.

Feedek
Megosztás
HTML

Három jeti bukkant fel Szibériában!

Három különböző helyen is a rejtélyes havasi embert, a jetit látták felbukkanni Oroszországban az utóbbi pár héten.

Az összes ’riasztás’ Szibéria egy távoli csücskéből, a Kemerovo régióból érkezett. Errefelé a tudósok szerint körülbelül 30 rejtélyes havasi ember élhet, távol a civilizációtól – írja a Daily Mail.

Az első eset egy kis falu, Myski mellett történt. A helyi halászok egy csónakban ültek a folyón, amikor különös alakokat láttak a parton. Emberformának tűntek, ezért odakiabáltak nekik, hogy nincs-e szükségük segítségre. Erre berohantak a bokrok közé, aztán fel a hegyre. „Két lábon jártak, és tetőtől talpig szőr borította őket. Kizárt, hogy medvék lettek volna, hisz ők négy lábon tudnak csak futni” - mondta Vitaly Vershinin, az egyik halász.


A második eset Mras-Su folyó partján történt. Szintén halászok számoltak be „emberszabású, magas alakok” felbukkanásáról. Integettek nekik, mire a különös teremtmények gyorsan berohantak az erdőbe két lábon. „Úgy mentek, mint az emberek” – mondták.

A harmadik eset a Shorsky nemzeti parkban történt, ahol egy erdész találkozott állítása szerint jetivel. Sergei Adlyakov elmondta: bármit is látott, az nem medve volt, mert gyorsan szaladt a két lábán, még pár ágat eltört a kezével menekülés közben.


Az oroszok legismertebb jeti szakértője,
Igor Burtsev ezek után bejelentette: a havasi emberről szóló kutatás, illetve jövő hónapban esedékes nemzetközi konferencia helyszíne Moszkva után Myski lesz. „Új területeket fésülünk át, hisz ezek a találkozások arra engednek következtetni, hogy a jetik északabbra lehetnek mint eddig hittük” – mondta.

/Daily Mail/blikk/

Jetit láttak egy ohioi erdőben? + Videó

Columbus — Az eddigi legélesebb és legközelebbről készült felvételt tette fel az internetre jetiről egy motoros, amelyet egy ohiói erdőben készített.


A kisfilmet egy bicikliről vagy motorról készíthették és elkapja azt a pillanatot, mikor egy rejtélyes, fekete szőrrel borított kétlábú lény átszalad az erdei úton, kezében egy bottal.


Sokan próbálják beazonosítani, hogy milyen élőlény lehet rajta. Eddig nem sikerült megfejteni a rejtélyt, sokan úgy vélik egy igazi jetit sikerült lefilmezni -- írta meg a Huffington Post.

A videóról nem derült ki, hogy férfi vagy nő készítette, sajnos a motor zajától semmilyen hang nem hallatszik. Pedig a képek tanúsága szerint igencsak megijedhettek egymástól, amikor a hegyi embernek látszó lény meglátta a közeledő járművet, sietősre vette, a motoros pedig látszólag ijedtében a bozótosba hajtott. A néhány másodperces felvétel alapján akár valódi is lehet, de semmi esetre sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy akár előre megszervezték az egészet.

Jeti a motoros bal oldala felől közelít a képbe, kezében vagy mellső lábában egy méretes bottal. A lényről, amely főleg a Himalájában és az észak-amerikai erdőkben tűnik föl időnként, a tudósok azt állítják, hogy nem létezik. De találtak már olyan „fészket", amelyben ott volt a szőrzete. Ez pedig arra enged következtetni, hogy a jeti egy ismeretlen főemlős, egy fennmaradt emberszabású, vagy egy különös medvefajta is lehet.

 

/hirfokusz.hu & borsonline.hu/

Lebukott a titokzatos Loch Ness-i szörny?

Állítása szerint kétséget kizáróan a Loch Ness-i szörnyet kapta lencsevégre egy lelkes Nessie-vadász.

A hatvan éves George Edwards fotóját augusztus 3-án közölte a brit The Sun hírportál. A lelkes szörnyvadász egy héten hatvan órát tölt el a kriptid (nem bizonyított létezésű) lény keresésével. A képet 2011 novemberében készítette, meggyőződéssel állítja, hogy az azon látható púp nem más, mint a skóciai tó rejtélyes lényének egy része.

George Edwards

Elmondása szerint a púp az Urquhart-kastély felé mozgott lassan, majd öt-tíz perc múlva elmerült és nem bukkant többé elő.

Véleményem szerint Nessie-t láttam, hiszek a létezésében - idézte Edwards szavait a portál. A férfi úgy véli, hogy több lényről van szó. Egy másik Nessie-vadász, Steve Feltham úgy nyilatkozott: szerinte ez a legjobb fotó, amit mindezidáig a misztikus lényről látott.

