.

Feedek
Megosztás
HTML

Az evolúciós csalás - 3.rész

Forrás:Adnan Oktar:Evolution Deceit - Utómunkálatok:Galactus

Evolúciós hamisítások

Nincs olyan konkrét lelet, ami azt a „majomember” képet támogatná, amelyet a média és az evolucionista tudományos körök folyamatosan sulykolnak a köztudatba. Ecsettel a kézben az evolucionisták képzeletbeli lényeket hoznak létre, de a tény, hogy ezeknek a rajzoknak egyáltalán nincs megfelelőjük a leletek között, kissé mégis zavarja őket. Az egyik érdekes módszer, amelyet a probléma áthidalására alkalmaznak az, hogy „legyártják” azokat a leleteket,amelyeket nem találnak. A piltdowni ember, az egyik legnagyobb botrány, ennek a módszernek a tipikus példája.

Piltdowni ember: orángután-állkapocs és emberi koponya!

Egy jól ismert orvos és amatőr paleoantropológus, Charles Dawson állt elő a felfedezéssel 1912-ben, hogy egy állkapcsot és egy agykoponya-töredéket talált Piltdownban, Angliában. Bár az állkapocs inkább majoméhoz hasonlított, a fogak és a koponya olyanok voltak, mint egy emberé. A példányt „piltdowni embernek” nevezték el. Azt állították róla, hogy 500 ezer éves, és több múzeumban az emberi evolúció kétségbevonhatatlan bizonyítékaként állították ki. Több mint 40 éven keresztül rengeteg tudományos cikket írtak a piltdowni emberről, rekonstrukciókat és rajzokat készítettek, és a leletet az emberi evolúció fontos bizonyítékaként tálalták.A témáról ötszáznál is több doktori disszertáció született. A híres amerikai paleoantropológus, Henry Fairfield Osborn mondta, amikor 1935-ben meglátogatta a British Museumot: „újra és újra emlékeztetnünk kell magunkat, hogy a Természet tele van paradoxonokkal, és hogy ez lenyűgöző lelet a korai emberről.”1949-ben a British Museum paleontológusa, Kenneth Oakley kipróbálta a leleten a „fluoros vizsgálatnak” nevezett eljárást, amely segítségével a leletek korát lehet megállapítani. Megdöbbentő eredményre jutott. A teszt során kiderült, hogya piltdowni ember állkapcsa egyáltalán nem tartalmaz fluort, ami azt jelenti, hogy néhány évnél tovább nem lehetett a földbe temetve. A koponyáról, amelyben csak kevés fluor volt, kiderült, hogy legfeljebb néhány ezer éves.Az újabb kronológiai vizsgálatok szerint a fogakat az állkapocsban, amely eredetileg egy orangutáné volt, mesterségesen csiszolták le, hogy régebbinek tűnjenek.A csontok mellett talált „primitív eszközök” pedig egyszerű hamisítványok, amelyeket acéleszközökkel élesítettek meg. Weiner részletes elemzéseinek köszönhetően ez a csalás 1953-ban végérvényesen kiderült. A koponya egy ötszáz évvel korábbanélt emberé, az állkapocs pedig egy nemrégiben elpusztult majomé volt! Afogakat sorba rendezték és bereszelték, hogy az emberi fogakra hasonlítsanak.Majd a darabokat kén-bikromát segítségével színezték be, hogy réginek tűnjenek.De sav hatására ez a színezés eltűnt. Le Gros Clark, aki benne volt a hamisítást leleplező csapatban, nem tudta elrejteni megdöbbenését, és azt mondta: „A mesterséges beavatkozás nyomai azonnal szembeszökők voltak. Annyira egyértelműen látszottak, hogy meg is kérdezhetnénk: miként kerülhették el ilyen sokáig mindenkifigyelmét?” Amikor mindez kiderült, a „piltdowni embert” sietve eltávolítottáka British Museumból, ahol a korábbi több mint 40 évet töltötte.

Wikimedia CommonsA piltdowni ember koponyájának rekonstrukciója (a sötét részek a megtalált darabok másolatai)

