.

Feedek
Megosztás
HTML

A gyilkos molyember

Új legenda született, vagy feltámadt egy régi indiánmítosz? A választ nem tudni. Molyembernek nevezték el e különös lényt, de igazából senki nem tudja milyen állatról van szó. A szörny egy egész évig tette pokollá a nyugat-virginiai Charleston és Point Pleasant lakóinak életét. A rémálom 1966 novemberében kezdődött és 1967 decemberéig tartott.


A legtöbb leírás szerint egy fej (valószínűbb, hogy inkább csak nyak) nélküli, szárnyas lényről van szó, hatalmas vörös szempárral.A lénnyel való első találkozás 1966. november 12-én történt. A Nyugat-Virginiai Clendenini temetőben öt sírásó munka közben látta meg első ízben a molyembert. Állításuk szerint egy vörös szemű, szárnyas ember volt, aki a fák közül jött elő és elrepült a fejük felett.

1966. november 15-én két fiatal Point Pleasanti házaspár, Roger és Linda Scarberry, valamint Steve és Mary Mallette esti autózásra indultak Scarberryék kocsijával. Útjuk során beléptek a Nyugat-Virginiai Fegyvergyár területére, ami a második világháború idején TNT gyárként funkcionált. A létesítmény hét kilométerrel Point Pleasant mellett található, a tíz négyzetkilométer területű McClintic erdőség területén. A gyár mellett álló régi generátor közelében parkoltak le, az árnyékok közt ugyanis felfigyeltek egy vörös szempárra.


Amit találtak, az valósággal sokkolta őket. Roger Scarberry leírása alapján a lény úgy nézett ki, mint egy ember, de sokkal nagyobb volt, körülbelül hat és fél láb magas, és hatalmas szárnyai voltak a hátán. A molyember végigüldözte őket a 62-es főúton. A Mason megyei Millard Halstead képviselőhöz hajtottak. Halstead ismerte a két házaspárt, nem kételkedett szavahihetőségükben. Kérésükre visszament velük a TNT gyárhoz, de már nem találta nyomát a szörnynek.


A következő éjjel, 1966. november 16-án Mr. és Mrs. Raymond Wamsley, Mrs. Marcella Bennett és Teena nevű lánya társaságában barátaikhoz, Mr. és Mrs. Ralph Thomashoz utaztak, akik a TNT gyár közelében laktak. Mivel nem találták otthon Thomasékat, visszafordultak a kocsihoz. Az autó mögött egy furcsa alak feküdt. Szürke, szőrös teste volt, és vörös szemei. Wamsley felesége felhívta a rendőrséget is.
1966. november 24-én négy ember látta a molyembert a TNT gyár közelében repkedni. Másnap reggel 25-én, Thomas Ury a 62-es fűúton vezetett egyedül északra a TNT gyártól, amikor felfigyelt a molyemberre.
1966. november 26-án Mrs. Ruth Foster, a nyugat-virginiai Charlestonból látta a lényt, amint a pázsiton álldogált. Másnap reggel Mansonban kergetett meg egy fiatal nőt, éjjel pedig St. Albansban két gyermeket. Legközelebb 1967. január 11-én tűnt fel ismét.
Néhányan látni vélték a Silver Bridge összeomlásánál is. A helyi szóbeszéd szerint a molyember felelős a katasztrófáért. A híd 1967. december 15-én omlott az Ohio folyóba, 46 ember halálát okozva.


Egyes személyek állítják, hogy kapcsolatba kerültek a molyemberrel, és az megjósolta a közelgő katasztrófát, ám kétséges a szavahihetőségük. Az ezekhez hasonló beszámolók miatt aztán megindult az emberek fantáziája, sokan ufókról, idegenekről, és fekete öltönyös emberekről kezdtek beszélni. A parapszichológusok, és ufó-hívők meggyőződése, hogy a molyember egy földönkívüli lény, aki megjósolja a jövőt. A kriptozoológusok egyhangú véleménye szerint azonban valószínűbb, hogy egy eddig ismeretlen madárfajról lehet szó, talán az indián mitológiákból ismert viharmadár egy képviselője.


