.

Feedek
Megosztás
HTML

Az emberiség egy Mátrixban él?

Az életet az Univerzumban véletlenek szinte csodával határos összecsengése tette lehetõvé. A magyarázat utáni kutatás során a filozófusok egy bizarr következtetésre jutottak: lehet, hogy mi mesterséges teremtmények vagyunk egy gigantikus számítógépszimulációban.

Az õsrobbanás elméletének szülõatyja, Fred Hoyle nem hitt az Istenben. Az élet létrejöttének véletlenszerûségében sem hitt. Hoyle egyik tanulmánya szerint ha a tényeket vizsgáljuk, abból az következtethetõ, hogy egy szuper intelligencia manipulálta a fizikát a kémiát és a biológiát. A magfizika törvényeit tudatosan hozták létre a csillagokon belül meghatározott folyamatok elõidézésére, különös tekintettel a szén létrejöttére, mely az élet elsõ formáit lehetõvé tette.

Fred Hoyle

  1. A három éve elhunyt Hoyle korántsem volt egyedül ezzel az elképzeléssel. Több ismert és elismert  kozmológus és asztrofizikus is azt vallja, hogy a természeti törvények alakulása - mely ideális feltételeket teremtett az élet létrejöttének - nem a véletlen mûve. Az amerikai fizikus, Hugh Everett 1957-ben állította fel a Multiverzum elméletet, miszerint a világmindenségünk csupán egyike a végtelen számú világmindenségeknek, melyek között törvényszerûen létezik olyan, mint a mi világunk, ahol élettér alakult ki.
  2. Mindez elegáns magyarázat lenne, ha ezt az elméletet számos komoly filozófus, matematikus, és asztrofizikus  nem fejtette volna tovább, és nem jutott volna arra az elképzelésre, hogy az emberek lénye nem is hús és vér, hanem mi csupán egy gigantikus szimuláció részei vagyunk. Ha ugyanis alapul vesszük a végtelen világok elméletét, úgy azok között lennie kell olyannak is, melyet szuperintelligens, technikailag magasan fejlett civilizációk népesítenek be. Nekik pedig rendelkezésükre áll olyan technika, mellyel teljes univerzumokat, beleértve az abban lakó apró intelligens lényeket, szimulálni tudnak.
  1. Egy angol matematikus, John Barrow szerint régen elismert elmélet az, miszerint olyan technikai civilizációk, melyek csak valamelyest fejlettebbek nálunk, képesek univerzumokat szimulálni, melyekben gondolkodó lények magukat fejlesztik és egymással kommunikálnak. Egy ilyen helyzetben könnyen elõfordulhat, hogy a mesterséges világok száma meghaladja a valóságos világokét. Az ausztrál asztrofizikus, Paul Davies szerint azonban ha létezne olyan civilizáció, mely képes mesterséges univerzumokat létrehozni, a szimulált világok száma sokkal nagyobb lenne. Ennek ellenére Davies szerint is nagy a valószínûsége, hogy mi csupán szimulált lények vagyunk.

  2. Az elképzelés, miszerint a világ csupán egy illúzió, korántsem új. Már 2000 évvel ezelõtt arról filozofált a Taoizmus alapítója (a kínai Lao-Cse), hogy az élet nem több egy álomnál. A 17. században René Descartes tett fel hasonló kérdést, mely híres mondatában, a "gondolkozom, tehát vagyok"-ban csúcsosodott ki. A múlt században  a filozófus-matematikus Bertrand Russel inspirálta a kortárs sci-fi írókat elméletével, miszerint az emberek csupán agyak befõttesüvegekben. Az elméletet támogató elismert tudósok szerint nincs semmi a quantummechanikában  vagy a relativitáselméletben, mely egy ilyen mátrix létezését kizárná.

  3. Az oxford egyetem  matematikus-filozófusa Nick Bostrom egy egész internet oldalt szánt a témának. Szerinte az, hogy az emberek képesek saját magukról elmélkedni, nem elsõsorban azon múlik, hogy van egy szürke nedves massza a koponyájukban, ahhoz sokkal inkább egy meghatározott számítási szerkezet szükséges, mely akár egy számítógépen elõállítható. Bostrom szimulációs elmélete három tézisen alapul: annak a valószínûsége, hogy egy civilizáció a mai emberiségnél magasabb szintû fejlõdési fokot ért el a nulla felé konvergál, mivel a civilizáció elõbb semmisíti meg saját magát; szinte egyik civilizációnak sem áll érdekében, hogy  az emberhez hasonló lényeket számítógépben szimuláljon; vagy a teljes bizonyossághoz közelítõ valószínûséggel egy szimulációban élünk.