A nebraskai ember: disznófog

1922-ben Henry Fairfield Osborn, az Amerikai Természettudományi Múzeum igazgatója bejelentette, hogy Nyugat-Nebraskában, a Kígyó-patak közelében egy pleisztocén korból származó őrlőfogat talált. Ez a fog állítólag ötvözte az ember és a majom fogának jellemzőit. Átfogó tudományos vita bontakozott ki, amelyben egyesek a Pithecanthropus erectus, mások a mai emberhez közelebb álló ős fogának tartották a leletet. A heves vitát kiváltó lelet a „nebraskai ember” nevet kapta.Rögtön kapott „tudományos” elnevezést is: „Hesperopithecus haroldcooki”.Számos szaktekintély támogatta Osbornt. Ennek az egyetlen fognak az alapján megrajzolták a nebraskai ember fejének és testének rekonstrukcióját.Sőt, a nebraskai embert még felesége és gyermekei társaságában, teljes családi körben is ábrázolták.És ez mind egyetlen fogból bontakozott ki. Az evolucionista körök olyan mértékben elismerték ennek a „kísértetnek” a létezését, hogy amikor egy kutató, William Bryan felemelte a szavát az ellen, hogy ilyen önkényes következtetéseket vonjanak le egyetlen fogból, számos durva kritikát kapott.1927-ben a csontváz további részeit is megtalálták. Az újonnan felfedezett leletek szerint a fog nem emberé és nem is majomé volt. Rájöttek, hogy egy kihalt amerikai vaddisznófaj, a Prosthennops fogáról volt szó. William Gregory „Hesperopithecus:Úgy tűnik, nem ember, és nem is majom” címen írt cikket a Science folyóiratba, amelyben bejelentette a tévedést. A „nebraszkai emberről” és családjáról készült rajzokat sürgősen eltávolították az evolúciós szakirodalomból.

A kép egyetlen fogdarab alapján készült és az Illustrated London News című napilap tette közzé 1922. június 24-i számában. Nagy csalódást okozott azonban az evolucionistáknak,amikor kiderült, hogy a fog sem majomszerű lényé, sem emberé nem volt,hanem egy kihalt disznófaj egyik egyedének foga

Ota Benga: az afrikai a ketrecben

Miután Darwin Az ember származása című könyvében felvetette az elméletet,hogy az ember majomszerű élőlényekből fejlődött ki, elkezdett leleteket keresni,amelyek alátámaszthatták volna ezt a kijelentést. Egyes evolucionista tudósok azonban azt is hitték, hogy a „félig ember, félig majom” teremtmények nemcsaka régészeti leletek között, hanem a világ távoli tájain még elevenen is megtalálhatók.A huszadik század elején az „élő átmeneti alakok” keresése sajnálatos eseményekhez vezetett, amelyek közül a legkegyetlenebb az Ota Benga nevű pigmeusé volt.Ota Bengát 1904-ben ejtette fogságba Samuel Verner evolucionista kutató Kongóban. Ota Benga neve a saját nyelvén azt jelenti, jó barát. Felesége és két gyereke volt. Láncra verve, ketrecben szállították az USA-ba, ahol az evolucionista tudósok a majmok között állították ki őt a St. Louis-i Világkiállításon, mint „az emberhez legközelebbi átmeneti alakot”. Két évvel később a bronxi állatkertbe vitték, ahol „az ember ősei” között került bemutatásra, néhány csimpánz,a Dinah nevű gorilla és a Dohung nevű orangután társaságában. Az állatkert evolucionista igazgatója, dr. William T. Hornaday hosszan beszélt arról, milyen büszke rá, hogy az ő állatkertjének tulajdonában van ez az egyedülálló „átmeneti alak”, és a ketrecbe zárt Ota Bengát közönséges vadállatként kezelte. Ota Benga végül nem bírta tovább a bánásmódot és a körülményeket,és öngyilkosságot követett el.

Piltdowni ember, nebraskai ember, Ota Benga. Ezek a botrányos események mind azt bizonyítják, hogy az evolucionista tudósok nem haboznak felhasználni bármilyen módszert, hogy az elméletüket bizonyítsák. Ha ennek tudatában vizsgáljuk az „emberi evolúció” mítoszának állítólagos bizonyítékait, szintén hasonló helyzettel állunk szemben: teljesen valótlan történet és egy sereg önkéntes,aki mindent képes megtenni azért, hogy ezt a történetet alátámassza.

Az evolúciós csalás - 2.rész

Forrás:Adnan Oktar:Evolution Deceit - Utómunkálatok:Galactus

Darwin képzelete

Az az ember, aki a mai formájában előterjesztette az evolúció elméletét, egy amatőr angol természetbúvár, Charles Robert Darwin volt.Darwin sohasem részesült biológiai képzésben.

Csak mint amatőrt érdekelte a természet és az élőlények kérdése. Érdeklődése arra sarkallta, hogy önkéntesként csatlakozzék egy expedícióhoz, amely a H. M. S. Beagle nevű hajó fedélzetén vágott neki 1832-ben, hogy öt éven át utazzék a világ különböző tájain. Az ifjú Darwint rendkívül lenyűgözték a különböző élőlények, főleg egy bizonyos pintyfaj egyedei, amelyeket a Galápagos-szigeteken látott. Úgy gondolta, hogy a madarak csőrformájában tapasztalható eltérések annak köszönhetők, hogy alkalmazkodtak az élőhelyükhöz. Ezt az ötletet tartva szem előtt, feltételezte, hogy az élet és a fajok eredete a környezethez való alkalmazkodásban keresendő.

