázók között honfitársunk is akad. Zelkó Zoltán érdeklődését is felkeltették a vonalak. A budapesti térképész a nyolcvanas években kezdett el kutakodni, és A kősivatag titka című könyvében közkinccsé is tette tapasztalatait.

Amit a rajzokról tudunk


A híres vonalak nagyjából 500 négyzetkilométeren fekszenek, és nagyjából mértani közepén három szintén misztikus helynek. Egyenlő távolságra a Titicaca-tótól, a világ legmagasabban fekvő álló vizétől, a Machu Picchutól, a világ egyik legvarázslatosabb városától, és Limától, Peru fővárosától

Az Andok ezen részét grafit színű, öklömnyi kődarabok borítják. Az ábrák csak úgy készülhettek, hogy ezeket a köveket arrébb görgették, láthatóvá téve az alatta levő sárgás színű talajt. A vonalak mentén, a csomópontokban, mintegy útjelzőként, kőhalmok találhatók.

Az egyenes vonalak tényleg nagyon egyenesek. Korszerű eszközökkel ellenőrizték vonalvezetésüket, és csak jelentéktelen eltéréseket tapasztaltak.

Sok érdekes ábrája közül említésre méltó egy 45 méteres pókábrázolás. Az a pók, amelyik harmadik lábát megnyújtva használja, csak az Amazonas őserdőinek mélyén található, legalább 1500 kilométerre a tett helyszínétől.

Mivel a rajzok csak fentről, madártávlatból szemlélve alakulnak értelmes ábrákká, a földről észrevehetetlenek, feltételezik, hogy készítőik valamilyen légi jármű birtokában lehettek.

Amit a rajzokról találgatunk

Olyan bizonytalanok a Nasca-fennsíkkal kapcsolatos feltételezések, hogy még a rajzok keletkezési dátumát sem sikerült pontosítani. Vannak, akik  i.e. 700 és 900 közé teszik keletkezésüket, mások, az óvatosabb becslők nagyobb intervallumot jelölnek meg, és 300-900 közé datálják az eseményeket. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a rajzolatok már meglehetősen matróna korban voltak felfedezésük idején.

Hogy kik alkották, arra sincs minden kétséget kizáró magyarázat. Van, aki földönkívülieket vél felfedezni a káprázatos dologban, és azt állítja, hogy a rajzolatok leszállópályaként szolgáltak számukra. Mások az őslakosokra gyanakodnak.

Egy elmélet szerint a rajzoknak asztrológiai vonatkozásai vannak. Az állatok csillagképeket ábrázolnak, az egyéb rajzok pedig a fontosabb csillagok felkelésének irányába mutatnak. Ezt a feltételezést azonban egy csillagászokból álló team cáfolta meg. Alig néhány véletlen egybeesést találtak csak gondos, számítógépes vizsgálataik során.

A vonalak föld alatti vízfolyásokat jeleznek, hangzott egy másik hipotézis.
A magyar verzió szerint a fennsíktól 600 kilométerre elterülő Titicaca-tó környékének 1:16 arányban kicsinyített térképét mutatják a Nasca-vonalak.

/harmoniqusno.hu/

A paracasi gyertyatartó

A paracasi gyertyatartó egyes elméletek szerint az idegeneknek jelentett útmutatást.

Vannak, akik úgy vélik, az Andokban található, domboldalra rajzolt, hatalmas gyertyatartó egykor a bolygóra érkező és a tudásukat az embereknek átadó idegenek számára jelentett egyfajta útjelzést, sőt, sokan a leszállópálya gondolatában is hisznek. Mások azonban úgy tartják, a rajzok csupán földi vonatkozásúak. Ismerd meg a paracasi gyertyatartót övező titkokat, és döntsd el, te miben hiszel!


Az Andok gyertyatartója

Paracasba érkezve már a tengerről látszik a tengeröblöt uraló El Candelabro, melynek sem elnevezésére, sem pedig tényleges eredetére nem derült még fény. A homokba ásott alak méretei és tájolása meglehetősen pontos: 183 méter hosszú, a középső árok széltől szélig öt méter széles, mélysége 50 és 60 centiméter között váltakozik. Egy északnyugat-délkeleti tengely mentén helyezkedik el.