/forrás:csiribusz.freeblog.hu/

Molyember - A jövő ura vagy a képzelet szüleménye?

Az ember a kezdetek kezdete óta megteremtette saját démonait, megfogalmazta félelmeit. A hatvanas évek végén a Molyember tartotta rettegésben és lázban Amerika lakóit...

1966. november 12-én sírásók különös lényt véltek felfedezni a Nyugat-Virginiai Clendenini temetőben. Miközben dolgoztak, hirtelen hatalmas szárnysuhogásra lettek figyelmesek. A látvány, ami eléjük tárult, megváltoztatta az életüket. Valamennyien egy nyak nélküli, szárnyas, közel három méter magas, erős testfelépítésű lényről számoltak be, akinek szemei vörösen izzottak. Testét tetőtől talpig finom szőr borította, színe pedig a szürke egy különös változata volt.

A legenda életre kel

Mindössze három napnak kellett csak eltelnie ahhoz, hogy két fiatal házaspár, akik kocsikázni indultak Point Pleasantból a Nyugat-Virginiai egykori Fegyvergyár területére, ami mellesleg a második világháború idején TNT-gyárként működött, találkozhasson a különös lénnyel. A régi gyár csupán hét kilométerre van Point Pleasanttől, és a McClintic erdő mellett helyezkedik el, amiről pillanatok alatt elterjedt, hogy nagy valószínűség szerint azt választotta otthonául a lény. (Igaz, erre kézzel fogható bizonyítékot a mai napig senki nem tudott felmutatni.)


Roger Scarberry és barátai a találkozást követően napokig nem tértek magukhoz, amiben az is közrejátszott, hogy saját bevallásuk szerint menekülniük kellett, mert a szőrös teremtmény hosszú kilométereken keresztül üldözte őket. A baráti társaság meg sem állt a Mason megyében élő Millard Halstead képviselő házáig, aki jól ismerte a tőle segítséget remélő embereket. Együtt visszahajtottak a régi TNT-gyárig, de még csak nyomát sem találták a bizarr szörnynek.


November 16-án Mr. és Mrs. Raymond Wamsley barátaik társaságában egy régi ismerősükhöz utaztak, akik szintén az egykori gyárterület közelében laktak. Mivel azonban nem egyeztették előre a látogatás időpontját, nem találták otthon Thomasékat, ezért úgy döntöttek, hogy nem időznek a ház előtt, és nem is várják meg őket, inkább azonnal visszafordulnak. Az autó ugyanakkor mindazok ellenére nem mozdult, hogy a gázpedált szinte tövig benyomta az autó vezetője. Az ok egyszerű volt, legalábbis a család elmondása szerint, akik váltig állították, hogy az autóval nem tudtak kitolatni az udvarból, mivel annak útját állta egy hatalmas, szürke színű, szőrös testű szörny, akinek szemei vörösen izzottak. Mivel rettenetesen megijedtek, telefonon segítséget kértek segítséget a rendőrségtől, de mire azok kiértek, a Molyembernek csak hűlt helyét találták..


Ezt követően szinte elszabadult a pokol, alig akadt olyan ember, aki ne találkozott volna személyesen a szárnyas lénnyel, vagy legalábbis ne látta volna messziről. November 24-én négyen számoltak be arról, hogy látták a gyár fölött röpködni a Molyembert. Másnap reggel Thomas Ury a közeli főúton autózott hazafelé, amikor az ő autója fölött is átrepült a vörös szemű szörnyeteg. A hölgyekkel ellentétben ő nem tudott beszámolni sem üldözésről, sem pedig arról, hogy bármit is közölni szeretett volna vele a vörös szemű szörnyeteg. November 26-án Mrs. Ruth Foster, szemben a többi élménybeszámolóval, már nem repülés közben, hanem séta közben figyelhette meg a szőrös alakot.