Darwin szerint az egyes fajokat nem külön-külön teremtette Isten, hanem egyetlen közös őstől származnak, és a természeti hatások következtében különültek el egymástól.Darwin feltételezése nem tudományos felfedezésen vagy kísérleteken alapult,az idő múltával azonban megalkotta belőle megalapozatlan elméletét, amely lelkes támogatókra talált a kor materialista biológusainak körében. Az alapötlet az volt, hogy a környezetéhez legjobban alkalmazkodó egyed örökítette tovább előnyös tulajdonságait a következő generációra, és ezek az időközben felhalmozódó tulajdonságok végül teljesen különálló fajt alakítottak ki. (Hogy ezek az „előnyös tulajdonságok” honnan származtak, azt nem tisztázta.) Darwin szerint ennek a mechanizmusnak a legfejlettebb terméke az ember.

Darwin ezt a kitalált folyamatot a „természetes kiválasztódás útján bekövetkező evolúció” névvel illette. Úgy vélte, hogy megtalálta a fajok eredetét: minden faj egy másik fajból alakult ki. Nézeteit 1859-ben tette közzé, A fajok eredete természetes kiválasztódás útján című könyvében.Darwin nagyon is tudta, hogy elmélete rengeteg problémával találja szemben magát. Ezt be is vallotta A fajok eredete című könyvében, Az elmélet nehézségei(Difficulties on Theory) fejezetben. Ezek a nehézségek elsősorban a régészeti maradványok,az élőlények bonyolult szervei, amelyek egyszerűen nem jöhettek létre véletlenszerűen (például a szem), és az élőlények ösztönei voltak. Darwin remélte, hogy ezeket a nehézségeket előbb-utóbb legyőzik majd az újabb felfedezések,de ez nem tartotta vissza őt attól, hogy némelyikre saját maga elő ne álljon valami teljesen pontatlan magyarázattal.

Az amerikai fizikus, Lipson, a következő kommentárt fűzi Darwin „nehézségeihez”:

A fajok eredetét olvasva úgy találtam, hogy Darwin sokkal kevésbé biztos magában,mint ahogy azt láttatják, Az elmélet nehézségei című fejezet például figyelemreméltó kételkedést tükröz. Fizikusként különösen megragadtak megjegyzései,hogy hogyan jöhetett létre a szem.Darwin legnagyobb baja az lett, hogy a tudomány, melytől azt remélte, hogy megválaszolja tézisének problémás pontjait, valójában óriási méretűre növelte azokat. Elméletének kidolgozása közben számos evolucionista biológus volt nagy hatással Darwinra, kiváltképp a francia Lamarck.Lamarck szerint az élőlények átörökítették az életük során megszerzett tulajdonságokat, és így fejlődtek. Például a zsiráfok antilopszerű állatokból fejlődtek ki úgy, hogy generációkon keresztül egyre tovább és tovább nyújtották ki nyakukat, ahogy egyre magasabb ágakat akartak elérni. Darwin a tulajdonságok átadásának ezt az elméletét tette az élőlények fejlődésének alapvető tényezőjévé. De Darwin és Lamarck is tévedtek, mertaz ő idejükben az életet még csak nagyon primitív eszközökkel, nagyon alacsony színvonalon lehetett tanulmányozni. Sok tudományos területnek, például a genetikának és a biokémiának még a neve sem létezett akkoriban.

Elméleteik ezért teljesen a képzelet erejére hagyatkoztak.Miközben még hallatszott Darwin könyvének visszhangja, egy osztrák botanikus,Gregor Mendel felfedezte az öröklődés szabályait 1865-ben. Mendel felfedezéséről nem sokan hallottak az évszázad végéig, de az 1900-as évek elején nagyon fontossá vált. Ez jelentette a genetika tudományának megszületését. Később a gének és kromoszómák szerkezetét is megismerték. Az 1950-es évek felfedezése, a genetikai információt tartalmazó DNS-molekula nagy krízist jelentett az evolúciós elmélet számára.Ennek oka az élet hihetetlen bonyolultsága és a Darwin által előterjesztett evolúciós mechanizmus érvénytelensége volt.Mindeme fejlődésnek azt kellett volna eredményeznie, hogy Darwin elmélete eltűnik a történelem szemétvödrében. Ez mégsem következett be, mert bizonyos körök ragaszkodtak az elmélet megújításához,átdolgozásához és tudományos fórumokon való előterjesztéséhez. Ezeket az erőfeszítéseket csak akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy nem tudományos, hanem ideológiai szándékok rejlenek mögötte.


A neodarwinista modell, ami ma az evolúció „élvonalának” számít, azzal érvel,hogy az élet két természetes mechanizmus: a „természetes kiválasztódás” és a „mutáció” révén jött létre. Az elmélet alapja a következő: „a természetes kiválasztódás és a mutáció egymást kiegészítő folyamatok. Az evolúciós változások forrása a véletlen mutáció, amely az élőlények genetikai szerkezetében következik be. A mutáció által kialakított tulajdonságok a természetes kiválasztódás révén maradnak meg vagy tűnnek el, és ez által fejlődnek az élőlények.”Amikor közelebbről is megvizsgáljuk ezt az elméletet, láthatjuk, hogy egyáltalán nem létezik ilyen evolúciós mechanizmus, mert sem a természetes kiválasztódás,sem a mutáció nem támasztja alá azt, hogy az élőlények különböző fajai egymásból fejlődtek volna ki.

