.

Feedek
Megosztás
HTML

Ha nem tudod eltitkolni, akkor urald

Valami van a levegőben. Ma már jellemzően UFO-k, ugyanakkor a tapintható feszültséggel egy időben történik valami, amit több kultúrában is előrevetítettek a bölcsek, és amit leginkább ébredésnek, vagy korszakváltásnak nevezünk.

Tény, hogy nagyjából az ezredforduló óta robbanásszerűen nyílik az emberiség tudata, erősödik a szembenállás a megtanult dogmákkal szemben. Új világkép, új értékrend, és új tudás van kibontakozóban.

Ahogy Obama elnök egyik tanácsadója mondta: " Úgy száz évvel ezelőtt könnyebb volt megváltoztatni százmillió ember véleményét, mint megölni százmillió embert. Ma könnyebb megölni százmillió embert, mint a véleményüket megváltoztatni."

Azt, hogy miben áll ez a változás, egyre többen látjuk körvonalazódni. Hasonló következtetésekre jutunk, ami alapvetően abból adódik számomra, hogy átgondoljuk a dolgainkat. Nem csupán azért állítunk valamit, mert jól hangzik, vagy mert mások is mondogatják, hanem azért, mert valamilyen megmagyarázhatatlan, már- már titokzatos késztetés hatására átgondoltuk mindazt ami történik.

Hogy mi történik most, azt számtalan formában el lehet magyarázni, és valószínűleg mindegyik magyarázat a maga nemében helytálló, én azonban most is, mint mindig, azt mondom, itt az ideje annak, hogy elkezdjünk életszerűen gondolkozni. A hétköznapjainkon keresztül vizsgálni ezt a változást. Miért tartom ezt fontosnak?

Az elmúlt pár ezer évben hozzá voltunk szokva ahhoz, hogy a tudást bonyolultnak minősítettük. A tudás, amit keresünk biztosan nagyon összetett, nehezen érthető. Így aztán a különböző vallások azt mondják, ez a tudás istené, ami ember számára elérhetetlen. A tudós társadalom sem működött másképp. Folyamatosan azt a képzetet keltették, hogy tudni ugyan lehet, de ahhoz nagyon nagyon sokat kell tanulni, és persze ne feledjük, a tanulás sok pénzbe is kerül.

Persze nem teljesen igaz ez, hiszen egy ideje már világossá vált, hogy a történelmünkben több titkos társaság is működött. Ilyenek a szabadkőművesek, az illuminátusok, vagy a mostanában oly sokat megemlített Bilderberg csoport. Ezek a társaságok tudtak, és tudnak valamit, amit az emberek többsége nem, és ezeknek a csoportoknak a ténykedését mindig is körüllengte egyfajta misztérium. Vajon mi történhet ott, vajon mit tudhatnak ők, amit mi nem?

Bármelyik irányból is közelítem meg a kérdést, ugyanoda lyukadok ki. A tudás misztikus, nehezen érthető, és nem mindenki számára adott. De mi van akkor, ha szakítunk ezzel a dogmával is, és kimondjuk hangosan, minden lelkiismeret furdalás nélkül, hogy a tudás egyszerű?

Hogy csupán azért nem látjuk át világunk működését, azért nem vagyunk képesek most már megoldani a legalapvetőbb gondjainkat sem, mert tudatunkat, és hitünket átszövi ez a tévképzet, miszerint tudni bonyolult dolog.

Mi van akkor, ha a tudás nagyon is kézenfekvő, és bárki megértheti, és jobbat mondok, csupán azért nem találtuk eddig, mert mindig is itt volt az orrunk előtt. És mi ahelyett, hogy a kézenfekvőt néztük volna, vagy egy távoli istenben kerestük, vagy a végtelennek tűnő világűrben távcsövekkel kémlelve az eget, máskor mikroszkópokkal az atomokat részekre szedve.

De történt bárhogy is, egészen mostanáig a tudás valahol a távoli messzeségben, vagy a mélyben kerestük. Tettük bárhogy is, annak a lehetőségét teljesen kizártuk, hogy mindaz amit keresünk, csak épp ki nem böki a szemünket.

A dogmákat manapság felváltották a tanfolyamok. Ezoterikus, vagy az új világképet hirdető előadásokon elmerülhetünk a kvantumfizika rejtelmeiben, a szimbólumok erejében. Nem állítom, hogy ezek haszontalanok, ugyanakkor még ezekkel kapcsolatban is ott van bennem az az érzés, ami eddig is ott volt. Sokat kell tanulni, és nem értheti meg mindenki.

Legyen tehát a kiindulási pont innentől kezdve ez, a tudás egyszerű, és mindenki számára, így számodra, és számomra is adott. Mi lehet hát a kulcs a teljesebb megértés felé?

A saját életed, az az élet, amit nap mint nap megélsz, és amiről eddig azt gondoltad, független a világban végbemenő változásoktól. Csupán érdemes felismerned, hogy a saját életed tökéletesen leképezi az emberiség történelmét. Hogy amit te "kicsiben" megélsz, az megy végbe "nagyban" az emberiség szintjén is. A tudás, amit keresel ott van a saját életedben, a hétköznapjaidban, csupán fel kell ismerned a kapcsolatot önmagad, és minden más között.

Milyen következtetéseket lehet levonni, ha így futunk neki a kérdésnek? Mondjuk azt, hogy innentől kezdve magadtól is megérthetsz mindent? Felismerheted a mostani változás lényegét anélkül is, hogy hosszasan gyötrődnél különféle tanfolyamokon?

Meggyőződésem, hogy igen. Eljött az ideje annak, hogy a józan eszedre, a saját megérzéseidre hallgass. Ez nem zárja ki azt, hogy másokat is meghallgassunk, de kizárja azt, hogy meg lehessen téged dumálni.

Van saját életed, van saját személyiséged, és van saját véleményed. Mindez nem véletlen. Különbözőségünk nem konfliktusforrás, hanem az élet sokszínűségének része. Személyiséged az élet nevű kirakós játék egyik darabja. És ha a saját személyiségedet divatos irányzatok mögé bújtatod, akkor elvész. Minél többen fedjük fel saját személyiségünket, annál több kirakós darab válik láthatóvá, míg végül összeáll a kép. Önmagad eltitkolása okozza az összes többi titkot az életünkben.

A hétköznapok unalmasak. Szerintem pedig rettentő izgalmasak, mert azokban van minden tudás. Nem istenben, nem távoli csillagokban, és még csak nem is az atomokban. Nincs más dolgunk, mint felfedezni a hétköznapok tudományát, és élni az életet...:)

 

Forrás:http://www.thesecret.hu/blogok/egy-ugyanaz/ha-nem-tudod-eltitkolni-akkor-urald

Tanítók

Azt is meg kell tanulnunk, hogy ne csak azokkal az emberekkel foglalkozzunk, akiknek, a rezgése ugyanolyan, mint a miénk. Természetes, hogy azokhoz vonzódunk, akik ugyanazon a szinten állnak, mint ahol mi vagyunk. Ez azonban nem helyes. Azokhoz is oda kell menni, akiknek a rezgése nem harmonizál a miénkkel.Lényeges, hogy ezeknek az embereknek szintén segítséget nyújtsunk.Az út odabent halad.Ez a nehezebbik út, a fájdalmasabb utazás. Saját tanulásunkért mi magunk viseljük a felelősséget.

Bölcs tanítók járnak közöttünk, akik megmutatják nekünk az utat, hogy könnyítsenek terheinken a spirituális úton. Sajnos sok a hamis próféta. Akár a gőg, akár az ego, a kapzsiság,a bizonytalanság vagy más, önző erő hajtja őket, tanítóként vagy guruként állnak az emberek elé. Megmondják, mit tegyünk, holott nekik maguknak sejtelmük sincs róla.

Veszedelmes az ilyeneket követni, de ha egyszer szeretetteljes, nyitott emberek vagyunk,hogyan választhatjuk szét a tiszta búzát az ocsútól?Az igaz tanítót úgy különböztethetjük meg a hamistól, ha a belső hangot, intuíciónkat követjük.

Igaznak érezzük a tanításokat? Szeretetre, együttérzésre, erőszakmentességre tanítanak? Segítenek megszabadulni a félelemtől? Egyenlőnek mutatnak-e minden csoportot,minden embert, mint a sorsuk útján járó lelkeket? Szólnak-e arról, hogy senki sem különb a másiknál, hogy mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk? És beismerik-e,hogy jóllehet meg tudják mutatni az utat, de nem képesek senkit sem „eljuttatni" a spirituális kiteljesedésig?