  1. Bostrom szerint ha az elsõ két feltevés hamis lenne, úgy lennének, olyan, az embereknél fejlettebb civilizációk, akik a számítógépes kapacitásuk egy részét használhatják hozzánk hasonló lények szimulálására. Tehát ha nem igaz az elsõ két pont, akkor igen magas számban léteznek hozzánk hasonló szimulált lények.

 

  1. Beküldte: Jónás Gábor
  2. Forrás:https://sites.google.com/site/balazsrozalia/home/rdekessgek/az-emberisg-egy-mtrixban-l

A Mátrix fogságában

Írta: Harun Yahya - Szerkesztette: Galactus

Az elmúlt évek egyik legtöbbet vetített és komoly érdeklõdést kiváltó filmje a Mátrix (The Matrix) volt,amelynek forgatókönyve a következõ: a mesterséges értelemként (artificial intelligence) megnevezett gépek irányításuk alá vonták a Földet és az emberi fajt csupán energiaforrásként használják, miközben az emberek egy mesterségesen létrehozott világban élnek.


A„Mátrix”, egy virtuális valóságot generáló számítógépes program igen fejlett formáját takarja.„Neo”, a film fõszereplõje ebben a rendszerben él,egy hatalmas szoftvercég számítógép-programozójaként dolgozik. Azt hiszi, hogy élete, így a 20. század vége felé, valóság. Pedig valódi teste egy folyadékkal teli, membrán borítású, kapszulához hasonló helyen található,2199-ben.

Azt látja, amit itt mutatnak neki, azt éli át, amit éreztetnek vele. És bár fizikailag egészen más térben és idõben van, õ úgy gondolja, számítógép programozó,aki a város forgatagában jön-megy. Röviden,egy „Mátrix”-nak nevezett mesterséges világban azt álmodja, hogy valóságos életet él.„Morpheus”, egy másik karakter, tudatában van az igazságnak: annak, hogy Neo képzeletbeli világban él.A filmben végig ez az, amit Neónak mesél. Bizonyítékokat sorol fel, melyekkel azt igazolja, hogy mindannak,amit Neo eddig látott, hallott, szagolt, ízlelt vagy érzett, nincsen fizikai megfelelõje. Képzeletbeli képek ezek, amiket Neo elméjének vetítenek.

Virtuális valóság és elektronikus jelekbõl álló világ

Napjaink technológiájának fejlõdése eredményeként, különféle lehetõségek nyílnak arra, hogy az ember nagyon valószerû benyomásokat élhessen át „külvilág” vagy „anyag” jelenléte nélkül. Fõként az utóbbi években virágzásnak indult „virtuális valóság”, meggyõzõ bizonyítékokat vonultatott fel a témát illetõen.A virtuális valóság legegyszerûbb formája az, amikor számítógép szimulálta háromdimenziós képeket, bizonyos segédeszközök használatával,„valódi világként” mutatunk az embereknek. Manapság az élet számos területén,a legkülönfélébb célokkal használják ezt a technológiát, és „mesterséges valóságnak”, „virtuális világnak” vagy éppen „virtuális közegnek”nevezik õket. A virtuális valóság lényege, hogy az ember, bizonyos apparátusok használatával, valóságnak véli a látottakat és ezzel becsapja magát. Az utóbbi években a virtuális valóság kifejezés mellett az „immersive”szót is használják, mely azt jelenti „elmerülni, elragadni”. (Immersive Virtual Reality: Magával ragadó virtuális valóság)Az eszköztár, amellyel létrehozhatunk egy virtuális világot, megegyezik öt érzékszervünk felépítésével. Létezik például olyan kesztyû,amellyel, a kesztyû belsejében lévõ mechanizmusoknak köszönhetõen, jelek továbbíthatók viselõjének ujjbegyéhez. Ezek a jelek eljutnak az agyba,olyan érzést keltve az emberben, mintha egy selyemanyagot vagy egy érdes,göcsörtös felszínû vázát tapintana, annak ellenére, hogy nincs is a környezetében ilyesmi.