Természetes kiválasztódás

A természetes kiválasztódást, a természet egyik folyamatát már Darwin előtt is ismerték a biológusok, és úgy határozták meg: „olyan mechanizmus, amely változatlan állapotukban tartja fenn a fajokat, és megakadályozza leromlásukat”. Darwin volt az első ember, aki feltételezte, hogy ez a folyamat evolúciós erővel bír,és aztán egész elméletét erre a feltételezésre építette fel. A könyvének adott cím is mutatja, hogy a természetes kiválasztódás volt Darwin elméletének alapja: A fajok eredete, természetes kiválasztódás útján. Azonban Darwin óta egyetlen apró bizonyíték sem merült fel arra, hogy az élőlények a természetes kiválasztódás segítségével fejlődtek ki. Colin Patterson, az angliai Természettudományi Múzeum vezető paleontológusa, aki mellesleg tekintélyes evolucionista, hangsúlyozza,hogy a természetes kiválasztódásról sohasem bizonyították be, hogy lenne ereje az élőlények fejlődését előidézni:„Soha senkinek sem sikerült új fajt létrehoznia természetes kiválasztódás révén.Még csak a közelébe sem jutottak soha, és a neodarwinizmusban erről zajlik a legtöbb vita”.A természetes kiválasztódás elve szerint azok az egyedek, amelyek a legalkalmasabbak az adott környezetben való túlélésre, fennmaradnak azáltal, hogy a túlélésre képesebb utódaik lesznek, míg azok, amelyek nem alkalmasak a túlélésre,elpusztulnak.

Például ha van egy szarvascsorda, amelyet vadállatok fenyegetnek,akkor természetesen azok az egyedek fognak életben maradni, amelyek gyorsabban tudnak futni. De akármeddig is folytatódik ez a folyamat, a szarvasokat nem fogja új fajjá változtatni. Lehet, hogy gyorsabban fognak futni, de a szarvasok akkor is szarvasok maradnak.Ha megvizsgáljuk azt a néhány példát, amelyet az evolucionisták hoztak fel a természetes kiválasztódásra, akkor látni fogjuk, hogy ezek nem mások, mint puszta megtévesztési kísérletek.

„Ipari melanizmus”

Douglas Futuyma 1986-ban kiadott egy könyvet, Az evolúció biológiája címmel,amelyet az egyik olyan forrásként tartanak számon, amely a legegyértelműbben magyarázza a természetes kiválasztódás útján végbemenő evolúciót. A leghíresebb példa ebben a témában az éjjeli lepkék pigmentációja, ami jelentősen sötétebbé vált az angliai ipari forradalom során. Ezt a történetet számtalan biológia könyvben megtaláljuk, nemcsak Douglas Futuyma könyvében.A történet a brit fizikus és biológus, Bernard Kettlewell 1950-es években végzett kísérletein alapul. A beszámoló szerint, az ipari forradalom kezdetén a Manchester környéki fák kérge meglehetősen világos volt. Emiatt a fakérgen pihenő sötét pigmentációjú(melanisztikus) éjjeli lepkéket könnyen észrevették a velük táplálkozó madarak, és ezért nagyon kevés esélyük volt a túlélésre. Ötven évvel később, azokban az erdőségekben,amelyekben az ipari szennyezés kiirtotta a zuzmókat, a fák törzse sötétebbé vált,és ezért a világos színezetű lepkék kerültek nagyobb veszélybe. Ennek eredményeként csökkent a világos színű lepkék populációja, ám növekedett a sötét színűeké. Az evolucionisták szerint ez hatalmas bizonyíték az ő elméletükre. Az evolucionisták ebben a történetben keresnek menedéket, és ezt használják kirakatként annak bizonyítására,hogy a világos színű lepkékből hogyan „fejlődtek ki” a sötét színűek.

Pedig egyértelmű, hogy ezt a jelenséget nem lehet az evolúciós elmélet bizonyítékaként felhasználni, hiszen a természetes kiválasztódás nem hoz létre olyan új formát, amely nem létezett korábban. A sötét színű lepkék ott voltak a lepkepopulációban már az ipari forradalom előtt is. Csak a különböző színű egyedek aránya változott a populáción belül. A lepkéknek nem fejlődött ki új tulajdonságuk vagy új szervük, amely által új faj jöhetne létre. Ha egy lepkét valamilyen más fajjá akarnánk változtatni, például madárrá, akkor meg kellene változtatnunk a génállományát.Vagyis teljesen új genetikai programot kellene létrehozni számára,amely tartalmazza a madár fizikai jellemzőit.Ezt a választ adhatjuk az evolucionisták történetére az „ipari melanizmusról”.Van azonban a történetnek egy másik, érdekesebb oldala is: nemcsak maga a magyarázat, hanem a történet is hamis!