Az emberek azonban nem érték be ennyivel, a történet kezdett unalmassá válni, ezért várható volt, hogy valaki kiszínezi majd azt. Nos, erre sem kellett sokáig várni: egyre többen számoltak be arról, hogy a különös teremtmény megkergette őket, meg akarta erőszakolni, el szerette volna rabolni a gyermekét… Aztán idővel elcsendesedtek a kedélyek, de valójában csak a karácsonyi készülődés volt az, ami ismét a normális kerékvágásba terelte a dolgokat. Legalábbis majdnem: 1967. december 15-én különös tragédia történt, összeomlott a Silver Bridge-i híd, és a helyiek azonnal a Molyembert kezdték el okolni. A pletyka azonban ez alkalommal még színesebb volt, mint az eddigiek: a helyiek, és néhány ufókutató is azt próbálta bizonygatni, hogy a különös, emberi lény valójában azért jelent meg, hogy figyelmeztessen a veszélyre, és a közelgő bajra, melynek köszönhetően negyvenkilenc ember vesztette életét.
A hihetetlenebbnél hihetetlenebb élménybeszámolók hatására emberek ezrei abban a reményben utaztak a kis megyébe, hogy ne csak a Molyemberrel találkozzanak, hanem azokkal az idegenekkel is, akiknek köszönhetően eljutott a Földre, és akiknek segítségével képes belelátni mások jövőjébe, esetleg egy egész város sorsát megmondja. A parapszichológusok és ufókutatók a mai napig hiszik, a Molyember több mint a képzelet szüleménye, és egészen biztosan nem a sírásók űztek tréfát másokkal. A kriptozoológusok ettől sokkal egyszerűbben fogalmaztak: nem lehet szó másról, mint egy addig ismeretlennek, vagy esetleg kihaltnak vélt, különös madárfajról, amit az indián mitológiákban viharmadárként emlegetnek.

Hogy jönnek ide az ufók?

A kérdést azóta is sokan feltették már, de a válasz egyelőre még várat magára. A Molyember megjelenése után nem sokkal állítólag már nem csupán éjjel, hanem nappal is lehetett látni ufókat, és repülő csészealjakat az egykori TNT-gyár közelében. A bejelentések sokasága a hatóságokat is zavarba ejtette, mivel a bejelentők között egyre több volt a szavahihető személy. A Camp Conley úton áthaladók valamennyien ugyanazzal a problémával szembesültek: minden ok és előzmény nélkül leállt az autójuk. Mikor pedig ez bekövetkezett, a Molyember is megjelent, mintha mondani szeretne valamit. Sőt, bizonyos esetekben olyan erőszakosan hívta fel magára a figyelmet, hogy a szemtanúk hanyatt-homlok menekültek. A leírások viszont minden esetben azonosak voltak: mindenki egyetértett abban, hogy szinte ellent mondva ezzel a fizika törvényeinek a szárnyai üldözés közben sem mozogtak, és mindezek ellenére sem jelentett számára különösebb nehézséget, hogy akár száz kilométeres óránkénti sebességgel is kövessen egy autót, akár hosszú kilométereken át. A vörösen izzó szem szintén mindenkiben megmaradt.


Ahogyan az is, hogy a gyár területén óriási volt az ufótevékenység a híd összeomlásának éjszakáján. Mindezek ellenére a Molyember létezése sok kérdést vetett fel az emberekben: miért van az, hogyha ennyien látni vélték, soha nem hagyott maga után kézzel fogható nyomokat. Nem volt sem egy lábnyom, sem pedig a rejtekhelyét nem találták meg soha.


A legtöbb, amiről beszámolhatunk, az csupán annyi, hogy néhány kutya rejtélyes körülmények között elpusztult. Köztük Mr. Ernest Adkins két hónapos vizslakölyke is, akit 1969. áprilisában egy reggel a kertben talált meg. A kölyök oldalán egy hatalmas, szabályos lyuk tátongott, a szíve pedig mellette hevert a földön… Az eset a tudósok számára is rejtélyes volt: nem tudunk ugyanis egyetlen olyan állatról sem, ami úgy tudná kihasítani egy kutya szívét az oldalán keresztül, hogy azon nem ejt más sebet, vagy éppen ne lakmározna a belső szerveiből. A lényt ez év végén, vagyis 1969-ben látták utoljára a gyár közelében. Egyesek szerint ma is ott él a régi épületek között, de mivel belátta, hogy az emberek képtelenek megérteni üzeneteit, inkább elrejtőzött a világ szeme elől. Ki tudja, milyen katasztrófa előtt bukkan fel ismét?