Hiszen a célt mindenkinek magának kell elérnie, végtére is a hazafelé vezető út benső út.A guruktól módszereket, technikákat tanulhatunk. Segíthetnek abban, hogy jobban értsük az életet, a halált, a spirituális síkokat. Segíthetnek a félelem és az akadályok eltávolításában. Megmutathatják az ajtót, de belépni nem léphetnek be helyettünk.

A mennyei birodalom valóban létezik a bensőnkben, minden öröm és boldogság csak belőlünk magunkból fakadhat. Senki más nem fog a segítségünkre sietni. Miközben megtapasztaljuk az igazi szeretetet, és megvilágosodottá válunk, mi magunk „váltjuk meg”magunkat.

A hetvenes évek elején volt egy csodálatos komikus, Flip Wilson, akinek egyik színpadi figurája, bizonyos Geraldine. ha valami „bűnös”vagy önző dolgot cselekedett csípőretett kézzel megállt, és kijelentette: „Ezt az ördög műveltette velem!” Gyönyörű kivetítés.Igen vonzó a gondolat, hogy tetteinkért nem mi vagyunk felelősek. Szerfölött kényelmes,ha külső erőt hibáztatnak. Vannak, akik a sorsot szapulják. Jóllehet az életünk előre meghatározott pályán halad, cselekedeteinkért nem a sors felelős Ugyanúgy, ahogy teljes felelősséget kell vállalnunk viselkedésünk negatív, ártalmas mozzanataiért, a pozitív, szeretetteljes mozzanatok is a mi számlánkra íródnak Senki inas nem végezheti el helyettünk.Az ördög nem árthat nekünk, és végső soron a guruk sem képesek megmenteni bennünket.

Seattle-ben tanítottam éppen, amikor ott járt a nagyszerű tudós és misztikus, Jean Houstonis. Meghallgattam az előadását. Arról beszélt, milyen veszélyekkel jár, ha vakon követünk egy gurut.– Ne feledjék – mondta Jean – . a G-U-R-U szó, ha kibetűzzük, ezt a mondatot adja:„Gee, you are you.” (Jé, te te vagy!)Jót mulattam magamban, mert a Vanity Fair magazin másnap megjelent számában engem neveztek így: „a floridai guru”. Egy este, amikor munkatársaim már mind hazamentek, és a rendelő elcsöndesedett,mély meditációba merültem az alkonyatban. Kiábrándítóan ért véget a nap, és az évek során megtanultam, hogy egy csöndes helyen, naplemente táján végzett meditáció mindig megnyugtat.Aznapi utolsó páciensem, egy középkorú hölgy, sikertelenül próbálta felidézni előző életeiből származó emlékeit. Még az ellazulás, a tudat mélyebb szintjének elérése is nehezen ment neki. A relaxációs gyakorlat egy bizonyos pontján mindig nyugtalanná vált,visszatért az éber tudatállapotba, és könyörgött, hogy segítsek mélyebb szintre jutnia.

Ez az asszony szenvedélyesen olvas, temérdek metafizikai tárgyú könyvet és cikket olvasott már. Részt vett számos New Age szemináriumon és csoportfoglalkozáson. Könyvekből és szemtanúként is jól ismerte mások élményeit, de ezen a téren nem rendelkezett saját tapasztalatokkal. Görcsös igyekezettel törekedett arra. hogy neki is legyenek ilyen élményei.Az utóbbi időben több könyvet olvasott Szai Babáról, a híres indiai spirituális tanítóról,és azt fontolgatta, hogy elutazik hozzá Indiába. Talán a guru majd segít túllendülnie a holtponton.A csöndes estében meditálva üzenetek és képek áradtak a tudatomba; azonnal tudtam,hogy neki, csalódott páciensemnek szólnak.„Nem az a dolgunk, hogy kövessük Szai Babát – szólt az üzenet –, hanem az, hogy Szai Babává váljunk".


Türelmesen vártam a folytatást.„Szai Baba a cselekvő szeretet, és nekünk magunknak is cselekvő szeretetté kell válnunk.” Ekkor látomásszerű képek jelentek meg előttem, kaleidoszkópszerűen változékony jelenetek páciensem előző életeiből.Sok esetben kolostorban láttam őt, és világossá vált előttem, mi okozza a patthelyzetet.Páciensem sok életét élte zárdában, kolostorban. Elsajátította a befelé fordulás, a mély meditáció művészetét. Jelenlegi életében azonban a valóságos világban kell élnie, valódi emberek között, akik problémákkal küszködnek, és az a dolga, hogy segítsen nekik. Látható,érzékelhető módon kell kinyilvánítania szeretetét, együttérzését.Leblokkolta önmagában a meditációra való képességet. Különben visszazökkent volna a régi kerékvágásba, az önmagában való elmerülésbe, és elhanyagolta volna mostani életcélját.Működését nem a külvilágban fejtette volna ki.

Amikor az asszony legközelebb fölkeresett, elmondtam ezt a meditációs élményt.Azonnal megkönnyebbült, mintha óriási terhet vettem volna le a válláról. Megtudta: nem vallott kudarcot, egyszerűen csak a választott útra irányítja önmagát.A mindennapi mély meditációval kapcsolatban más álláspontra helyezkedett: „Ezt már csináltam, jól ismerem.” Ehelyett hozzáfogott, hogy a szegényeket, a hajléktalanokat segítő önkéntes programokban vegyen részt, és jótékony célú gyűjtéseket szervezzen. Boldogabb lett, mint ebben az életében valaha. A sors iróniája, hogy miközben egyre lelkesebben folytatta a társadalmi munkát, meditációra való képessége is kezdett visszatérni. Kiegyensúlyozottá vált, így a vele való munkám természetes módon véget ért.„Nem az a dolgunk, hogy kövessük Szai Babát, hanem az. hogy Szai Babává váljunk.”Idővel minden megvilágosodik előtted. Addig azonban meg kell emésztened mindazt a tudást, amit mostanáig kaptál.

Évekkel ezelőtt egy hatalmas New Age gyűlésen tartottam előadást Los Angelesben.Közel negyvenezer ember jelentkezett és fizette ki a belépti díjat, hogy az óriási hangfalakból meghallgassa az előadók sokaságát, akik között egyetemi tanárok, elismert tudósok éppúgy voltak, mint talmi portékájukat kínálgató szerencsevadászok. Fizikusok és szektavezetők tolongtak mindenfelé. A magam részéről nagy zavarban voltam. Hogyan tehetnék különbséget közöttük? Mivel ellenőrizhetném a hitelességüket? Úgy éreztem, meg kell védelmeznem azt a negyvenezer embert.Először is könnyed mozdulattal elvetettem azokat az előadókat, akik más galaxisokról érkeztek. Másodjára a „channeling” művelőinek 95 százalékát, akik vagy a saját tudatalattijukkal társalogtak, vagy tudatosan fabrikáltak a „túlsó oldalról” kapott üzeneteket. Harmadszor:elhanyagolhatónak ítéltem a csarnokban felállított standokon árusított több tonna kristályt. Viszont a zene kellemes volt, és az emberek rendkívül barátságosak.Sok előadáson és műhelymunkán vettem részt. Az előadók némelyike szenzációs volt,elsősorban a tudósok – nekik nyilvánvalóm volt mit tanítaniuk. Akadtak azután szép számmal borzasztóak is. Ahogy hallgattam az előadásokban elhangzó, hajuknál fogva előrángatott elméleteket, amelyeket semmiféle kutatás vagy bizonyíték nem támasztott alá,megpróbáltam felmérni, hogyan fogadja ezeket a közönség. Nagy bánatomra sokan csak bólogattak, gondolkodás nélkül elhitték ezeket az agyrémeket.

Annak a negyvenezer embernek a nagy többsége azért jött el ide, mert szerette volna valamivel gazdagítani az életét. Sokan a saját paranormális, megérzéses élményeikre kerestek megerősítést. Új élményekre, új felismerésekre vágytak Gyarapodni akartak. Serkentő hatásokat kerestek. Arra törekedtek, amire mindenki: az öröm és a béke felé vezető utat igyekeztek megtalálni.A legtöbben azonban a tudatos, kritikus elméjüket nem hozták magukkal.Szerettem volna megszólítani mind a negyvenezer hallgatót. Azt akartam mondani nekik:ne kívül keressék a válaszokat, ne vásároljanak „instant” megoldásokat, azonnali gyógymódokat. Azt akartam mondani: nézzenek önmagukba.

