.

Feedek
Megosztás
HTML

Fény a fáraónak

A cikket lejegyezte és szerkesztette: Galactus - Készült: Erich von Däniken: Űrutazás a régmúltban című könyve nyomán

Hogyan is világították meg tulajdonképpen a régi egyiptomiak föld alatti helyiségeiket? A Királyok Völgyének mélyen a sziklába vájt sírjait? A piramisok járatait és sírkamráit, amelynek egy része tudvalevőleg telis-tele van hieroglifákkal.

Talán fáklyákat vagy gyertyákat használtak a több ezer esztendővel ezelőtt élt művészek? Aligha, mert akkor a falakat és a mennyezetet korom borítaná. Ennek semmi nyoma a föld alatti folyósókban. Vagy netán fémtükrök segítségével irányították a fényt e sötét termekbe?

Az V. dinasztiához tartozó Unisz (Omnosz) fáraó szakkarai piramisában a falakon szövegek olvashatók. Milyen fényforrást alkalmaztak vajon a kézművesek?

Olyan kamrák esetében, amelyek mindössze egy vagy két emelet mélységben fekszenek a föld alatt, ez minden további nélkül megvalósítható. A Nap Egyiptomban hétágra süt, erős fénye egy tükörrendszer segítségével sarkosan is többször megtörhető. Problematikussá ez a tüköreffektus azokban a többszörösen megtört járatokban és kamrákban válik, amelyek mélyen a föld felszíne alatt fekszenek, így pédául a Királyok Völgyében. Minél több tükröt alkalmazunk, a fény annál inkább veszít erősségéből, különösen ha figyelembe vesszük az Egyiptomban akkoriban használatos fémtükrök sajátosságait. Számításaink szerint már a harmadik, de legkésőbb a negyedik tükörnél, amely a járat sarkában megtörte a fényt, beköszöntött a nagy sötétség.

Vagy - én már csak ilyen eretnek gondolkodású ember vagyok - esetleg a régi egyiptomiak ismertek olyasvalamit, amit elektromos fényforrásnak: elemnek és izzólámpának tekinthetnénk?

Tény és való:akadnak olyan régészeti emlékek, amelyek az elektromosságnak már az ókorban történt hasznosítására utalnak. 1936-ban a Bagdad mellett folyó feltárások során régészek különféle agyagkorsókra bukkantak. Az edények nem voltak üresek, hanem belsejükben lent egy szurokréteggel rögzített, rézből készült üreges hengert tartalmaztak. A henger tengelyében vasrúd volt elhelyezve, s az egész szerkezetet szurokdugó zárta le.

 

05-batteria-di-baghdad.jpg

Wilhelm König német régész emlékezetében felötlött a galvánelem szerkezete, amely a megszólalásig hasonló volt e korsókhoz. Így aztán az egyik agyagedényt teletöltötte ecetsavval, és fél Volt feszültségkülönbséget sikerült mérnie a vasrúd és a rézhenger között! Hasonló erednényre jutott a citromsavval, s akkor is, amikor tengerisóoldatot alkalmazott.

A különös agyagkorsók ennélfogva tehát elektromos elemek voltak. Egynémely közülük ma is megtekinthető a bagdadi Iraq Museumban. Az agyagkorsók a parthusok korában készültek, akik néhány száz esztendővel időszámításunk előtt az említett földrajzi térségben éltek.

A nyolcvanas évek elején, ugyancsak Irakban hasonló leletekre bukkantak a Tigris partján fekvő Seleukeiában, valamint a szomszédos Ktésziphónban (arab nevén Ták-Kiszrában). Ezeknek az edényeknek a korát Kr. e. 2500-ban határozták meg.

Mihez kezdtek akkoriban ezekkel az elemekkel? Például kis szobrocskákat aranyozhattak be a Galvani-elv alapján. Vagy össze lehetett sorosan kapcsolni több elemet, aminek révén - számunkra jól ismert módon - növelni lehetett a feszültséget.

Vajon használtak ilyen elemeket a régi Egyiptomban is? Van, ami emellett szól, hiszen egyiptomi templomok falán felbukkannak különös agyagedény-ábrázolások, amelyek a megszólalásig hasonlítanak a Bagdad mellett talált elemekhez. Felismerhetők egyfelől a közönséges, jól megszokott edények, amelyekbe vizet, olajat vagy bort töltöttek, s amelyeket például a fáraók vagy a papok felkenésénél használtak. Ugyanakkor azonban jól látható, hogy akadnak olyan agyagkorsók is, amelyekből többet összekapcsoltak egymással, s amelyeknek tartalma bajosan lehetett valamilyen folyadék. Próbálja csak meg Ön is egyszer, sikerül-e vajon három egymáshoz rögzített vizeskancsóból egyszerre vizet töltenie?

Mindamellett az egyiptomi művészek ezeket a különös, egymással összekapcsolt agyagedényeket cikcakk-vonalakkal is ellátták. Talán az elektromosság formájában megjelenő energia ábrázolása állt szándékukban? Az egyikből közönséges folyadékot öntöttek, míg a másikból elektromos energia jött ki?