Ahogy a molekuláris biológus, Jonathan Wells magyarázza Icons of Evolution (Az evolúció ikonjai) című könyvében, a sötét színű lepke története, amely minden evolúciós szemléletű könyvben megtalálható,és ezért maga is az evolúció egyik „ikonjává” vált, nem tükrözi a valóságot.Wells leírja könyvében, hogy Bernard Kettlewell kísérlete, amelyet az elmélet „tudományos bizonyítékának” neveznek, valójában tudományos botrány. Ennek a botránynak néhány lényeges pontja van.Számos, Kettlewell után végzett megfigyelés bizonyította, hogy ennek a lepkefajnak csupán egy típusa pihent a fakérgen, a többség jobban szeretett kis vízszintes ágak alá húzódni.

1980 óta nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a lepkefajnak az egyedei normális esetben nem időznek a fakérgen. 25 éves kutatómunka után számos tudós, köztük Cyril Clarke és Rory Howlett, Michael Majerus, TonyLiebert, és Paul Brakefield vonta le a következtetést: „Kettlewell kísérletében a lepkéket arra kényszerítették, hogy a normálistól eltérő, atipikus módon viselkedjenek,ezért az eredmények tudományos szempontból nem elfogadhatóak”.A Kettlewell eredményeit felülvizsgáló tudósok még ennél is érdekesebb eredményekre jutottak! Jogosan várhatnánk el, hogy a kevésbé szennyezett vidéken a világos színű lepkék legyenek többségben. Ezzel épp ellenkezőleg, Anglia szenynyezetlen vidékein négyszer annyi sötét színű lepkét találtak, mint világosat. Ez azt jelenti, hogy a fatörzsek és a lepkék színe között semmiféle összefüggés nincs,hiába állítja ezt Kettlewell és csaknem minden evolucionista forrás.

A további kutatások felfedték a tudományos botrány mélyebb dimenzióit: a„fatörzsön pihenő lepkék”, amelyeket Kettlewell fotózott le, valójában nem is éltek.Kettlewell elhullott példányokat ragasztott vagy tűzött fel a fatörzsekre, ésúgy fotózta le őket. Valójában nagyon kevés esélye lett volna arra, hogy ilyen fényképeket készítsen, hiszen a lepkék nem a fatörzsön szeretnek pihenni, hanem a kis ágak és levelek alatt.Ezekre a tényekre csak az 1990-es évek végén jött rá a világ tudományos közössége.Az ipari melanizmus mítoszának összeomlása, amely addig az egyik legértékesebb forrása volt a „bevezetés az evolúcióba” témájú előadásoknak,igencsak kiábrándította az evolucionistákat. Egyikük, Jerry Coyne, meg is jegyezte:„Saját reakcióm arra a kiábrándultságra emlékeztetett, amikor hatéves koromban rájöttem, hogy az ajándékokat nem a Mikulás hozza, hanem az apám.”

Így hát a „természetes kiválasztódás leghíresebb példája” a történelem szemétdombjára került, amikor kiderült róla, hogy nem más, mint tudományos botrány.És ez elkerülhetetlen volt, mert a természetes kiválasztódás nem az „evolúció működése”, bármit állítsanak is az evolucionisták. Nem képes új szervet teremteni egy élőlényben, eltávolítani egy meglévőt, vagy az élőlényt más fajjá alakítani.

Miért nem természetes az élőlények kiválasztódása?

A természetes kiválasztódás egyáltalán nem támogatja az evolúció elméletét,mert ez a mechanizmus soha nem képes bővíteni vagy javítani egy faj genetikai információit. Arra sem képes, hogy egy fajt egy másik fajjá alakítson át: a tengeri csillagot hallá, a halat békává, a békát krokodillá, vagy a krokodilt madárrá.Az ugrásszerű evolúció legnagyobb védelmezője, Gould, az alábbiakat írta a természetes kiválasztódás zsákutcájáról:

„A darwinizmus lényege egyetlen jelmondaton alapszik: a természetes kiválasztódás az evolúció folyamatát előrevivő alkotóerő. Azt senki sem tagadja,hogy a természetes kiválasztódásnak megvan a negatív szerepe, amennyiben kiküszöböli a nem életrevaló egyedeket. A darwini elmélet feltételezi és megkívánja,hogy ugyanez az erő létrehozza az életrevalókat is.”

A másik félrevezető módszer, amit az evolucionisták alkalmaznak a természetes kiválasztódással kapcsolatban az, hogy próbálják úgy beállítani, mintha tudatos tervező erő lenne. A természetes kiválasztódásnak azonban nincs tudata. Nincs akarata, amellyel el tudná dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz az élőlényeknek.