Most, ezúton teszem közzé azokat a tanácsokat, amelyeket annak a negyvenezer embernek szerettem volna elmondani,aki változtatni akart az életén.Gyakorolják a spiritualitást! Szánjanak több időt imádkozásra, adakozásra, mások megsegítésére,a szeretet megnyilvánulásaira. Csatlakozzanak önkéntes segítségnyújtókhoz,gyakorolják a nagylelkűséget, a szeretetet. Szabaduljanak meg a gőgtől, az egótól, az önzéstől,a haragtól, az önvádtól, a hiúságtól, a törtetéstől. Fordítsanak kevesebb időt a tulajdonszerzésre,az aggodalmaskodásra, a múlttal vagy a jövővel kapcsolatos tépelődésre, nebántsanak meg másokat, és hagyják el az erőszak minden formáját.Soha ne fogadjanak el egyetlen elméletet sem anélkül, hogy megforgatták volna ösztönös bölcsességük fényében.

Elősegíti-e az az elmélet a szeretet, a gyengédség, a béke, az egység kibontakozását? Vagyaz elkülönülést, a megosztást, a gyűlöletet, az önzést, az erőszakot támogatja?Halhatatlanok vagyunk. Azért jöttünk ide, hogy tanuljunk, gyarapítsuk bölcsességünket,és Istenhez váljunk hasonlatossá. Amit itt megtanulunk, halálunk után magunkkal visszük. Semmi egyebet nem vihetünk magunkkal. Ilyen egyszerű A mennyország birodalma bennünk található. Ne keressük a gurukat, inkább önmagunkat találjuk meg. Hamarosan hazatalálunk.

/Forrás:Brian Weiss: Messages from the Masters/

Karma: az igazság okkult törvénye

A karma napjaink talán legnépszerűbb és legtitokzatosabb szava. Egyre többen használják, miközben nincsenek tisztában a jelentésével. Illetve azért annyit tudnak, hogy múltbeli kapcsolatokról, tartozásokról van szó, amelyek befolyásolják a jelen életünket és a jövőnket.

A buddhisták szerint az élet örök és elpusztíthatatlan, a lélek pedig halhatatlan. Vagyis a lélek a halál után újraszületik, és életről életre, évszázadról évszázadra „vándorolva” hol női, hol férfitestben különböző sorsokat él meg. Az előző életeinkben létrejött kapcsolataink pedig ebben az életünkben is találkozásokat hozhatnak létre, és olykor úgy érezzük, mintha kísértenének bennünket.

A tibeti titkos tanítások szerint mindenkivel, akivel korábbi életünkben kapcsolatban álltunk, a jelenben is dolgunk lesz. Például a nagyon közeli kapcsolataink – mint amilyenek a vér szerinti viszonyok – azt mutatják, hogy az előző életünkben is hasonlóan szoros kötelékben éltünk. A karmakutatások eredménye szerint például előfordul, hogy aki az előző életünkben a szeretőnk volt, az most gyakran a férjünk, a következő születéskor pedig az apánk lesz.



– A karmikus kapcsolatok kiderítése bonyolult dolog – mondja Vida György parapszichológus, karmakutató és elemző. – Nagyon sok tesztelésnek kell alávetnünk valakit, mire kiderül, hogy ezek a múltba nyúló kötelékek milyen korban kezdődtek, ki milyen szerepet játszott a másik életében, a viszony hogyan ért véget, és hogy a jelen életben milyen karmikus feladatokat kell megoldani.

Karmikus szerelem

Mint ahogy mondani szokták, meglátni és megszeretni egyetlen pillanat műve volt. A férfi amint megpillantotta a nőt, nyomban lángra gyúlt. Az érzelmei viszonzásra találtak, de a nő mégis tele volt félelemmel, nem hitt a férfinak, és mielőtt komolyra fordult a kapcsolat, visszakozott, szakítani akart. A vizsgálatok során aztán kiderült, hogy kapcsolatuk valamikor az 1200-as évek Franciaországában kezdődött. A férfi szerzetesként élte nyugodt életét egy kolostorban, és az egyik napfényes délután gyógynövényért indult a közeli erdőbe. Útközben meglátott egy lányt, és a találkozás olyan mélyen felkavarta, hogy hiába fogadott cölibátust, nem tudott ellenállni a varázslatnak. Az éjszaka titokzatos sötétjében találkozgattak, és a férfit egyre jobban gyötörte a bűntudat először a szüzességi fogadalom megszegése miatt, majd amiatt, hogy az imádott nőnek is fájdalmat okoz, mert nem vállalta őt akkor sem, amikor szerelmük gyümölcsét, a gyermeküket várta. Az 1980-as évek elején a két lélek újraszületett, és találkozott a jelenben, hogy a férfi rendezhesse a nővel szembeni, előző életekből származó tartozását: a feltétel nélküli szeretetet, az önfeláldozást, a család egységének megteremtését, és hogy pótolja azt az időt, amit a nőnek nélküle kellett töltenie. Ám amikor találkoztak, a nő lelke legmélyéből feltörtek a múltbeli érzések, amelyek a férfival szemben óvatossá tették: nem hitt és nem bízott benne. A karmaelemzésen fény derült a problémára, a karmakutató segítségével feldolgozták és megoldották a problémát. A férfi feleségül vette a nőt, létrehoztak egy vállalkozást, amit az asszonnyal közösen visznek. Ugyanazon a helyen, ugyanazt a feladatot látják el, így a nő most megkapja mindazt, amit a korábbi életében nélkülöznie kellett: a férfi társaságát és figyelmét a nap huszonnégy órájában.

Karmikus betegségek

Nemcsak szerelmi vagy emberi kapcsolataink lehetnek karmikusak, és nyúlhatnak vissza a gyökerei évszázadokkal korábbra, hanem a cselekedeteink is. Hiszen a karma törvénye szerint egyetlen tett, szó vagy érzés sem marad következmény nélkül. Amit tettünk, azért egyszer fizetnünk kell. Például betegség-karma esetén a kutatók a szerveket, a cselekedeteket és a bajokat párosították, és azt mondják, mindenkinek az a szerve betegszik meg, illetve ott kell elviselnie fájdalmat, amellyel vétett. A tűzzel kapcsolatos balesetekről, az égési sérülésekről úgy tartják, hogy aki elszenvedi, valaha a középkorban részese volt a máglyahalálba küldöttek szenvedésének. Azt vallják, hogy aki előző életében nem segített, de megtehette volna, annál az izmok, az inak sorvadása okozhat fájdalmat, vagy ha segíteni akart, de nem találta meg a módját, az a következő életében balkezes lesz. A gerinc- és szívbetegségekről úgy vélekednek, hogy a korábbi életben elkövetett könyörtelenség, hajthatatlanság mostani fizetsége. A fejfájás, a migrén pedig a rágalom, a szóbeli kíméletlenség gyümölcse.


Bella Virág terapeuta szerint a veleszületett betegségek esetén nemcsak az előző életben elkövetett bűnök miatti számlakiegyenlítésről van szó, hanem a beteg testbe „érkező” lélek ritkábban inkarnálódik, születik a földi létbe, ezért egyetlen életben többféle tapasztalatot akar átélni. Ezért vállalja a fájdalmakat, a szenvedést, a kényelmetlenséget. A terapeuta több olyan regressziós hipnózist végzett – amikor speciális transztechnikával a lélek elhagyja a testet, és elmerül korábbi életébe –, amelyek során kiderült például, hogy az egykori kegyetlen várúrnak súlyos mozgáskorlátozottság lett a karmája, hogy ily módon élje át a tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot.

A reinkarnációban és a karmában kételkedők ellenvetésként rendszerint azt a kérdést teszik fel, hogy miért nem emlékszünk semmire előző életeinkből? Az ezoterikusok szerint az első négy évben a lélek még emlékszik a múltjára, amikor a kisgyerek csodás tájakról, állatokról mesél, vagy hihetetlen történeteket ad elő, akkor sokszor régi inkarnációira emlékezik. Aztán ezek az emlékek egyre halványodnak, és hétéves kor után kitörlődnek. Mindezt ajándéknak is tekinthetjük, hiszen ha belegondolunk, hogy a jelenben átélt fájdalmak milyen szomorúsággal töltenek el, amikor eszünkbe jutnak, akkor jobb, ha elfelejtjük előző életünket. Persze az emlékek, az előző életek nyomai felnőttkorban is előtörhetnek, például az érzéseinkben, amikor valakit azonnal szimpatikusnak találunk, vagy ki nem állhatjuk.