Az egyik fontos terület, ahol a virtuális valóságot bevetették, az orvostudomány.A michigan-i egyetemen az orvostanhallgatókat, és különösen a sürgõsségi ellátás személyzetét, egy modern felszereltségû, mesterségesen generált mûtõben tanítják. Egy szoba padlójára és falaira mûtõre jellemzõ képeket, közepére pedig mûtõasztalt illetve „beteget” vetítenek.Az orvostanhallgatók, miután magukra öltötték háromdimenziós szemüvegeiket,megkezdik a mûtétet ezen a virtuális betegen. A Mátrix címû filmben is megfigyelhetõ ehhez hasonló dolog: a film két fõhõse egy-egy karosszékben fekszik, amikor azonban idegrendszerüket a számítógéphez kötik, teljesen más helyszíneken látják saját magukat.Az egyiken még keleti sportokat ûznek, más alkalommal pedig,teljesen más ruházatban, egy forgalmas utcán sétálnak. Afilm fõszereplõje Neo, valóságosnak érzi ezeket a helyzeteket, és kijelenti, nem hisz abban,hogy ez egy számítógép szimulálta látvány lenne. Ekkor azonban a jelenet hirtelen megáll, végül is ez gyõzi meg õt arról, hogy az általa valóságnak hitt világ valójában egy kép.A film egyik jelenetében Neo, fején kábelekkel, rendezetlen öltözékben egy meglehetõsen ócska karosszékben fekszik. A programbetöltését követõen azonban teljesen máshol találja magát.Ruházata is megváltozott, haja megnõtt. A szimulált környzetben merõben máshogy néz ki, mint valójában.

Morpheus : Ez, a construct. Ez a letöltõprogramunk. Bármit letölthetünk: ruhát, felszerelést, fegyvert, kiképzõszimulátort.Akármit, ami csak kell.

Neo : Mi most egy computer-programban vagyunk?

Morpheus : Olyan nehéz ezt elhinni?Más a ruhád, eltûntek a fejedrõl és a karodról a csatlakozók. Más lett a hajad is. Jelenlegi külsõd úgy hívjuk, maradandó önkép. A szellemi kivetülése digitális valódnak.

A beszélgetésbõl kiderül: Neo nagyon is valóságosnak véli a látottakat. Nem akarja elfogadni az igazságot. Ekkor kerül sor a következõ beszélgetésre Neo és Morpheus között. Morpheus, Neóval ellentétben, tudatában van a tényeknek:

Neo : Ez nem valóság? (és rámutat a fotelre)

Morpheus : Mi a valóság? Hogyan határoznád meg? Ha arról beszélsz, amit érzel, amit szagolsz, ízlelsz, látsz, akkor a valóság csupán az agyad által megfejtett elektromos jelhalmaz.A nagytudású Morpheus megmutatja Neónak, hogy a világ,amit valóságnak hisz, tulajdonképpen nem más, mint szimuláció.


Ebbe minden beletartozik, amit csak lát. Az autók, a város zaja, a forgalom, a felhõkarcolók, az óceán, az emberek, röviden, minden csupán egy számítógépes program kivetülése az elmében. Ha figyelünk,észrevesszük, hogy Morpheus, fenti szavaiban tudományosan magyarázza meg: a valóságnak hitt benyomások az agyba futó elektronikus jelek értelmezései.Ezzel a kérdéssel kapcsolatban, könyveink magyarázataiból egy rész így hangzik:Világunkról alkotott minden tudásunk öt érzékszervünk közvetítésével jut el hozzánk. Ez azt jelenti, hogy az általunk ismert világ az, amit szemünkkel látunk, kezünkkel tapintunk, orrunkkal megszagolunk, nyelvünkkel megízlelünk, fülünkkel pedig hallunk.Mivel születésünktõl fogva ezektõl az érzékszervektõl függünk,soha nem is gondoltunk arra, hogy a „külvilág” más is lehet,mint amit mi érzékelünk.Jóllehet, ma már számos tudományág kutatásai teljesen más nézeteket vallanak és komoly kétségeket támasztanak bennünk érzékeink és az általunk tapasztalt világ felõl.Ez az új koncepció a következõ eredményre jutott: az, amit mi „külvilágként” érzékelünk, nem más, mint elektronikus jelek leképzõdése az agyban.Egy alma piros színe, egy deszka keménysége,sõt, az Ön édesanyja, édesapja, családja, minden tulajdona,háza, munkahelye és ezek a sorok is csakis és kizárólag egy az Ön agyában létrejövõ elektronikus jelhalmaz. Amikor az ember azt mondja, „látok”, tulajdonképpen a szeme által felfogott ingerek nyomán létrejövõ elektronikus jelek „eredményét” látja az agyban. Vagyis, miközben azt mondjuk, „látok”,gyakorlatilag agyunk elektronikus jeleit kísérjük figyelemmel.Minden kép, ami életünk során elénk tárul, egy néhány cm3-nyi látóközpontban jön létre. Ezek a sorok is, amiket Ön éppen olvas, a végtelen táj is, amit a horizont felé pillantva lát, ezen a parányi helyen képzõdik.