/pecsistop.hu/

Jetit videóztak le Amerikában?

Megdöbbentő videót töltöttek fel a youtube-ra még májusban, az ohio-i erdőben szemmel láthatólag egy nagy, szőrös emberszabású lény kolbászol a fák között. A nagy kérdés már csak az, hogyegy bigfoot-ot vagy egy vicces kedvű beöltöztetett embert vettek videóra?

/pecsistop.hu/

A Figyelő

A Figyelő története rémisztő mesének is beillik. Egy olyan lényről szól, amely bámulja, vizslatja az embereket, miközben alszanak, s ha felébrednek, megöli őket. Senki nem tudja igazán, hogy valóban létezik-e a lény, vagy csupán városi legenda az egész, esetleg egy szellemtörténet.

Mindenesetre 2003 nyarán az Egyesült Államok északkeleti részén egy furcsa, emberszerű lény vált a médiaérdeklődés középpontjává. Bár nem sok idő telt el azóta, a lénnyel kapcsolatos beszámolók, bizonyítékok, sorra eltűntek vagy megsemmisültek.

A szemtanúk ennek ellenére kitartanak a bizarr találkozásokról szóló történetek mellett. A legszélsőségesebb érzelmeket vonultatják fel, a mély félelemtől és kényelmetlen érzésektől kezdve... Bár a publikált feljegyzések csak egy ideig váltottak ki érdeklődést, az emlékek erősek maradtak az érintett embereknél, akik közül sokan, még ma is keresik a válaszokat.

2006-ra közel két tucat dokumentum gyűlt össze, és kiderült, hogy egészen a 12. századtól napjainkig kerültek elő feljegyzések hasonló élményekről, mégpedig négy kontinenst átívelve. A történetek többnyire minden esetben azonosak.

Íme, egy búcsúlevél 1964-ből:

„Mielőtt befejezem az életem, szükségesnek érzem leírni, miféle bűntudat vagy fájdalom vezetett erre a cselekedetre. Ezért senki más nem felelős, csakis Ő. Egyszer arra ébredtem, hogy érzem a jelenlétét… és egyszer, amikor megébredtem, láttam a teste körvonalait. Máskor arra ébredtem, hogy hallom a hangját és belenéztem a szemeibe. Nem tudok félelem nélkül elaludni amiatt, mire ébredek legközelebb. Nem akarok többé felébredni! Viszontlátásra!”

 

Találtak egy fadobozban két üres borítékot, amelyek meg voltak címezveWilliamnek és Rose-nak, és volt benne még egy boríték nélküli személyes levél:

„Drága Linniet! Imádkoztam érted. Ő a nevedet említette.”

 

Spanyol nyelvű naplóbejegyzés 1880-ból:

„Megtapasztaltam a legnagyobb borzalmat. Megtapasztaltam a legnagyobb borzalmat. Megtapasztaltam a legnagyobb borzalmat. Látom a szemeit, amikor becsukom a sajátom. Üregesek. Feketék. Nézett engem és szinte átdöfött a szemeivel. Nedves a keze. Nem fogok aludni. Hallom a hangját.”

 

Marine naplója 1691-ből:

„Eljött hozzám álmomban. Az ágyam lábánál éreztem. Mintha mindent elvett volna tőlem. Vissza kell mennünk Angliába. Nem szabad visszajönnünk, ez a Figyelő kérése.”


 

Egy szemtanú vallomása 2006-ból:

„Három évvel ezelőtt, éppen hazaértünk a családommal egy kirándulásból, miután a Niagara-vízeséshez utaztunk július 4-én. Mindannyian nagyon kimerültünk az egész napos utazástól és vezetéstől, ezért a férjemmel mielőbb nyugovóra tértünk a gyerekekkel. Aztán elkezdődött az éjszaka…

Körülbelül hajnali négykor zajra ébredtem. Először azt hittem, a férjem ment ki a mosdóba, de aztán rájöttem, hogy tévedtem, így óvatosan visszalopóztam az ágyba. Ő mégis felébredt. Bocsánatot kértem tőle, amiért felzavartam, ám amikor szembefordult velem, láttam, hogy levegőért kapkodott, és olyan gyorsan magához ölelte a lábait, hogy térdei lendületével majdnem kilökött az ágyból. Ezek után szorosan megragadott engem, de nem szólt egy szót sem.