A következő életre halasztott megbocsátás


Bellus az egyik nagyvállalatnál titkárnőként dolgozott, amikor egy szép napon kilépve irodája ajtaján ismeretlen férfit pillantott meg. A látványtól szinte minden szőrszála az égnek állt, és az utálat émelyítő érzése fogta el. A férfit felvették a vállalathoz, és Bellus egyik főnöke lett. Udvarias, kedves, előzékeny és tisztelettudató magatartást tanúsított iránta, ám a nő érzései semmit sem változtak. Sőt a viszolygástól a legrosszabb tulajdonságai kerültek felszínre, és egyre elviselhetetlenebb lett. A helyzetre a magyarázatot a reinkarnációs terápia adta meg: Bellus amint megpillantotta a férfit, tudatalattijából előkúsztak előző életének emlékei, amelyekből aztán kiderült, hogy az 1600-as évek végén cselédlányként élt egy magyarországi kastélyban, ahol a főurak a kedvüket töltötték rajta, szórakoztak vele. A nő mindent megtett az életben maradásért, és szó nélkül tűrte az urak játékát, de azt már nem, hogy egy másik cseléd megerőszakolja. Az intézőhöz ment panaszra, aki pimasznak nevezte, és az ostorával megütötte. Ez az intéző volt a mostani életükben az ellenszenves főnök, és a két lélek most azért találkozott, hogy a férfi lerója a nővel szembeni adósságát. A nő pedig gyakorolja a megbocsátást, de a lelke mélyéből feltörő rossz érzések erősebbek voltak és ezt lehetetlenné tették. A reinkarnációs terápia félsikert hozott, mert a nő felismerte ugyan a karmát és sokat dolgozott azon, hogy legyőzze a férfi iránti ellenszenvét, de fél év után úgy döntött, inkább állást változtat.

A jó cselekedet jutalma

Ahogy a rossz cselekedetek, úgy a jótettek sem maradnak következmény nélkül. De nem az alamizsna vagy a szánalomból végzett cselekedet a jótett, hanem az őszintén, teljes szívvel, önzetlenül hozott áldozat, szolgálat, gondoskodás, amiért a sors megjutalmaz és felemel. Mert a karma szerint mindenki azt kapja vissza, amit ad: aki szeret, azt szeretni fogják, aki mosolyog, arra visszamosolyognak, de aki hazudik, annak hazudni fognak, és aki mindig csak panaszkodik, az örökké csak sirámokat hallhat. A karmáról úgy tartják, hogy az igazság okkult törvénye, mert minden, amit tettünk, egyszer bumerángként visszatér hozzánk, és a lélek így elnyerheti az igazságot.

Ezotéria...és a menekülés a világ elől

Aki mindennapi életét rítussá alakítja, nem lesz kitéve annak a veszélynek, hogy az ezotéria a világ elől való menekvés eszközévé válik számára. Nem szabad, hogy az ezotéria eltávolítson bennünket a földi világtól, hanem segítenie kell abban, hogy földi létünket átlényegítsük, megváltsuk vele.

Azok, akik megvetnek mindent, ami alsó, földi, anyagi természetű, és mint tisztátalant, sötétet, mocskosat kínosan kerülnek - csak hogy a fenthez, a mennybélihez, a tisztához fordulhassanak -, veszélyes útra lépnek. Számukra az ezotéria csak menekülést jelent egy olyan problematika elől, amelyet nem képesek kézben tartani. Az ezotéria sajnos éppen azokra az emberekre gyakorol különösen nagy hatást, akik a mindennapi élettel, az anyagi világ problémáival nem tudnak megbirkózni - ezért aztán ezoterikus körökben meglehetősen egyenlőtlen a viszony a valódi beavatottak és a világ elől menekülő neurotikusok között.

Dion Fortune igen pontosan fogalmazza meg ezt a problémát: "A misztikusnak először a formák szintjén kell betöltenie feladatát, s csak ezután húzódhat vissza a formák világából. Ha mohón ráveti magát a misztikus ösvényre, a káosz és nem a fény világába kerül. Aki természetétől fogva a misztikus ösvény követésére hajlik, annak ellenszenves a formák fegyelme, s túl nagy a kísértés, hogy a formák szintjén feladja az élettel való küzdelmet, s mielőtt arra megérett volna, felsőbb szintekre húzódjék vissza. A forma -  edény, amely mindaddig körülveszi a folyékony tudatot, míg az meg nem szilárdul annyira, hogy ne tudjon szétfolyni többé. Ha túlságosan korán széttörjük az edényt, a tudat a formátlanba hull, ahogyan az agyag is szétesik, ha korán vesszük le róla az öntőformát. Ha egy misztikusnál szétesésre utaló jelek lépnek fel, tudjuk, hogy túlságosan korán törte szét az öntőformát, s hogy vissza kell térnie az anyag fegyelméhez, míg a forma világát el nem sajátítja."

A forma világa úgy sajátítható el jól, ha ezoterikus törvények szerint kezdünk rákérdezni saját sorsunkra. Elsősorban ezt kívánja elősegíteni ez a könyv, ezért tekintsük át még egyszer e gondolat alapstruktúráját. Minden fáradozásunk célja az, hogy felébresszük az alvót, s megtanítsuk látni a valóságot. Aki engedi tudatát felébreszteni, s megtanulja, hogyan tartsa nyitva a szemét, az a valóság egyre újabb dimenzióit fogja felfedezni, amelyeket nem is sejtett, amíg aludt. A benne felébredt vágy a valóság egyre tökéletesebb megismerésére rábírja majd, hogy tudatát egyre jobban kitágítsa, s így a valóságot egyre több nézőpontból szemlélve fogadja be. Ezen az úton az a legproblematikusabb jelenség, hogy tudatunk a polaritásokra hasadt valósággal találkozik. Csupa ellentét között találjuk magunkat - pedig milyen mélyen vágyódunk az egységre. Ha valaha is el akarjuk érni ezt az egységet, meg kell tanulnunk úgy egyesíteni magunkban a látszólagos ellentéteket, hogy azok fejlődésünk lépcsőfokaivá váljanak. Önmagunkat korlátolt tudatként élj ük meg, ezt a korlátolt tudatot nevezzük "én"-nek - s ezzel szemben áll a külvilág, amelyet "nem én"-ként érzékelünk. A bölcsek azt állítják, hogy az ember mint mikrokozmosz analógiája a makrokozmosznak - így a "külső" a "belső" tükörképe. Ezek szerint az önismeret a világ megismeréséhez vezet, s a világ megismerése önmagunk megismeréséhez. Ezen a fokozaton kell megtanulnunk, hogy nem a külső körülmények áldozatai vagyunk - amint azt eddig hittük -, hanem létünk minősége teremti külső világunk minőségét. Elsajátítjuk a rezonancia törvényének tudatos alkalmazását, és amint változunk, fokozatosan elég érettek leszünk ahhoz, amit külvilágunkban érzékelni és megélni szeretnénk.

Szükségképpen megbékélünk mindennel, ami van, s felfedezzük, hogy minden úgy jó, ahogy van. A megbékéléssel azonban új dimenziók nyílnak meg előttünk, új összefüggések, amelyek rejtve maradnak azok előtt, akik feleselnek a valósággal. Szemünk megszűnik a világot horizontális szintekben látni, s felfedezi, hogy ezeket a szinteket függőleges princípiumláncok szövik át. Mivel minden jelenség csak valamely ősprincípium meghatározott kifejeződése, egyszerre csak az egész jelenségvilág e magasabb valóság hasonlataként jelenik meg előttünk, és lassan megértjük, mit is akart kifejezni Hermész Triszmegisztosz a következő szavakkal: "Amint fenn, úgy lenn." Akárhová nézzünk is, semmi sincs nyugalomban, minden folyik, változik, módosul: s mivel ez a szakadatlan változás célirányosnak tűnik fel előttünk, fejlődésnek, evolúciónak nevezzük. Fejlődés azonban csak tanulási folyamatokon keresztül jöhet létre - a tanulási folyamatok viszont problémamegoldásokhoz kötődnek. Így végül is a problémában ismerhetjük fel minden fejlődés motorját, s így fogjuk fel, hogy minden probléma kihívás, s hogy cselekedve kell átélnünk ahhoz, hogy megoldhassuk, s megválthassuk "problémásságától".