Ezért a természetes kiválasztódással nem magyarázható a biológiai rendszerek és szervek elképzelhetetlen bonyolultsága. Az említett rendszerek és szervek nagyszámú részegységből állnak, és ha akárcsak egyetlen egység hiányzik vagy működésképtelen, akkor használhatatlanná válnak. Ezeket a rendszereket „leegyszerűsíthetetlen komplexitás” jellemzi. Például az emberi szem nem működik, ha nincs minden részlete pontosan a helyén. Ebből következik, hogy annak az akaratnak, amely összeállítja ezeket az egységeket,előre kell tudnia a jövőt, és már kezdettől azt az előnyös tulajdonságot kell szem előtt tartania, amely a végén ki fog alakulni.

Mivel a természeti folyamatoknak nincs tudatuk vagy akaratuk, ilyesmire nem is képesek. Ez a tény, amely egyben az evolúciós elmélet alapjait is lerombolja, Darwint is aggasztotta:„Ha be lehetne bizonyítani, hogy bármilyen komplex szerv létezett,amely nem jöhetett létre számos, egymást követő apró változás útján, elméletem teljesen összeomlana”. A természetes kiválasztódás által csak a torz, gyenge vagy életképtelen egyedek tűnnek el egy adott fajból. Nem képes új fajt, új genetikai információt vagy új szerveket létrehozni. Vagyis természetes kiválasztódás útján az élőlények nem tudnak kifejlődni. Darwin elfogadta ezt az igazságot, amikor azt írta: „A természetes kiválasztódás semmit nem tehet, amíg új, kedvezőbb változatok nem bukkannakfel”. Ezért volt szükség arra, hogy a neodarwinizmus a mutációt tegye meg a természetes kiválasztódás mellett az evolúció másik fő előmozdítójának, mint„az előnyös változatok felbukkanásának okát”. Azonban, ahogy azt hamarosan látni fogjuk, a mutáció csak káros változásoknak lehet az oka.

Mutációk

A mutáció nem más, mint törés vagy hibás információ a DNS-molekulában,amely a sejt magjában található, és az összes genetikai információ hordozója. Ez a törés vagy hibás molekulaszakasz külső hatások eredménye, például a sugárzásé vagy a kémiai hatásoké. Minden mutáció véletlen, és vagy a DNS-molekula alkotórészeit károsítja, vagy a helyüket változtatja meg. A legtöbb esetben a károsodás olyan súlyos, hogy a sejt nem tudja kijavítani.A mutáció, amely mögé oly gyakran bújnak el az evolucionisták, nem az a varázspálca,amely az élőlényeket fejlettebb és előnyösebb formára alakítja. A mutációk közvetlen hatása káros. A mutáció által létrejött változások csak olyanok lehetnek,amilyeneket az emberek Hirosimában, Nagaszakiban és Csernobilban is tapasztaltak: halál, nyomorékság és torzszülöttek...Ennek oka igen egyszerű: a DNS szerkezete nagyon bonyolult, és a véletlenszerű hatások csak ronthatnak rajta. B. G. Ranganathan azt írja:A mutációk kicsik, véletlenszerűek és károsak. Ritkán fordulnak elő, és a legtöbb esetben nincs semmilyen hatásuk. Ezek a jellemzők is mutatják, hogy a mutációk nem vezethetnek evolúciós fejlődéshez. Egy magas fejlettségi fokú élőlényben a véletlen változás vagy eredménytelen, vagy káros. Ha egy óra szerkezetét véletlenszerűen megváltoztatjuk, azzal nem tudjuk jobbá tenni. A legjobb esetben semmi sem történik, de a legnagyobb annak a valószínűsége, hogy elrontjuk az órát. Egy földrengés nem javít a városképen, hanem pusztulást hoz.Eddig tulajdonképpen semmiféle hasznos mutációt nem sikerült felfedezni.Minden mutáció károsnak bizonyult. Az evolucionista tudós, Warren Weawer így kommentálta a Radioaktív Sugárzás Genetikai Hatását Vizsgáló Bizottság(Committee on Genetic Effects of Atomic Radiation) jelentését, amely azzal foglalkozott,hogy milyen mutációkat okoztak a második világháborúban használt atomfegyverek:„Sokakat meglep a kijelentés, hogy gyakorlatilag minden mutáns gén káros hatású.Hiszen a mutáció az evolúció szükséges része. Hogyan származhat pozitív hatás – vagyis a magasabb rendű életformák kifejlődése – olyan mutációkból,amelyeknek gyakorlatilag mindegyike káros?”