A legkülönfélébb elméletek születtek vele kapcsolatban, melyek nincsenek szinkronban egymással - a keletkezés korát vagy a létrehozó kultúrát illetően. Azt sem lehet tudni, hogy van-e valamilyen köze csillagászati megfigyelésekhez.

Az évek során, a Nazca-ábrákhoz hasonlóan, számos lehetséges magyarázat született a gyertyatartó rejtélyére: vannak, akik úgy vélik, hogy bizonyos koreográfiákhoz vagy futópályaként használták a rajzokat, esetleg a szövéshez való fonál kiteregetésére.

Egy tudós arra a feltevésre jutott, hogy a fáradságos munkával létrehozott vonalszerkezet a népesség növekedésének akart gátat szabni, megakadályozva, hogy a már amúgy is szegényes környezetben túlzott mértékben növekedjen az emberek száma.

Jelek a világűrből?

Az 1960-as évek végén Gerald Hawkins csillagász megvizsgálta a területen található 93 vonal és az égitestek utóbbi hétezer év során elfoglalt helyzetének lehetséges kapcsolatát.

Az eredmény: Hawkins nem bukkant semmiféle jelentős összefüggésre a vonalak és az égbolt között. Bár nincsenek túl közel egymáshoz, mégis számos, a keletkezésükről szóló magyarázat összekapcsolja a Nazca-vonalakat a gyertyatartóval.

A gazdag fantáziával megáldott Erich von Daniken az elsők között állította, hogy a Nazca-vonalak összefüggésbe hozhatók a földönkívüliek gyakori földi utazásaival: ebben a megközelítésben a Nazca-vonalak valódi leszállópályák lehettek, míg a gyertyatartó egyfajta űrbéli világítótorony lehetett, mely arra volt hivatva, hogy az ég hajósait vezérelje. Néhány tudós szerint a hatalmas ábrákat feltételezhetően azért készítették, hogy felülről lehessen őket megfigyelni, ám ez a lehetőség a helyi népesség számára ki volt zárva.

Ha inkább két lábbal a földön maradunk, akkor fennáll az a lehetőség is, hogy az andoki gyertyatartó nem egy Kolumbusz előtti civilizáció maradványa, hanem a 16-17. század kalózai által készített és használt gyülekezőhely.

Graham Hancock író szerint a gyertyatartó története mintegy kétezer évvel ezelőttre nyúlik vissza, és ugyanannak a népnek az alkotása, amelyik a Nazca-ábrákat is készítette, vagyis a Nazca kultúráé, amely az i. e. 2. századtól az i. sz. 7. századig virágzott. Véleménye szerint azonban csupán a csillagos ég másolata.

/Irene Bellini és Danilo Grossi Rejtélyek birodalma című könyve alapján /

Ahol az UFO-k nyomot hagytak

A Nazca-vonalak környéke a világ egyik legrejtélyesebb helye, melyet ma is eredeti állapotában lehet megnézni.

Peru egyik isten háta mögötti vidékén óriási geometriai alakzatok, hatalmas állatfigurák és nyílegyenes vonalak terpeszkednek a tájon, ameddig csak a szem ellát. Minden idők egyik legnagyobb rejtélye, milyen céllal vésték a kopár, sivatagi fennsík talajába ezeket a döbbenetes hatású jeleket, és legfőképpen az, hogy kik.

A világ legnagyobb műalkotása

A világ legnagyobb grafikai műalkotása mintegy 520 négyzetkilométernyi területen helyezkedik el Peruban, az Andok és a Csendes-óceán között. Már a 16-17. századi spanyol felfedezők említették néhányszor a Nazca-vonalakat, de a világ számára az 1920-as évekig jószerivel ismeretlenek maradtak, addig, amíg Julio Tello, a perui régészet atyja először le nem írta formáikat. Az alakzatokat azonban egészen 1941-ig nem vetették komoly vizsgálat alá - Paul Kosok amerikai régész, a Long Island-i Egyetem kutatója akkor ment el Nazcába. Azóta Maria Reiche német matematikus és csillagász több mint 40 évet szentelt arra, hogy megkísérelje megmagyarázni rendeltetésüket.

Furcsa figurák, madárfejű emberek

A Nazca-sivatagba vésett rajzok mind ugyanolyan módon készültek: a sivatag talajáról lekaparták a felszíni vöröses kavicsréteget, hogy feltáruljon az alatta fekvő halványsárga kőzet. Úgy tűnik, ezt kézzel végezték, mégpedig oly módon, hogy minden egyes kép, tekintet nélkül a formájára, méretére vagy témájára, egyetlen, megszakítatlan vonalból áll.