A vész madara


Szárnyas lények létezéséről Babilon pusztulása óta számolnak be szemtanúk, írásos emlékek. A fura teremtmény egyesek szerint nem más, mint a vész madara, de az sem kizárt, hogy ő maga az, aki előidézi a szerencsétlenséget.
1985-ben a Mexikóvárost sújtó hatalmas földrengés előtt jelent meg, míg 1986-ban, közvetlenül a csernobili katasztrófa kitörése előtt a reaktorban dolgozók közül többen is arról számoltak be, hogy egy hatalmas, fekete madárszerű lényt láttak elrepülni az atomerőmű fölött. A vész madara pedig akkor is jelen volt, amikor bekövetkezett a robbanás.


Sőt, 2001-ben az ikertornyok ledőlése közben is a Molyembert sikerült lencsevégre kapni, igaz, a fotó hitelességét azóta is vizsgálják.
És a felsorolásnak ezzel még nincs vége: a szárnyas teremtmény nem csak kutyák és néhány ember haláláért tehető felelőssé, a georgiai Tbilissi nevű város lakóinak is próbált üzenni, mielőtt a földrengésben megsérült volna a Szent Dávid templom.
Vajon képesek vagyunk befogadni azt a tudást, amivel rendelkezhet?
/ezo.tv/

Ismét felbukkant a molyember!

A paranormális jelenségeket kutatók körében elfogadott az az elmélet, miszerint a katasztrófák előtt és után nem ritka a nagy, madárszerű lények felbukkanása. Ezeket a lényeket nevezhetjük molyembereknek is, amelynek első példánya először Point Pleasantban tűnt fel 1966-ban és 1967-ben. Legutóbb Japánban észlelték ezt a lényt, éppen a borzalmas következményekkel járó földrengés előtt.


Marcus Pules üzleti úton volt Japánban, amikor találkozott egyik legjobb barátjával, aki angol nyelvet tanított az egyik helyi iskolában. A férfi ragaszkodott ahhoz, hogy Pules a tervezettnél tovább maradjon az országban, már csak azért is, hogy jobb betekintést kapjon a helyi kultúrába. Néhány szeminárium-látogatással töltött nap után úgy döntöttek, elmennek a belvárosba, és belevetik magukat a helyi életbe. Az éjszakai program után le akartak menni a tengerpartra, hogy megnézzék a hullámokat, ahogy a holdfényben ragyognak.

Amikor elérték az erőmű környékét, egy fémtartályra lettek figyelmesek, melybe több millió liter víz érkezik. Az erőmű által termelt hő felmelegíti a vizet, ezt hűteni és rendszeresen cserélni kell. A hő azonban nem csak a víz, hanem a levegő hőmérsékletét is megváltoztatja, melynek köszönhetően helyi mikroklímát alakít ki.


Miközben Marcus barátja magyarázott, hirtelen mindketten erős susogást hallottak. Először arra gondoltak, hogy talán a hullámok kelthetik, miközben partot érnek. Azonban amikor a második hang mellé egy fülsüketítő üvöltés is párosult, mindkettőjüknek borsózni kezdett a háta. Körbenéztek, hogy mi lehet a hang forrása, ám hamarosan ismét hallani lehetett az üvöltést. Ez a hang olyasféle volt, mint amikor egy autóbusz hirtelen lefékez: éles és erőteljes. Amikor újra körbenéztek, az erőmű felett megláttak valamit. Az erőmű és a Hold fényében sikerült kivenniük egy alakzatot. Abból a távolságból, ahol ők álltak, fekete színűnek látszott és hatalmas méretű volt. Az épületegyüttes egyik részének a tetején ült. Körülbelül öt másodperc után szétnyitotta hatalmas, fekete szárnyait, és ezt követően a lény repülni kezdett, majd 4-5 alkalommal meg is kerülte az atomerőmű épületét. Néha lassított, néha felgyorsított, de határozottan a reaktorok voltak az általa megtett kör középpontjában.