/Thorwald Dethlefsen - A Sors Mint Esély/

Harmadik szemmel a pénzről

Mi a pénz?


A pénz közvetítő észköz, az energia egyfajta kifejeződése, testet öltött formája. A pénz alapja a bizalom, a hit. Hogy rendelkezünk-e vele, vagy nem, az mutatja a bizalmi indexünket. Bizalmatlanság-mérő. De milyen bizalom? Önbizalom. Ön-bizalom-mérő. Akinek nagy ön-bizalma van, annak sok a pénze. Akinek kevés az ön-bizalma, annak kevés a pénze is.  Ez igaz népekre is. Ennek az ön-bizalomnak nem az önismeret, vagy a tudás, vagy valamely képesség a bázisa, hanem a puszta hit. Hit önmagamban, önmagamról. Mindegy, hogy alappal, vagy nem. Alul-, vagy felül-értékelem-e magam ?- csupán ez a kérdés. Ez a hit a Credo - Credit=Hiszek - Hitel a pénz gyökere, lényege. A bizalmi tőke.A fizikai világban, ha van hitelem, van bizalmi tőkém, akkor azt jelenti, hogy hiteles vagyok a világ előtt, és ekkor pénzem is van.

Ha azonban én sem hiszek magamban, akkor más sem hisz bennem, azaz nincs bizalmi tőkém, és ezért nem vagyok hitel-képes.Ennek a hit-gyökerű pénznek semmi köze a valósághoz. Nincs köze a Gnózishoz, a valódi tudáshoz. Úgy lett megalkotva, és programozva a modern pénz, hogy az ezt a hit-útvonalat kövesse.Ezért fújhatók akkora lufik belőle, mert a mögötte lévő hitrendszerek sem épülnek a valóságra.

Modern ember-modern pénz

Minél inkább elszakad az emberi tevékenység a természetestől, és minél mesterségesebb végeredményeket, manipulált szükséglet-kielégítőket hoz létre, annál jobban áramlik a lufi-pénz a rendszerben, és tovább duzzasztja a mértéktelen fogyasztást, újabb szükségleteket gerjesztve. A 22-es csapdája. Ez a mai pénz-rendszer fő célja: egy élet-idegen, ember-ellenes rendszer fenntartása. Látszólag minden rendben, és a látszat mindenek felett.Csakhogy közben ez a falánk gépezet letarolja az erdőket, szennyezi a levegőt, a vizet, a földet, növények, állatok, és emberek természetes életterét szünteti meg, megváltoztatja a Föld klimatikus viszonyait, nem is beszélve arról a pusztításról, amelyet az emberi lelkekben, és testekben visz véghez. Vagyis elpusztítja mindazt, ami természetes, amit nem ő alkotott.Kicsit hasonlít ez a működés a rákos folyamathoz, amely - egy hibás programból adódó állandó növekedési kényszerénél, igényénél fogva - a saját életterét, a gazdatestet is elpusztítja. És mi is a rákos sejt motivációja? Egy téveszme. Azért működik ilyen élet-ellenesen, mert hamis identitása van, hamis hite van önmagáról.


A növekedés csapdája- az emberiség rákfenéje


Ez a rákfenével analóg gazdasági növekedési kényszer maga a beteg ideológia. Ez a ráksejt - az identitását veszített sejt - mantrája: növekedni, növekedni, fokozni a profitot, a bevételt, a GDP-t....stb Menni előre, semmi nem számít ebben a „szent háborúban”. Nem baj, ha családok hullanak szét, emberek mennek rá, nem baj, ha tönkretesszük a környezetet. Nőni kell minden áron.Miért?Vajon nem tudható, hogy ahol egy rendszer növekedni kezd, ott egy másiknak csökkennie kell? Nem hallottunk még soha az energia-egyensúly létezéséről? Vajon meddig fokozható a szélsőség? Meddig kompenzálhatja az én növekedésemet a másik csökkenése?Van egy pont – épp, mint a rákos betegnél – ahol a folyamat nem visszafordítható, ahol a test belepusztul a téveszmés sejtek növekedési tébolyába. A beteg meghal. A rákos sejtjei is!Hibás program.Nem lehet, és nem kell növekedni minden áron. A természetes egyensúlyt nem lehet büntetlenül megbontani.De miért is indul növekedésnek egy rendszer, miért esik ki az egyensúlyából?Mert a részei elveszítik az ön-tudatukat. Vagyis annak a tudását, hogy ki ő, és mi a dolga. Ez az identitás-zavar az, ami miatt kicsúszik az egyensúlyból. Ez ugyanígy igaz a sejtjeinkre, és ugyanígy igaz az emberekre is, akik a társadalom sejtjei.




Téveszmés identitás-zavar. A kísértés genealógiája (gén-analógiája?)

Hogyan jön létre ez a téveszme? Mi okozza ezt a megzavarodottságot?A megkísértés.Az emberi rendszer velejárója a Luciferi, Ahrimáni beavatkozás. Úgy tűnik, ennek léte be van építve a rendszerbe. Ez az első rákos sejt. Ő maga Lucifer, aki megkísérti az Embert. Megpróbálja a hibás programot elültetni a sejtekben, az emberekben, megtéveszteni őket, elhívni a saját feladatuktól, valami jobb ajánlattal elcsábítani, hogy ne a saját dolguk végezzék, és az önimádat, vagy a bűntudat téveszméjének bűvkörébe kerüljenek. Hízelgéssel, félrevezetéssel, megfélemlítéssel – egyszóval: manipulációval - próbálja nyomás alá helyezni a sejtet, az egyént. A megtévesztettekből hadsereget toboroz, szervezeteket épít, kinevezi őket posztokra, elhelyezi őket címek, rangok, hatáskörök szerint a mesterséges struktúrában, és a hamis ideológia terjesztése lesz a fő feladatuk innentől. Ők pedig mennek, és sok-sok további sejtet megfertőznek, elcsábítanak, meggyőznek a hamis Ahrimáni programmal, - melyet már élnek is - és maguk is örökítik azt tovább. Garantált a növekedés, mert a megtévesztés tökéletes, a gépezet beindult.Hacsak nem történik mégis valami, ami megállítja.

Ellenálló sejt, ellenálló szervezeta 144.000 egészséges sejt, mint egész-ség minta

De mi, ki állíthatná meg ezt a tébolyt? Valaki, aki NEM-et mond. Egy sejt, aki nem hajlandó beállni a sorba, hanem a helyén marad. Egy új minta. Valaki, aki nem csábítható el, nem győzhető meg, nem vásárolható be a struktúrába, nem félemlíthető meg. Aki nem választja a könnyebb utat. A túlerővel szemben sem. Valaki, akinek van ehhez bátorsága, mert elég erős az ön-tudata. Valaki, aki egész, ezért egészséges. Ez a valaki, ez a sejt, amelyik ellenállt a kísértésnek, megrengeti az egész szervezetet, az egész rendszert. Hirtelen a többi sejt is tudni fogja, mi történt, és ők is elkezdenek ellenállni. Először csak a környezők, majd amikor elért az ellenállók - a helyükön maradók - száma egy határértéket (a 144.000.-et), akkor hirtelen robbanásszerűen az egész szervezet, test átveszi az ellenállás mintáját. Elkezd gyógyulni. Ekkor Lucifer csatát vesztett. A Krisztus-impulzus erősebbnek bizonyult.