A dolgok, amiket látunk, tapintunk, hallunk, s amelyeknek az „anyag”, „világ”, „Univerzum” neveket adjuk, csakis és kizárólag agyunkban képzõdõ elektronikus jelek. Ezen a ponton még meglepõbb igazság tárul elénk: agyunkban nincsenek sem színek, sem hangok, sem pedig képek. Agyunkban csakis és kizárólag elektronikus jelek vannak. Ez nem valami filozófiai nézet. Ez tudományos magyarázata érzékelésünk mûködésének.

A látás folyamata meglehetõsen bonyolult lépésekben megy végbe. Ebben a folyamatban elõször a tárgy által visszavert fénynyalábok (fotonok) törnek meg a szemgolyó elõtt található szemlencsén, majd fordított képként a szemgolyó mögötti retinára vetõdnek. Az ingereket az itt elhelyezkedõ sejtek elektronikus jelekké alakítják, majd az idegek segítségével az agy hátsó részébe, a látóközpont nevû kicsiny helyre továbbítják. Újabb mûveletek sorozata folytán ezek a jelek képként jelennek meg az agynak ebben a központjában.Vagyis a látás maga valójában az agy egy parányi, hátsó, koromsötét helyén valósul meg, ahová semmilyen módon nem hatol be a fény.

Amint látjuk, párhuzam figyelhetõ meg a Mátrix címû film által feldolgozott téma illetve azon tudományos igazságok között,amelyeket írásainkban tárgyaltunk. Akár a film párbeszédeit, akár fenti idézeteinket nézzük, mi csakis azokkal a képekkel állunk kapcsolatban, amiket az agyunkban láttatnak velünk. Bármilyen valóságosnak tûnik is, minden benyomásunk egy-egy megfejtés az elménkben. Ezért aztán soha nem lehetünk biztosak abban, hogy mindaz, amit látunk, a képek, amiknek részei vagyunk, nem mesterséges jelek folytán jönnek-e létre. Más szóval, soha nem tudjuk megmondani, mi a különbség valóság és álom között.

Gondolkozzunk most el egy kicsit ezen a témán, további részleteket ragadva ki a filmbõl.

Az álmokat és a valóságot nem lehet egymástól megkülönböztetni

A filmkockákon végigkísérhetjük, ahogyan Morpheus leleplezi az igazságot a fõhõs Neo elõtt. Ezúttal, televízió által sugárzott képek alapján beszéli el, hogy Neo álomvilágban él, miközben az thiszi, hogy élete valóság. A felhõkarcolók, az autók, a modern külsõ és minden egyéb apróság, amit Neo a Mátrixban lát, csupán benyomás.Ezeket a benyomásokat elméjének vetítik. A világ helyzete akkortájt merõben más; a világ egy romokban álló, lepusztult bolygó. Neo azt hitte, hogy a valódi világban él, egészen addig,amíg fel nem fedték elõtte az igazságot. Semmi kétsége nem volt afelõl, hogy élete valóság. Pedig éveken keresztül becsapta magát egy álomvilággal.

Morpheus : Ez, az általad ismert világ, ahogyan a 20. század végén létezett. Most már csak része egy neuroaktív szimulációnak.Ezt hívjuk „Mátrixnak”. Eddig álomvilágban éltél. Ez itt a világ,ahogyan ma létezik... Isten hozott a valóság sivatagában...

Ha sohasem juthatunk el a „külvilághoz”, honnan tudhatjuk,hogy ez a világ valóban létezik?Természetesen nem tudhatjuk. Ellenkezõleg, ha minden tárgy csak benyomások összessége, a benyomások pedig csak az elmében léteznek, az, ami számunkra létezik, a benyomások világa. Az egyetlen világ, amit ismerünk, elménkben létezik, ott ölt alakot,ott kap hangot és ott nyer színeket. Röviden, olyan világ, amely az elménkben születik, s az egyetlen világ, amelynek létezésében bizonyosak lehetünk.Azt pedig soha nem tudjuk bebizonyítani, hogy azoknak a benyomásoknak, amiket az agyunkban szemlélünk, van anyagi megfelelõje. Ezek az ingerek érkezhetnek egy „mesterséges” forrásból is.Ezt a következõ példával szemléltethetjük:Elõször képzeljük el, hogy agyunkat kiveszik a testünkbõl és egy üvegedényben mesterségesen tartják életben. Helyezzünk mellé egy számítógépet, amely képes mindenféle elektronikus jel létrehozására. Aztán mesterségesen hozzunk létre és mentsünk elebben a számítógépben mindenféle közeget az ahhoz tartozó képekkel,hangokkal, illatokkal.