Minden arra irányuló erőfeszítés, hogy „hasznos mutációt” hozzanak létre, kudarcot vallott. Az evolucionisták évtizedeken át kísérleteztek muslicákkal, mivel ezek az apró rovarok nagyon gyorsan szaporodnak, és a mutációk is gyorsan megmutatkoznak.Generációkon keresztül hozták létre szándékosan a mutációkat, de soha, egyetlenegy hasznos mutációt sem sikerült megfigyelni. Az evolucionista genetikus, Gordon Taylor így írt:Rendkívül meglepő dolog ez, mégis mennyire elkerüli az emberek figyelmét:hatvan esztendeje a világ minden táján tenyésztenek muslicákat a genetikusok, hogy bebizonyítsák az evolúciót. Eddig azonban nemhogy új faj, egyetlen új enzim létrejöttét sem figyelték meg.

Egy másik kutató, Michael Pitman, szintén a muslicákon végrehajtott kísérletek kudarcát kommentálja:„Számtalan genetikus szélsőséges hatásoknak, melegnek, hidegnek, fénynek,sötétnek tette ki a muslicákat, vegyszerekkel és sugárzással kezelték őket.Mindenféle mutáció előfordult a kísérleti állatok körében, gyakorlatilag a mutációk teljes skálája, a szinte észrevehetetlentől a rémálomszerűig. Ember által előidézett evolúció? Nem igazán. A genetikusok szörnyszülöttei közül nagyon kevés volt képes életben maradni a tenyésztőlombikon kívül. A gyakorlatban az összes mutáns elpusztul, terméketlen, vagy visszafajzik a tenyésztés előtti ősi típusra”. Ugyanez igaz az emberekre is. Az emberi lényeken megfigyelt valamennyi mutációnak rémálomba illő hatása van. A kérdéssel kapcsolatban az evolucionisták erősen ködösítenek, amikor még ezeket a torz mutánsokat is „az evolúció bizonyítékaként” emlegetik. Az emberek körében megfigyelhető összes mutáció deformitást jelent: olyan torzulásokat, mint a mongol idiotizmus, a Down szindróma,az albinizmus, a törpe növés vagy a rák. Ezek azok a mutációk, amelyeket az evolucionista tankönyvek az „evolúció működésére” hoznak fel példának. Szükségtelen magyarázni, hogy egy olyan folyamat, ami beteggé és nyomorékká teszi az embereket, nem lehet a „fejlődés hajtóereje” – hiszen az evolúciónak éppen az a lényege, hogy fejlettebb élőlényeket hozzon létre, amelyek alkalmasabbak a túlélésre.Három pontban foglalhatjuk össze, hogy a mutáció miért nem támogatja az evolucionisták feltételezéseit:

1. A mutáció mindig káros: Mivel véletlenszerűen fordul elő, csaknem mindig károsítja azt az élőlényt, amelyben végbemegy. A józan ész azt mutatja, hogy egy tökéletesen működő szervezetbe történő véletlen közbeavatkozás nem javít,hanem ront azon a szervezeten. A mai napig nem sikerült „hasznos mutációt” felfedezni.

2. A mutáció nem ad hozzá új információt az élőlény DNS-molekulájának szerkezetéhez: A genetikai információt hordozó alkotóelemek kiszakadnak a helyükről,eltorzulnak, vagy más helyre kerülnek. A mutáció révén egy élőlénynek nem alakulhatnak ki új szervei vagy új tulajdonságai, csak abnormitások jöhetnek létre.

3. Ahhoz, hogy a mutáció átöröklődjék a következő generációra is, az élőlény szaporítósejtjeiben kell változásnak bekövetkeznie: Egy akármilyen sejtben bekövetkező véletlenszerű változás nem öröklődik át a következő generációra.Például ha az emberi szemet megváltoztatja a sugárzás vagy valamilyen más hatás, az nem öröklődik át az utódokra.Nem lehetséges az, hogy az élőlények az evolúció által fejlődtek volna ki, mert nincs a természetben olyan erő vagy mechanizmus, ami az evolúciót előidézhette volna. Ezt alátámasztják azok a régészeti leletek is, amelyek azt mutatják, hogy az evolúció elmélete igencsak messze áll a valóságtól.

folyt. köv.

Az evolúciós csalás - 1.rész

Forrás:Adnan Oktar:Evolution Deceit - Utómunkálatok:Galactus

Az emberek gyakran nem látják a valóságot, ezáltal valamiféle „bűvölet” tartja őket hatalmában. Ugyanez a bűvölet található az evolúciós elmélet világméretű elfogadásának hátterében. Bűvölet alatt nem mást értünk, mint az oktatás általi kondicionálást.

Az emberek fejébe tanulmányaik során olyan intenzíven töltik az evolúcióelméletét, fel sem merül bennük, hogy torzításról lehet szó.Ez a sulykolás rossz hatással van az agyra, és csorbítja az ítélőképességet.