A lény később feléjük vette az irányt. Pules és barátja csak meredten nézte a teremtményt, melynek vörösesen izzó szemei voltak. Valószínűleg tudta, hogy figyelik őt, de nem zavartatta magát. Ugyanakkor a félelem teljesen átjárta mindkét szemtanút.



A rejtélyes alak, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is repült a város felé, beleolvadva a sötét éjszakába, majd ismét csend lett. Mobiltelefonnal történő képkészítésnek semmi értelme nem lett volna, mert túl sötét volt. Talán egy nagy, ismeretlen madárral találkoztak? Abban mindketten egyetértettek, hogy madarat láttak, amit talán a fények összjátéka tehetett olyan naggyá. Csaknem egész éjszakán át találgattak. Még két napig élvezték egymás társaságát, aztán Marcus búcsút vett barátjától a repülőtéren, és hazaindult.

Egy hét után azonban Marcus barátja is elhagyta Japánt, és családi okok miatt az USA-ba ment. Mindketten meg voltak győződve arról, hogy optikai csalódás történt – egészen addig, amíg nem értesültek a katasztrófáról. Amikor Marcus kapott egy telefonhívást barátjától, hogy kapcsolja be a tévét, teljesen megdöbbent. Épp egy tudósítás ment, méghozzá pontosan onnan, ahol Marcus barátja dolgozott: Okuma városa mellől. E napon érkeztek meg az első hírek a Fukushima Daiichi erőműben történt robbanásról. Az általuk látott lény egy molyember lett volna, amelynek feltűnése előre jelezte a katasztrófát? Valószínűleg egyikük sem felejti el sohasem a különös élményt.


/Hihetelen magazin - Csiribusz/

Megszólít az éjszaka, avagy a nyugat-virginiai molyember igaz története

Épp tegnap néztem meg újra a Megszólít az éjszaka (The Mothman Profecies) című filmet. Imádom ezt az alkotást, mert annyi év után még mindig elvarázsol és jót tudok rajta borzongani.

A történet pikantériája, hogy igaz történet alapján készült, persze nem szóról szóra igaz, de erről picit később. A lényeg, hogy elénk tálaltak egy igazán izgalmas és igényes horror filmet, ami nem is igazán tartozik ebbe a kategóriába, bár ezt ki-ki döntse el maga.

Sok rémisztgetős filmet elrontanak azzal, hogy a középpontban álló lényt nevetségesen gagyira csinálják meg. Itt szó sincs ilyenről, azok a kevés jelenetek, amikben láthatjuk a molyembert, tökéletesen el lettek találva, mert sokat sejtettek és keveset mutattak.
A filmet belengő legendára épített sztori is jóra sikeredett, végig lekötötte a nézőt az izgalmasan megkomponált jelenetekkel, képi hatásokkal és hangulatos zenéjével.
Richard Gere személye tökéletes választás volt a főszerepre. Az elején még féltem, hogyan állja majd meg a helyét egy olyan filmben, ami elsősorban nem a „hazai pályája”.
Ennek ellenére nagyon tetszett az alakítása.

Miután kiveséztük a filmet, térjünk át egy kicsit a sztori történelmi hátterére.
Amerikában 1966 és 1967 között egy Point Pleasant nevű kisvárosban több alkalommal is látni véltek egy titokzatos repülő lényt vörösen lángoló szemekkel, amelyet később már Molyember néven emlegettek. Többször is kontaktusba keveredett az emberekkel, többnyire ijesztgette őket, akik félelmükben a rendőrséghez fordultak. A mítosz rövid élettartama ellenére óriási utat járt be a tengerentúlon, a „rajongók” egyre színesebb történetekkel fordultak az illetékesekhez a titokzatos lénnyel kapcsolatban. Vannak, akik szerint földönkívüli, aki képes előre megjósolni a jövőt, mások szerint félig emberről, félig molylepkéről van szó, aki 3 méternél is magasabb, repül és vörösen izzó szemei megbabonázzák az embereket.

Összességében jó film, ajánlom mindenkinek, aki egy kis borzongásra vágyik és fogékony a témára.

/Sorozatportal/