Kössük a gép elektronikus vezetékeit az agy érzékelõ központjaihoz és adjuk át az agynak az elmentett információt. Az Ön agya (vagy más néven „Ön”), ezeket a jeleket felfogva, azt a környezetet fogja látni és megélni, ami a jeleknek megfelel.Mondjuk, hogy ezzel a számítógéppel az Ön saját külsejét illetõ információkat is tudunk továbbítani. Ha például mindazokat az elektronikus jeleket továbbítjuk az Ön agyába, amit egy asztalnál ülve lát, hall és tapint, az Ön agya azt fogja hinni, hogy Ön egy üzletember,aki az irodájában ül.Ameddig a számítógép által keltett ingerek tartanak, addig a képzeletbeli élet is tart. Arra pedig, hogy pusztán egy agyról vanszó, Ön semmilyen módon nem fog tudni rájönni. Mert elegendõ az agy megfelelõ központjait a megfelelõ módon stimulálni ahhoz,hogy abban létrejöjjön egy világ. Ezek a stimulációk érkezhetnek valamilyen mesterséges forrásból, például egy felvevõ készülékbõl,de lehet más eredetük is.

Benyomásaink élethûek, ez azonban nem bizonyítja,hogy a külvilágban a benyomásoknak anyagi megfelelõjük lenne

Soha nem tudjuk bebizonyítani, hogy benyomásainknak van-e anyagi megfelelõjük. Hiszen nincs is szükségünk a külvilágra ahhoz,hogy agyunkban benyomások képzõdjenek. Manapság ezt a tényt szimulátorok és számos más technikai vívmány bizonyítják a legkézenfekvõbben. A film fõhõse Neo is, teljesen valóságosnak találja a szimulált környezetet,amelybe azért lép be, hogy tanuljon. Olyannyira, hogy azt gondolja, egy verekedés kimenetele az izmok erejétõl függ.

Azt hiszi, a szimulált környezetben valóban azért marad életben,mert lélegzik. Pedig valójában teste egy karosszékben fekszik miközben egy számítógéprendszerre van kapcsolva.

Tank : Mit szólnál egy kis küzdõsporthoz?

Neo : „Jujitsu”. Megtanulok Jujitsu-zni?

A betöltés után.....

Neo : Tudok Kung-fu-zni.

Morpheus : Mutasd.

Morpheus : Ez egy edzõprogram. Hasonló a mátrix programozott valóságához. Ugyanazok az alapszabályok, mint például a gravitáció. Tudnod kell, hogy ezek a szabályok olyanok, mint egy számítógéprendszerben. Némelyik megkerülhetõ. A többit megszegheted.

Napjainkban, a filmbélihez hasonló technikával, az az érzetkelthetõ az emberben, hogy igencsak változatos helyeken fordul meg. És ezek az emberek ilyenkor úgy reagálnak, mintha valóság lenne az, amit látnak, hallanak vagy tesznek. Ha például egy szobanagyságú kockában a falakra és a talajra térhatású képeket vetítenek,elég felvennie egy térhatású szemüveget, aki oda belép,más-más helyszínekre csöppen. Ahogy körbe sétál, mintha egyszer egy vízesés mellett haladna el, másszor egy hegy csúcsán vagy egy hajó fedélzetén lenne a tenger kellõs közepén. Vannak olyan bukósisakok, amelyek háromdimenziós képeket generálnak,a mélység és a tér érzetét keltve az emberben. A képeket az ember saját méretével arányosnak látja és egy kesztyûvel vagy hasonló eszközök segítségével a tapintás érzete is biztosítva van. Ily módon az ember megérintheti a virtuális világ tárgyait és a helyüket is megváltoztathatja. Ilyen helyzetekben a látottakhoz kapcsolódó hangok is rendkívül hitelesek. A hangot minden irányból, különbözõ mélységekben lehet produkálni. Egyes adaptációk képesek arra, hogy ugyanazt a virtuális valóságot mutassák a világ különbözõ pontjain található embereknek.

Így például lehetséges az,hogy a világ más-más pontján, más-más földrészen élõ három ember azt lássa, amint a többiekkel együtt felül egy versenymotorra, vagy egy tárgyalást követõen eszmét cserél.Ezek a példák azt mutatják, nem feltétel a külvilág léte ahhoz,hogy valamilyen környezetben lássuk magunkat. Hogy mesterséges forrásból érkeznek-e az evilágot illetõ benyomásaink, a képek,az ízek és az illatok, vagy valóban léteznek, nos ezt mi képtelenek vagyunk megállapítani.