Beteg szervezet - beteg pénz

Amikor egy rendszer tudati átalakuláson megy át, akkor a valóság-érzékelése megváltozik. Egyszer csak kezd feltűnni, ami eddig nem: hogy ez a pénz-rendszer a semmire épül. Egy üres szólamra, gazdasági mantrákra, melyek tartalom nélküliek, misztifikált, ám valóságos alapok nélküli pénzügyi elméletekre. Csupa magyarázat.Évszázadokig működhetett, és idáig fajulhatott viszonylagos biztonságban ez a pénz-rendszer, hiszen az alapját senki nem kérdőjelezte meg. Az emberek hallgatólagosan elfogadták a szabályokat, melyek közé születtek, a hamis bizalmi viszonyok kialakultak, öröklöttek voltak.Valami azonban az utóbbi évtizedekben elkezdett megváltozni, és a fénysebességnél is gyorsabban változik.Az a lineáris tér- idő-szemlélet, és létszemlélet, ami nem nyújtott kilátást, kitörési pontot a rendszerből, most mintha felbomlana. Vadonatúj paradigmák, érzékelések, látásmódok, impulzusok jelennek meg hirtelen a semmiből. Emberek elkezdenek a linearitás hálóján átlátni, és kérdeznek: Miért van ez így?Emberek tömegei kezdik el látni a valóságot az illúzió mögött, a felfújt lufit, a hamis ön-értékeléseket, az identitás-zavarokat, melyek kifejeződése volt eddig a pénz soksága, vagy hiánya. Egy torz, az igazság-alapokat nélkülöző, manipulatív rendszert látnak meg működés közben, melynek maguk is részei voltak. Egy olyan rendszert, melyben a magukról sokat hívő kevesek elhitették a többiekkel, a sokakkal, hogy magukról keveset kell hinniük, és ezt a hamis hitet - mely az emberek közötti egyensúlyt megbontotta - vallási dogmákkal, hazug mítoszokkal, ál-történelemmel, vallási, katonai, politikai, vagy éppen tudományos intézményekkel erősítették meg. Létrehoztak egy tökéletesen manipulált, és hazug valóságot, amelyben a gondolkodás, az önálló vélemény, - amely eltért a hivatalosan bevett mainstreamtől - üldözendő volt, vagy elhallgatandó, vagy nevetség tárgya.A mai pénz ennek az illúziónak a szolgálatában áll. Arra tervezték, hogy ezt az ön-hitet kövesse, melyet a manipulációval eltérítettek a valóságtól.Miután pedig a pénz az életenergiák fizikai síkon történő áramoltatásának eszköze, így kényelmesen lehetett szert tenni az ön-tudatlanságban tartott, és ezért magukat alul-értékelő tömegek élet-energiájára.

A beteg pénz meggyógyításaa szervezet öngyógyulása, vissza az ön-tudathoz

A modern pénz-rendszer egy beteg rendszer. A gyógyulásának útja az, ha mi, emberek meggyógyulunk. Ha mi, mint a szervezet sejtjei egyensúlyba kerülünk, akkor a pénz is megtalálja a maga egyensúlyát egy harmonikussá vált, egészséges környezetben.A pénz a társadalom állapotát tükrözi.A változással búcsút mondhatunk az eddigi felfogásunknak. Felül kell vizsgálnunk a személyes hitrendszereinket, amikkel kapcsolódtunk másokhoz, a világhoz, önmagunkhoz. Amint visszanyerjük az eredeti identitásunkat, a társadalmi struktúráink (köztük a pénz-rendszer is) gyökeresen megváltoznak.Amint pedig a megvilágosodásnak abba a szakaszába jutunk, hogy már nem lesz szükségünk identitásra, amely megkülönböztet, mert a mindennel egységet fogjuk élni, már nem lesz szükség pénzre sem.Egy egyensúlyát vesztett pénz-rendszer egy egyensúlytalan társadalom, mesterséges együtt-élési minta tükörképe, és szükségképpen ember-ellenes, élet-ellenes. Eszközből céllá válik, mivel ugyanolyan identitás-zavaron megy keresztül, mint az emberek.Egy egyensúlyban lévő pénz-rendszer egy harmonikus, egészséges társadalom, egy természetes együtt-élési modell, közös-s-ég képe, és az embert, annak mindennapi fizikai létét szolgálja. Nem más, mint amire hivatott, egy eszköz, a csere eszköze.

Pénz, és ami mögötte van.....vagy nincs

A pénz az ember által teremtett dolgok csereeszköze, materializálódott élet-energia. Vagyis az emberek közötti, feléjük áradó, beléjük vetett bizalom mérője. A fizikai élet-energia csereeszköze. Nézzük a hivatalos fogalmát:· általános – vagyis közmegegyezés alapján mindenki által elfogadott· egyenértékes – vagyis különböző értékek válthatók át vele, mérhetők össze ezáltal


Eszerint a pénz egyfajta közös nevező. Ezt a tulajdonságát azzal érte el, hogy valamihez rögzítették, pl nemesfémhez, aranyhoz, amit először tartalmazott is (aranypénzek), majd a kibocsátását kötötték az aranyfedezethez, amely ténylegesen mögötte volt. Ez biztosította, hogy ne lehessen korlátlanul nyomtatni, ami elértéktelenítené. A mögötte lévő arany azt jelentette, hogy az érte adott termék, munka ténylegesen aranyat ért.Ez volt a pénz eredeti, valódi identitása, amikor még valódi értéket képviselt, és ezáltal ki is fejezte azt a társadalmi együtt-élésben.A pénz akkor betegedett meg először, amikor elszakadt a bázisától, az értékétől, az aranytól, és fiktívvé vált. Ekkortól nem egy materializált érték, hanem egy ígéret állt mögötte, míg vele szemben továbbra is testet öltött értékek, termékek, munka állt. Felborult tehát az egyensúly, mert kialakult az ígéret-ipar, a bankárok kasztja, amely nem termelt valós értéket, hanem a pénz manipulációjából élt. Abból a hibás programból, amelyet ő maga hozott létre, és fogadtatott el az emberekkel, és amelynek a pénz áldozatául esett. Ezzel egy szűk embercsoport kisajátította a pénz feletti szabályozást, és rendelkezési jogot, és saját érdekei szerint alakította azt. Ennek pedig nem volt korlátja.A bankárok tulajdonképpen bizalommal kereskednek. Azzal a bizalommal, mely a pénzkibocsátás mögötti átruházott, - illetve a társadalom megtévesztésével ellopott - hatalom. Ennek megtartása (a hamis látszat fenntartása) érdekében pedig a fizikai élet-energiák áramoltatásának útvonalát manipulálják. Újabb, és újabb köntösökbe öltöztetik a téveszme-programot, már-már agymosás-szerű módszerekhez folyamodva. Ennek jó példája a modern média-ipar.Ennek a rendszernek a végét már ismerjük a Jelenések Könyvéből.

De mi a valóság?A pénz határai: amit nem mér meg a pénz

Nem minden érték fejezhető ki pénzben. Csak az emberek együttélését, a közösség társadalmi együtt-élését működtető energiák, a fizikai élettér szükségletei fordíthatók le pénzre.
Azoknak a dolgoknak, amelyek kívül esnek az emberi fizikai teremtés hatókörén, nincsen pénzben kifejezhető értékük. Vagyis nem válthatók át erre a mérőeszközre. Az ember-feletti dolgok esetében a pénz, amely egy emberi – közösségi együtt-élést szabályozó - találmány, szükségszerűen csődöt mond. Ebben a körben nincs valós jelenléte. Nem erre született.Valójában egy adás-vételi csereeszköz.Használata szóba sem jöhet olyan energia-áramlásnál, amely nem tartozik az adásvétel hatálya alá.Ebből következik, hogy mindazok a dolgok, amelyeket nem az ember teremtett, melyeknek nem ő a forrása, (mint például az egészsége, a kimagasló művészi, újító alkotó képesség, találmányok, az emberi szeretet-érzés, az együtt-érzés képessége, a gyógyítás képessége, a tanítás képessége...stb) nem lehetnek az emberi értelemben vett adásvétel tárgyai.


Ezek forrása ugyanis az ember feletti szint. Ezért nem is mérhetők pénzben.Ezzel együtt jár az a következtetés is, hogy ezek az értékek ugyanakkor nagyon is valósan léteznek, ám nem sajátíthatók ki, még akkor sem, ha egy-egy személyen keresztül kapnak formát, vagy lépnek be a matéria világába.A személy, aki az anyagban megjeleníti ezeket az értékeket, aki magán keresztül testet ad nekik, ezek végső megnyilvánítója, de nem birtokosa. Mivel ezen értékek forrása az emberiség közös szellemi kincse, melyhez ő hozzáfér, az ebből materializált javak is szükségképpen a közösséget illetik meg. Nem sajátíthatók ki, nem bocsáthatók áruba, mivel közösek, mindenkit megilletnek a keletkezésük pillanatában is.


A találmány nem a feltalálóé, hanem közös kincs?