A Nazca-vonalak két nagy kategóriába tartoznak: alakzatok vagy vonalak, az utóbbiak vagy párokba rendeződnek, mint a sínek, vagy geometrikus formákat öltenek. Mivel a vonalak sok helyen átvágják a figurákat, nyilvánvalóan ez utóbbiak készültek hamarabb. Az alakzatok növények leveleit és ágait, állat- és madárfigurákat ábrázolnak, olykor e két forma furcsa kombinációi, mint például egy emberalak, melynek bagolyfeje van, valamint egy madár, melynek hosszú kígyó tekereg a csőre helyén.



A vonalak olyan egyenesek, hogy valószínűleg szemmértékkel beállított mérőrudak alkalmazásával húzták meg őket. Épp ez az egyik rejtély: hogyan sikerült az alkotóknak a vonalak egyenességét ilyen távolságokon át fenntartani: vannak ugyanis, amelyek nyolc kilométeres távon kilométerenként alig két méterrel térnek el az egyenestől. Több helyütt egyetlen pontból futnak szét minden irányba - ezeket a formációkat Maria Reiche csillagszerű halmazoknak nevezi -, gyakran látszólag véletlenszerűen keresztezik egymást, négyszögeket és háromszögeket alkotva.



Monumentális csillagászati könyv

A Nazca-vonalak a jelek szerint az i. e. 500 és az i. sz. 500 közötti időből származnak, és valószínűleg a nazca indiánok készítették őket. A nazcákról szerzett töredékes ismeretek nem adnak magyarázatot arra, miért vájták ezeket az alakzatokat a sivatagba.

Az egyik feltételezés szerint ősi országutak lettek volna, ám ez nem valószínű, hiszen sok közülük egyszer csak véget ér valamelyik hegy tetején. A legáltalánosabban elfogadott hipotézis Paul Kosoktól származik, aki a figurákban és a vonalakban a világ legnagyobb csillagászati könyvét vélte felfedezni. Ezt a nézetet osztja Maria Reiche is, szerinte a vonalak a csillagok és csillagképek helyzetét jelzik az év különböző időszakaiban. A magyar Zelkó Zoltán komoly nemzetközi visszhangra találó feltételezése szerint pedig óriási öntözőrendszert képezhettek a Nazca-vonalak.

Teóriák és földönkívüliek

Az a tény, hogy a vonalakat csak a magasból lehet teljes mértékben értékelni, felvetette azt az elméletet, miszerint a nazcák tudtak repülni, vagy legalábbis képesek voltak a föld felett lebegni, miközben a vonalakat megszerkesztették.

Ezt támasztják alá azok a tárgyi leletek is, elsősorban cserépedények, melyek festményein némileg sárkányokra és hőlégballonokra emlékeztető tárgyak jelennek meg. Az összeesküvés-elméletek rajongói előszeretettel hozzák összefüggésbe a vonalakat a földönkívüli életformákkal, miszerint azok számukra jeleznek valamit, illetve, mellyel ők jelöltek meg bizonyos területeket. Mindezt azokkal az elméletekkel is szeretik alátámasztani, melyek a vonalpárok leszállópálya alakjára hívják fel a figyelmet. Ezzel kapcsolatosan merült fel az is, hogy a vonalakat esetleg űrhajóknak szánták.

Turisták a rejtély nyomában

Mivel a Nazca-vidéken kevés eső esik, a rajzok többsége ma is ugyanolyan jó állapotban van, mint amikor készült, így, a világ egyik legtitokzatosabb helyeként épp úgy, mint egyik legfontosabb kulturális örökségeként, számtalan turistát vonz a környékre. A vonalak vidékének bejárását a legtöbb perui utazási iroda ajánlatai között meg lehet találni.

A közeli Limából például egynapos túrákat szerveznek ide, mely pár órás utazás után a vonalakkal foglalkozó múzeumot is érinti, majd a turisták megállhatnak a kutató, Maria Reiche sírjánál, ahonnan felülről tekinthetnek le a tájra. Mivel azonban a vonalak legjobban a levegőből látszanak, a túrák rendszerint egy félórás kisrepülős kirándulást is magukban foglalnak.