Amikor szemem hozzászokott a sötéthez, már láttam, mi késztette erre a szokatlan viselkedésre. Az a valami az ágy végénél kuporgott, felénk nézett, és olyan volt, mint egy mezítelen ember, vagy valami nagy, csupasz kutyaféleség. Testhelyzete zavarba ejtő volt és rendellenes, mintha elütötte volna egy autó. Kit tudja miért, az én első reakcióm nem a rémület volt, inkább lesújtó állapota ragadta meg a figyelmemet. Akkor úgy gondoltam, talán a segítségünkre szorulna. A férjem eközben magzati pozíciót vett fel, és hol rám pillantott, hol visszanézett a lényre.

Ezek után, akár a villám, a teremtmény el kezdett futkosni az ágy széle körül. Gyorsan mászott ide-oda, majd fokozatosan lelassult a mozgása, és alig egy lábnyira a férjem arcától, megállt. Legalább fél percen át csend borult a szobára, a lény mozdulatlanul bámult a férjemre. Aztán kezét a párom térdére tette, majd kirohant a hálóból az előszobába, amely a gyerekek szobájához vezetett.

Üvöltve futottam a villanykapcsolóhoz, meg akartam állítani, még mielőtt bármi kárt tesz a gyerekeimben. Amikor a folyosóra értem, a hálószoba fényében jól láthattam, amint tőlem úgy húszlábnyira a földön, görnyedve guggol. Megfordult, rám nézett, az ábrázata csupa vér volt. Felojtottam a villanyt és megpillantottam a lányomat, Clarat.

Mialatt a férjemmel együtt a lányunkhoz szaladtunk, a lény lerohant a lépcsőn. Clara súlyosan megsérült, és csak egyszer tudott megszólalni, mielőtt meghalt: „Ő a Figyelő” – suttogta. Azon az éjszakán, amikor a lányunkkal a kórházba siettünk, a férjem a nagy idegesség hatására belevezette az autónkat egy tóba. Nem élte túl.

Mivel ez egy kisváros, a hírek gyorsan terjedtek. A rendőrök először segítőkészek voltak, és a helyi újság is egy csomó érdekességet közölt le, habár magát a konkrét történetet soha nem publikálták, és a helyi tévécsatorna sem foglalkozott vele.

A kisfiam és én, néhány hónapig a szüleim házához közel eső hotelben szálltunk meg. Miután úgy döntöttünk, hogy hazatérünk, el kezdtem keresni a válaszokat arra, ami velünk történt. Így találtam meg azt az embert, aki egy közeli városban élt, és hasonló élményei voltak. Felvettük a kapcsolatot, és megosztottuk a tapasztalatainkat egymással. Ő ismert két másik illetőt New Yorkból, akik szintén látták ezt a teremtményt, amit mi Figyelőnek hívunk.


Összefogtunk, és két kemény éven át megállás nélkül vadásztuk az Interneten az információkat, mire összejött egy adagra való hasonló történet és beszámoló, mely valószínűleg a Figyelő számlájára írható. Viszont egyikőnk sem talált olyan leírást, mely nyomon követhető az egész történelem folyamán.

Kutatásaink eredményeképp, az egyik újságban találtunk egy olyan írást, melyben egy kis utalást véltünk felfedezni a lénnyel kapcsolatban, de később nem írtak róla többé. Egy régi hajónaplóban pedig szó szerint megemlítik a Figyelőt. Bár nem írják le konkrétan mi történt a hajón, egyértelműen kiderül, hogy minden bajért a Figyelőt teszik felelőssé. Ez volt az utolsó bejegyzés a naplóba. Néha találkozni olyan esettel is, ahol a lény többször ellátogat ugyanahhoz a személyhez. Sok ember beszél róla, ahogyan a lányom is beszélt annak idején. Nem csoda, hogy ezek után meglátogatott minket, és szörnyű véget ért a találkozásunk.

Két héten át minden este az ágy mellé állítottam egy digitális kamerát, ami egész éjszaka felvételre volt állítva. Minden reggel, amikor felébredtem, visszanéztem a felvételeket, de csak a természetes zajokat, hangokat és saját mozgolódásomat örökítette meg. Aztán a második hét vége felé, amikor lefuttattam a felvételt, érdekes hangra figyeltem fel. Ez egy szokatlan, éles hang volt, mely a Figyelőre emlékeztetett. Annyit tudok róla, hogy már hallottam azelőtt ezt a hangot. Úgy érzem, mondott valamit a férjemnek, amikor olyan közel ült hozzá. Nem emlékeztem semmiféle hangra arról a szörnyű éjszakáról, de amikor meghallottam a felvételen, minden emlék visszaidéződött.

Hogy a lányomban miféle gondolatok játszódtak le akkor, csak találgathatom, mégis nagyon bánt. Nem láttam a Figyelőt, mióta tönkretette az életem, de tudom, hogy most is ott van a szobámban, amikor alszom. Tudom és félek, hogy egy éjszaka arra ébredek, hogy ott ül, és engem bámul.”

/csiribusz.freeblog.hu/