Ezt csak akkor értjük meg, ha látjuk azt, hogy például egy találmány nem egy feltaláló műve, - ahogyan azt ma természetesnek vesszük - hanem egy a kollektív tudatban lévő szellemi valóság, gondolat fizikai formát öltése. A feltaláló az, aki ennek a gondolatnak formát ad. A feltalálót azonban megelőzték azok, akik ezt a gondolatot „beföldelték” az emberi közös tudatba, és azok is, akik ezt a gondolatot táplálták a vágyaikkal, a megfogalmazott igényeikkel, formához segítve ezzel a gondolatot. Az a kutató, akinek a kutatási területét érinti az adott gondolat, ezt a mentális, és asztrális síkra már beléptetett, ilyen finom-anyagi testekkel már bíró gondolat-formát veszi, azzal találkozik, és az ő dolga, hogy annak fizikai testi formát adjon akár egy képlet, egy elmélet, akár egy bizonyítható kísérlet, akár egy tárgy formájában. Ők mindannyian szereplői, és alkotói ennek a folyamatnak, még akkor is, ha ebből a fizikai érzékszervek korlátai miatt csak a fizikai formába-öntő feltalálót tartják az emberek alkotónak.Az alkotás folyamata valójában közös, és a végeredménye is az kell, hogy legyen.Ezért azt szabadon hozzáférhetővé kell tenni az emberek számára, nem pedig szabadalmakkal, szerzői jogokkal védeni, és korlátozni a nyilvánosságát, vagy éppen súlyos pénzekért árulni.Ez a szellemi törvények szerint törvénytelen.


Mikor fog megváltozni ez a korlátozott működés?Egy átmeneti modell


Először ezt meg kell értenünk, és el kell fogadnunk ahhoz, hogy felülírhassuk a szerzői-, szabadalmi jogok mai rendszerét. Ahhoz, hogy ezt a korlátot, - amit mesterségesen állított fel hamis ideológia mentén ugyanaz a hatalom, mely a pénz felett is uralkodik – ledöntsük, az kell, hogy újra ráeszméljünk a közös teremtés valóságára. Másrészről az kell hozzá, hogy a jelenlegi torz pénz-rendszert visszaállítsuk az érték-mérő funkciójába, és elkezdjünk a társadalmi hasznosság fogalmi körében gondolkozni. Vagyis egy tevékenység, eredmény ellenértékét nem a piac (a mesterségesen gerjesztett igények hamis rendszere) mér meg, nem is a mennyiségi kereslet, hanem a mérleg a közösségi haszon. Az adott tevékenységnek, látható eredménynek milyen társadalmi hatása van, hogyan érinti a többi ember életét. Ehhez persze már egy egészséges gondolkodásmód, működésmód szükséges, amely világos különbséget képes tenni (részben az összes érzékét használva, nem csupán az elméjét) a közösségre hasznos, azt építő, és azt romboló folyamatok között. Ezt nyilvánvalóan nem pénz-emberek, és az őket kiszolgáló „szakemberek” képesek megtenni, hisz ők ettől az egészséges közösségi modelltől, érzékenységtől a legtávolabb állnak.Egy ilyen új társadalomban a találmányok nem korlátozhatók, amennyiben azok a közösség gyarapodását, javát, a föld ökológiájának egyensúlyban tartását szolgálják. De minden hasznosítási ellenértékből egy kicsinyke részre jogosult az a feltaláló, akinek a munkája eredményeképpen gazdagodott az adott találmánnyal a közösség. Minden további bekapcsolódó személy (gyártók, kereskedők..) ennél kisebb hányadban jogosult ellenértékre a találmány hasznosítása területén végzett tevékenységük ellenértékeként, - az adott területen - miközben senki nem jogosult kisajátítani a felhasználást, a hasznosítást.Ugyanígy a művészek esetében elfogadhatatlan, hogy a kereskedő nagyobb haszonra tegyen szert, mint maga az alkotó.

Lássuk tisztán mai pénzt!

A pénz arra való, hogy az emberek fizikai szükségleteinek kielégítésében legyen egy csereeszköz, az elosztás egyfajta szabályozója. A modern pénz hitelpénz, azaz hitelnyújtással kerül forgalomba. Hitel=adósság=függés. Léte maga a bizalmatlanságra, a hiányra, a hiánytudatra, az egyensúlytalanságra és az ember birtoklási ösztönére épül. Arra az előfeltevésre, hogy az ember nem képes felmérni a valós szükségleteit, ezért pazarol. A pénz a pazarlás szükségképpeni korlátja, de egyben a megtestesítője is egy zárt hiány-tudatú rendszerben. Mindkét végletet szükségképpen tükrözi.Ezért egy bőség-tudatú, egyensúlyra épülő ön-tudatos társadalomban nem lesz szükség ilyen értelemben a pénzre sem.


Fogalmazzuk újra a valóságot!Szabályozzuk újra az együtt-élési rendszereinket a szellemi törvényekkel összhangban!


Mivel az emberi tudat épp most van átalakulóban, váltásban a hiány-tudatról, a bőségtudati üzemmódba, a polaritásból a duális egység egyensúlyi állapotába, a vízszintesről a függőleges gondolkodásmódba, ezért szükségképpen a válság jeleit mutatják azok az intézményei, melyek a régi lineáris gondolkodásmód termékei. Ez egy evolúciós ugrás a tudatban, amelynek a külső vetülete egy pénzügyi, gazdasági válság képe. Azt mutatja meg nekünk, hogy már nem a régi módon gondolkodunk, hogy már nem hiszünk a korlátozó, dogmatikus, zárt hiány-rendszerekben, a megosztó, egymástól elszeparáló modellekben, hanem elkezdtünk ráébredni a közös alkotás valóságára. Ez okozza a pénz hiányt, mely a régi típusú fizikai szükségletekbe vetett egyedüli hitünket fejezi ki. Szembesít azzal, hogy nem csupán fizikai élettér létezik, sőt az nem is az elsődleges, és nem kezelhető külön a többi (hagyományosan láthatatlan, de nagyon is érzékelhető) lét-szférától, melyben az ember ugyanolyan valóságosan létezik.Ez a pénzügyi válság valójában azokat érintette, akik a tudatukkal kizárólag a fizikai élettéren éltek. Számukra okoz félelmet, kihívást, mert magukat a hiánytudat téveszméjébe bezárták. Az észlelt valóságot egyedülinek tartva pedig nem látnak alternatívát. Ez az önkorlátozó lét okozza a félelmeket, melyek megszülik a betegségeket, a depressziót, a kilátástalanságot, a jövőkép hiányát.

A gyógyítás, tanítás ellenértéke - Két hamis mítosz egymással szemben

Régi téma a magukat spirituálisnak címkéző emberek között, hogy el lehet-e, kell-e fogadni pénzt a gyógyításért, tanításért. Sokszor furcsa elméletek születnek arról, hogy miért igen, vagy miért nem.Ezek leple alatt bizonyos gyógyítók, tanítók nagyon sok pénzt keresnek a tevékenységükkel, míg mások nagyon keveset, vagy éppen semmit. Egyfajta egyensúlytalanság érzékelhető ezen a területen is, amelynek – meglátásom szerint – az az oka, hogy nem tisztázottak az alapok: az, hogy mi is a pénz, mi minek az ellen-értéke.Az egyik oldali érvrendszer (amit a drágább spirituális segítők) hangoztatnak az, hogy az energiáknak cserélődniük kell, hogy az egyensúly fennálljon, a gyógyító, tanító tevékenységéért, tudásáért, képességéért a gyógyulni vágyónak, vagy a tanulónak pénzben megtestesülő energiát kell adnia. Ezért fizet. Sokszor indokolatlanul sokat. Érdekes módon azonban ez a segítő a gazdagabb ügyfeleket fogja bevonzani, merthogy azok szintén így gondolkoznak, ezért halmozódik fel náluk a pénz, ezért rendelkeznek vele: mert elvárják, és elhiszik, hogy az jár nekik az általuk meghatározott mértékben.A legszélsőségesebb példája ennek a típusnak a pénzért beavatást áruló sarlatán. Egyfajta búcsúcédula.A másik típusú tanítónak sokszor alig jut reggelire, ám az általa krisztusinak értelmezett alapállást megtartja mindenek felett:” ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” Ő önzetlenül, emberiességből gyógyít, és tanít ingyen. Közben napi megélhetési, nagyon is emberi gondjai vannak. A villanyszámláját is alig tudja kifizetni. Hozzá érdekes módon azok a betegek, tanulók jutnak el, akiknek szintén nincs pénzük, mert az valami oknál fogva nem áramlik hozzájuk.A vonzás törvénye tehát működik, látszólag minden rendben van.Igen ám, csakhogy az egyensúly csak a polaritás két véglete között áll fenn, valójában teljes diszharmónia, egyensúlytalanság jellemzi a résztvevőket. Miért? Mert elfelejtettek különbséget tenni pénz, és energia között. A formát összetévesztették a tartalommal.


