A cikket lejegyezte és szerkesztette:Galactus - Forrás: Massimo Polidro:Il grande Houdini című könyve

"A tömeg összecsődítésének nincs annál egyszerűbb módja, mint közhírré tenni, hogy egy bizonyos időpontban, egy bizonyos helyen valaki megpróbál valamit, s ha nem sikerül, az életével fizet." - Harry Houdini

A világot ámulatba ejtő, új, látványos illúziók keresésében Harry Houdini a "vízkamra" feltalálásával érte el a csúcspontot. Amikor számot vetett azzal, hogy utánzói a folytonos feljelentések és tiltakozások ellenére már a tejeskannaszámot is lemásolták, elhatározta, valami olyat fog kitalálni, amit nagyon nehéz lesz utánacsinálni. A biztonság kedvéért az új mutatványra megkérte és meg is kapta a szerzői jogvédelmet.

Az akvárium ötlete 1909-ben támadt Angliában, és kellékét ott is építették meg. Több mint tízezer dollárba került. Kicsinyített telefonfülkéhez hasonlított, kerete mahagónifából, az oldalfal pedig vastag, edzett üvegből készült.

Az volt az alapötlet, hogy miután vízzel teletöltötték, Houdinit fejjel lefelé belelógatják a vízbe, a két lábát a kínzókamra fából készült, kalodaszerű, kulcsra zárt fedelébe rögzítik, és ebből az ijesztő pozícióból kell kiszabadulnia. Mielőtt közönség előtt biztonsággal bemutatta volna ezt a látványos számot, Houdini mintegy négy évig készült rá a legnagyobb titokban. A mutatvány világpremierjére a berlini Cicus Busch porondját választotta.

1912. szeptember 21.-én este felment a cirkusz függönye, és a közönség előtt a titokzatos és ijesztő díszlet tárult fel: három, aranysújtásos egyenruhát viselő segéd, vizesvödrök sora, farönkbe beleállított bárd és a vízzel teli titokzatos kínzókamra. Ez utóbbit aranyozott függönyből készített paraván vette körül, hogy a szabadulás titkát eltakarják.

Végül Houdini is a porondra lépett. Frakkot viselt, és így szólt:

- Hölgyeim és uraim, bemutatom önöknek saját találmányomat, a kínai kínzókamrát. Bár nincsen benne semmi természetfeletti, kész vagyok ezer dollárt adni bárkinek, aki be tudja bizonyítani, hogy a kínzókamrában levegőhöz lehet jutni, miután engem oda bezártak és vízzel feltöltötték.

(Ennek a konferálásnak a szövegét 1914-ben Houdini hengeres fonográfra rögzítette. Ez az egyetlen hangfelvétel, amely megőrizte a hangját. A hang erős, csengő, Houdini nagyon lassan, jól tagoltan beszél. A Houdini hangját megőrző hangfelvétel David Copperfield illuzionista magángyűjteményében található.)

Houdini elmagyarázta, hogy a fedél pontosan illeszkedik az akváriumhoz, lakatokkal zárják le, hogy belülről ne lehessen felnyitni. Miután lezárták, a függönyt összehúzták, az egyik segédje a kínzókamra mellett marad, készen arra, hogy ha valami nem sikerül, a bárddal betörje az üveget, a víz kifolyjon és Houdini megmeneküljön.

"Őszintén szólva - fejezte be Houdini - nem számítok arra, hogy bármi baj történik, de mindannyian tudjuk, balesetek előfordulhatnak, és ez az, amire a legkevésbé vágyunk."

Miután ezt elmondta, a porondra hívott néhány nézőt, hogy vizsgálják meg a kínzókamrát.

Houdini fürdőruhában jött vissza. Leült egy kis szőnyegre, és hagyta, hogy a lábát a kalodába zárják. Miután lakatokkal lezárták, már nem tudta lábát kihúzni. Köteleket rögzítettek a kínzókamra fedelére, és lassan Houdinival együtt a levegőbe emelték. A fejjel lefelé lógó bűvészt az immár vízzel teli kínzókamra fölé emelték; a mágus mélyeket lélegzett, utoljára jól teleszívta levegővel a tüdejét, és egyet tapsolt:ez volt a jel, amelyre segédei gyorsan leeresztették a vízbe. A feleslegessé vált kiömlő víz elárasztotta a porondot, a segédek pedig lakatokkal rögzítették a kínzókamra fedelét.

Houdini teste kitöltötte az akváriumot, feje leért az aljára, oldala a pokoli szerkezet falához ért. Ebben a klausztrofóbiás helyzetben az üvegen keresztül valószínűleg nem láthatta a közönséget, de érezte, hogy egyre fogy a levegő. A segédek villámgyorsan összezárták az aranyozott függönyparavánt, egyikőjük megragadta a bárdot, készen arra, hogy bármikor beavatkozzék. A zenekar az Asleep in the Deep című szomorkás, csupa feszültség számot kezdte játszani. Végtelen hosszúnak tűnő várakozás kezdődött.

A szabadulásra 30 másodperc és két perc közötti idő állt rendelkezésre, ami a pattanásig feszült légkörben a közönség számára örökkévalóságnak tűnhetett. De mint mindig, most is szétnyílt a paraván függönye, és Houdini csuromvizesen, immár szabadon bemutatta a háta mögött még mindig érintetlen kínzókamrát.

Erre a fantasztikus számra a közönség csodálatosan reagált:

"Ha azt mondom, hogy fülsüketítő volt a taps - írta egy angol újságíró - , túl szerény lennék. A közönség egy emberként ugrott talpra, és ágyúk sortüzével nyilvánította ki a tetszését."

Sokan hitték, hogy nem lehet semmilyen trükk, sőt olyan újságíró is akadt, aki komolyan sejteni engedte, hogy szerinte Houdininak természetfeletti képességei vannak. A British College of Psychic Science alapítója, a spiritiszta James Hewat Mackenzie egy alkalommal a kínzókamrát ellenőrző nézők között volt a színpadon. Spirit Intercourse: Its Theory and Practice (1917) című könyvében azt magyarázta, hogy véleménye szerint, miután bezárták a szerkezetbe, Houdini teste elveszti anyagi mivoltát, majd még mindig vizesen, ismét materializálódik. Mackenzie egyes szám harmadik személyben beszélve írta:

"Miközben a szerző a kínzókamra közelében volt a test anyagi mivolta eltűnésekor, hatalmas energiavesztést érzett, hasonlót ahhoz, amit valamely szellem megjelenésével járó spiritiszta szeánszok alatt lehet érezni; ezekben az esetekben valóban hatalmas energia igénybevételre van szükség...Közben a természet legmélyebb csodái egyikének hihetetlen manifesztációja a közönség többsége szerint nem jelentett többet egy ügyes trükknél."


Houdini ezeket az őrült elméleteket zseniális elméje dicséreteként értelmezte.

"Azt hiszem, elértem a csúcsra - írta. - Soha nem leszek képes ennél veszélyesebbet vagy nehezebbet megvalósítani."

Németországban volt egy utánzója, egy bizonyos Undina kisasszony, aki hasonló attrakció bemutatásával próbálkozott, de Houdini beperelte, és sikerült megakadályoznia, hogy folytathassa működését. Houdini halála után más szabadulóművészek is előjöttek ezzel a számmal, de a szabadulás igazi titka rejtély maradt, és napjainkban is legfeljebb tíz ember ismeri a világon.