Az agy a folyamatos kondicionálás hatására nem úgy látja a tényeket, amilyenek azok a valóságban, hanem úgy, ahogy tanítják neki. Ezt a jelenséget más példákban is megfigyelhetjük. Például hipnózisban könnyedén elhitethető valakivel, hogy az ágy, amelyen fekszik, valójában egy autó, és ez a hit a hipnózis végeztével is megmarad benne. Számára logikusnak és igaznak tűnik, mert valóban úgy látja, és semmi kétsége sincs felőle. Az ilyen példák jól mutatják a meggyőzés hatékonyságát és erejét, és a tudományos irodalomban is számos bizonyítékot találunk rá,vagy olvashatunk róla a pszichológiai és pszichiátriai szakkönyvekben.Az evolúciós elméletet és az erre támaszkodó materialista világnézetet a folyamatos sulykolás, ismétlés és meggyőzés erejével ültették el a tömegek agyában.

Az emberek, akik folyamatosan az evolúció hirdetésével találkoznak az iskolában,a médiában és az úgynevezett „tudományos” fórumokon, nem veszik észre, hogy ennek az elméletnek az elfogadása voltaképpen ellentmond a józan ész legalapvetőbb elveinek.A hatás alól maguk a tudósok sem vonhatják ki magukat. A tudományos élet porondján megjelenő fiatalok egyre inkább magukévá teszik a materialista világképet.A bűvölet hatása alatt sok evolucionista tudós tudományos bizonyítékokat keres, hogy megerősítse a 19. századi irracionális és elavult evolúciós elméletet,amelyet már régen megdöntöttek a rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok.De a tudósokat más erők is kényszerítik a materializmusra és evolucionizmusra.

A nyugati országokban egy tudósnak szem előtt kell tartania bizonyos normákat,ha előre akar lépni, tudományos elismeréshez akar jutni, vagy azt szeretné,hogy a cikkeit leközöljék a tudományos folyóiratok. Az első számú alapfeltétel pedig az evolúció fenntartások nélküli elfogadása. A rendszer olyan messzire megy, arra kényszeríti a tudósokat, hogy életüket és tudományos karrierjüket egy dogmatikus hit szolgálatában töltsék. Az amerikai molekuláris biológus, Jonathan Wells erről a nyomásról ír 2000-ben kiadott, Az evolúció ikonjai című könyvében:

„A dogmatikus darwinizmus úgy kezdődött, hogy a meglévő bizonyítékot egyoldalúan értelmezték, és ezt nyilvánították az egyetlen tudományos útnak. Ennek kritikusait tudománytalannak bélyegzik, cikkeiket elutasítják a jó nevű tudományos folyóiratok, amelyek szerkesztőségében túlnyomó többségben vannaka dogmatikusok. Az evolúciót kritizálókat nem támogatják az állami szervezetek,amelyek a támogatási kérelmeket a dogmatikusokhoz küldik felülbírálatra, és végül a kritikus tudósokat teljes egészében kirekesztik a tudományos társadalomból. Eközben a darwinista nézet ellen felhozott bizonyítékok egyszerűen eltűnnek, ahogy a maffia ellen tanúskodók szoktak eltűnni.Vagy a bizonyítékokat olyan, senki által sem olvasott kiadványokban temetik el, ahol csak az igazán elkötelezett kutató akadhat rá. És ha a kritikusokat elhallgattatták és az ellenbizonyítékot eltüntették, a dogmatikusok kijelentik,hogy folyik a tudományos vita a témáról, de számottevő ellenbizonyíték nem merült fel.”

Ez hát a valóság a mögött a kijelentés mögött, hogy „az evolúciót még mindig elfogadja a tudományos világ”. Az evolúció elméletét nem azért tartják életben,mert tudományos értéke van, hanem azért, mert ez ideológiai kötelesség. Nagyon kevés olyan tudós van, aki tisztában van a valósággal, és ki meri jelenteni, hogy a király meztelen.A továbbiakban az olvasó saját maga lesz a tanú rá, hogy az evolúciós elmélet tulajdonképpen csalás - olyan csalás, amelynek minden elemét meghazudtolja a tudomány,és amelyet mégis fenntartanak, hogy elleplezzék a teremtés valóságát.

Reméljük,az olvasó felébred és megszabadul attól a bűvölettől, amely a hatalmában tartja az emberek gondolkodását, elhomályosítja ítélőképességüket, és reméljük,hogy komolyan elgondolkodik majd azon, amit olvasott.Aki megszabadul a belésulykolt előítéletektől és tisztán, szabadon gondolkodik,az fel fogja fedezni a kristálytiszta igazságot. Ez a kétségbevonhatatlan igazság,amelyet a modern tudomány is minden tekintetben alátámaszt, az, hogy az élőlények nem a véletlen, hanem a teremtés következményeként jöttek létre. Azember könnyen megértheti a teremtés tényét, ha elgondolkodik saját létezésén,azon, hogy hogyan jött létre egyetlen csepp folyadékból, vagy ha szemügyre veszi a többi élőlény tökéletességét.

Folyt. köv.