Mítoszok fölött - A valóság egyesítő ereje

A valóság az, hogy a gyógyító, és a tanító képességei, „tudása”, nem váltható pénzre. Nem forintosítható, mert azt ő sem úgy vette (jó esetben), hanem annak a közös tudatból - az emberiség közös szellemi örökségéből - került a birtokába.Azért gyógyít, és azért tanít, mert az az ő felvállalt élet-feladata (jó esetben).A pénz nem lehet ennek az ember feletti szintről származó tudásnak, képességnek a csereeszköze. A gyógyítás, és a tanítás ellen-értéke valójában a beteg, és a tanuló nyitott, befogadó figyelme, jelenléte. Amely éppen akkora erő, energia, mint a tanító, gyógyító jelenléte. Ez az adok-kapok rendszerbeli helyén az egyensúly. Egy gyógyító, tanító a nyitott betegtől, tanítványtól épp annyit kap (tapasztalat, megélés, érzelmi energia, felismerések, impulzusok...), mint amennyit ad. Pénz nélkül. Ugyanakkor a tanítónak is van fizikai teste, lakása, gyerekei, autója. Ő is szokott vásárolni tejet, tankol a benzinkútnál, befizeti az angol órát a gyereknek...stb. Tehát határozottan emberi lény, akinek fizikai szükségletei vannak, amelyeket a földön a rendelkezésére álló eszközökkel tud kielégíteni. Ezért jár neki pénz (amíg egyáltalán ez részét képezi a társadalmi együtt-élésnek), hogy mint ember, azonos feltételekkel hozzájuthasson a fizikai lét-feltételekhez, részt vehessen a társadalmi cserében.

A két véglet

Aki sok pénzt kér, az nem értette meg, hogy a tanítás, gyógyítás nem áru. Az szükségtelenül felül-értékeli magát, és azt mások is felül-értékelik, amennyiben illúziót vásárolnak tőle. Aki kevés pénzt kér, az nem értette meg, hogy a fizikai világ is része az életnek, amelyben még létezik a pénz. Az szükségtelenül alul-értékeli magát, és így mások is alul-értékelik, ha pénzről van szó.


Az illuzionista, és a kolduló tanító között ott van fél-úton az Ember, aki tanít, vagy gyógyít. Őt arra tanította valaha a Mester, hogy: „add meg a szellemnek, ami a szellemé, és a császárnak, ami a császáré.”Vagyis ne keverd össze a szerepeket, a sajátodét sem. Mert mindkét területen adnod, és kapnod kell. A szellemi forrásból származó energiának ugyanilyen forrású cseréje van, a testi, fizikai formájú energiának pedig fizikai ellenértékre (a mai világunkban általában pénzre) van szüksége.A tanítvány annak idején világosan értette, hogy a Mester nem arra biztatta, hogy fizessen adót az államnak, (császárnak) hanem arról szólt, hogy a test (császár) igényeit ugyanúgy ki kell elégíteni, mint a szellem (a láthatatlan testek) igényeit. Mindkettőt a maga helyén egyensúlyban figyelembe véve.Sok pénzért csak illúziót vásárolsz, és a „tanító, gyógyító” egóját, összezavart identitását, és ebből eredő mértéktelenségét fokozod tovább. Vagyis fokozod az egyensúlytalanságot. Viszont nyilván szükséged van erre a tapasztalatra, hogy megszabadulj a felül-értékelten szerzett jövedelmed egy részétől, miközben tükörbe nézel.Ha ekkora szükséged van az anyagi ellenértékre, azt mutatja, hogy Te lényed súlypontjával a fizikai síkon élsz, ide menekültél a többi elől. A többit csupán önigazolásként használod, egyfajta divatos ruhaként hordod, de fogalmad sincs a valóságáról, legyél bármely „ezoterikus társaság” tagja.Neked azért van a valós szükségleteiden felül pénzre szükséged, mert a fizikai világba süllyedve a hiánytól való félelem betölti az életed, és azt kompenzálnod kell a biztonságot nyújtó eszközzel, a fizikai élet-energiát képviselő pénzzel.Ha pénz nélkül vársz el szolgáltatást másoktól (akár a gyógyítótól, akár a tanítótól), akkor nem tiszteled a másik fizikai valóját, ezzel alul-értékeled őt (mint ahogy nyilván magadat is), és hogy ezzel ne kelljen szembesülnöd, hamis illúziókat kergetsz arról, hogy ő inkább egy másik világban él, ezért nincs is szüksége pénzre. Valójában Te menekülsz az emberi, fizikai világ elől egy másik tartományba, megtagadva ezt, és ezt várod el tőle is. Te sokszor öntudatlanul egy szegénységi fogadalomban élsz, mert attól félsz, hogy lesz pénzed, és azt, mint a fizikai világ velejáróját előítélettel kezeled. Ezért persze nem is lesz pénzed.

Középen: mérték és egyensúly egy pénzmentes világ felé


Aki a valódi szükségleteit felismeri, (az ál-szükségleteit levetette), aki képes mindkét világban, a látható fizikaiban, és a láthatatlan szellemiben egyaránt otthon érezni magát, az ismeri ezt a különbség-tételt. Az megértette a Mester szavait, és képes a mérték-tartásra is, miközben tisztában van az értékekkel.

Ha egyik részedet megtagadod, meghizlalod a másikat, és a mértéktelenné váló rész zavarokat fog okozni. Ha az testit hizlalod fel a szellemi rovására, ha a földbe menekülsz, akkor ez kövérségben, vagy rákban, valamiféle testi burjánzásban, a testi funkciók túl-működésében fog megnyilvánulni. Eközben szellemi elbutulás megy végbe a másik végeden, amit nem használsz.


Ha a szellemit hizlalod fel a testi rovására, ha a földről menekülsz, akkor sorvadás, kórossoványság, a testi funkciók szabotálása, alul-működése fog gondot okozni. Eközben mentális zavarokkal küzdhetsz.A leghelyesebb, ha békét kötsz magaddal, és a földdel. Elfogadod, és szereted, de nem akarod felzabálni, sem fölötte lebegni, hanem megtanulsz hangtalanul járni rajta. Érinteni a lábaddal, élvezni a simogatását, örülni ajándékainak.Ha a mértéket megtalálod, a mérték megtalál téged. Ha egyensúlyba kerülsz, akkor a világ körülötted is egyensúlyba kerül.Ha pedig elég sokan elérik majd az egyensúlyi állapotukat, többé nem lesz szükség azokra az „egyensúlytalanság-szabályozó” eszközökre, azokra a speciális tükrökre, melyek egyike a pénz.

A gyógyulás útján: ahogyan én kaptam


Az elme érteni akar. Ez is egy görcs. Hagyd, hogy megtörténjen, éld át, és tudni fogod. A megélés magában rejti a magyarázatot is. De azt már nem csak az elméddel fogod érteni. Azt már élni fogod minden sejteddel. Azt minden sejted tudni fogja, nem egy külső rendszer-üzenet lesz a számára, amit az agyad közvetít.Ezek a korábbi elmeprogramok okozták a sejtek, a szervezet természetes működésének megzavarodását, mert azokat háziasítás, belső kontroll-program nélkül vette át a szervezet. A hit, és a tudás mesterségesen külön volt tartva, hogy a szeparáció, és a manipulatív programozás biztosítható legyen.


Aki úgy döntött, hogy aláveti magát a saját gyógyulásának, a változásnak, abból kiíródnak ezek a hibás elme-programok, mégpedig egy szerves, organikus módon, közvetlen megtapasztalás által, nem egy másik elme-program által.Ezért ez a fajta tapasztalás, tudás-visszaszerzés szokatlan az eddigiekhez képest.Szükséges egyfajta bizalom, és belső döntés, mely ennek befogadását lehetővé teszi. Ebben a változásban a hit, és a tudás kéz a kézben együtt fog megjelenni. Összefonódva, szét nem választható egységben.Ez maga után vonja a fél-oldalas megoldások kiküszöbölését. Ebben a működési módban az ember integritív, egységes, közös megoldásokat használ. Onnan látod, hogy kinél működik, hogy ki képes valódi is-is válaszokat adni, és az egyensúlyban maradni.


/magunk.hu/