Ahol elektromos áram van, ott a közelben rézdrótokra is rá kell bukkannunk. S valóban: egyes fáraósírokban, így például a Királyok Völgyében, Tutanhamon sírkamrájában, vékony, szigetelt rézdrótokra leltek! Közismert tény, hogy a fáraók fejdíszének elülső részét egy kígyó, pontosabban kobra díszítette. A megérzésem azt sugallja, hogy ezzel a "veszélyt", a "hatalmat" kívánták érzékeltetni. Esetleg elektromos szikrák is pattantak ki a kígyó szájából? Talán nagy hirtelen titokzatos fénnyel kezdett világítani, s ezzel riadalmat keltett a közönséges halandók körében? Esetleg elemeket hordott a fáraó a testén? Netán különféle energiaforrások voltak elrejtve a trónusa alatt, s az elektromosság segítségével nyűgözte le alattvalóit? Vagy esetleg mindjárt napelemekkel gyűjtötte az energiát, amelyet a tudatlan utókor aztén fejdísznek vagy koronának tartott?

Nos, a működő elemek létezése tény. Minden egyéb - egyelőre - spekuláció.

Ugyan ki lehetett az, aki a Tigris és az Eufrátesz között elterülő Mezopotámia, valamint a Nílus menti birodalom népeit megtanította az elektromosság használatára?

A történetíró Szicíliai Diodórosz, a negyvenkötetes Bibliothéké szerzője, aki nagyjából kétezer esztendővel ezelőtt élt, azt írta, hogy az istenek egykor a fellegekből ereszkedtek alá, s megtanították az embereket a művészetekre, a bányászatra, a szerszámkészítésre, a földművelésre, sőt még a borászatra is. Ugyancsak az istenek ismertették meg a halandókkal a betűvetést, s ők voltak azok, akik a földlakókat a csillagok rendjére, a természet harmóniájára és más egyéb hasznos tudományra tanították.

Lehetséges, hogy azok a titokzatos lények, a történelem előtti kor Minden-hatói, nemcsak a tűzzel, de mindjárt az elektromos árammal is megajándékozták az emberiséget?

Az általam itt felvázolt gondolati építmény egyelőre ingatag alapokon áll. Rendelkezünk ugyan az ókorból származó működőképes elemekkel. és elszórtan találunk egykori rézdrótokat is, aki azonban elektromossággal munkálkodik, annak voltaképpen a szigetelőkkel is kapcsolatba kell kerülnie.

Nos, ilyen szigetelőanyagokkal a legkülönfélébb változatokban találkozhatunk. Az egyiptológusok dzsed-oszlopoknak nevezik őket. Már a legrégebbi piramis, a szakkarai Dzsószer-piramis alatt is találtak hasonló tárgyakat. Ezeket a dzsed-oszlopokat a későbbiek során dísztárgyként állították fel, sőt, a kisebbeket nyakékként is hordták. Igazi jelentőségüket a pórnép nyilvánvalóan nem ismerhette. Abüdoszban még egy hatalmas fali domborműre is ráakadtak, amelyen az látható, miként nyújt át I. Széthi fáraó Ízisz istennőnek egy ember nagyságú dzsed-oszlopot. A dzsed-oszlopoknak az emberhez viszonyított nagyságát régi papirusztekercsek is ábrázolják. Mi is valójában ez a szigetelőszerű alkalmatosság?

Napjaink egyiptológusai e kérdésben nem foglalnak el egységes álláspontot. Számos értelmezési lehetőség közül választhatunk. A dzsed-oszlop Ozitisz isten jelképe, vallja egy másik álláspont, míg mások azt állítják, hogy a dzsed-oszlop:

- az állandóság szimbóluma                                     - rovátkázott cölöp

- az örökkévalóság jelképe                                      - termékenységi jelvény

- prehisztorikus fétis                                              - kalászjekép

- lombjától megfosztott fa                                      - pálmalegyező

Peter Krassa és Reinhard Habeck, akik Das Licht der Pharonen (A fáraók fénye) címmel egy teljes könyvet írtak, azt javasolták, hogy a dzsed-oszlopban ne lássunk egyebet, mint egyszerű szigetelőt, amelyet nagysága s a benne felhasznált anyag alapján különböző módokon lehetett alkalmazni. S valóban ráakadtak Egyiptomban olyan kisebb darabokra is, amelyeken még ott lógtak a rézhuzalok!

Luxortól hetven kilométernyi távolságban északra, egy kripta ősrégi fali domborművei igazolják Krassa és Habeck feltételezését. A dendarai templomegyüttest zömmel Hathor istennő tiszteletének szentelték. A legrégebbi időkben Hathor volt az  Ég istennője, s őt tekintették a Napisten, Hórusz szülőanyjának. Miként a masztabák is tanúsítják, Dendara s vele Hathor istennő temploma már az Óbirodalomban is ismert volt, az egyiptomi rörténelem során azonban mindinkább veszített jelentőségéből, mígnem a ptolemaioszi korban helyreállították s részben újjáépítették.

Napjainkban e templomegyüttes mindenféleképpen megér egy utazást. Az oszlopcsarnok, a falak és a mennyezetek mély betekintést engednek az újabb egyiptomi istenképzetekbe, amelyek természetesen nem lettek volna meg a korábbi minták nélkül.

A dendarai templom főbejárata

Dendara az egyetlen olyan hely Egyiptomban, ahol az egyiptomi naptári év mind a harminchat dekádjának teljes állatövét megtalálták. A csodálatos domborművet a maga tizenkét fő figurájával, valamint matematikai és csillagászati jelekkel - napjainkban a párizsi Louvre-ban tekinthető meg - , a múlt században emelték ki az egyik dendarai templom mennyezetéből, s kótyavetyélték el százötvenezer frankért XVIII. Lajos francia királynak. Azok az asztrológusok, akik a dendarai állatöv-ábrázolásokat vizsgálták, korát a Kr. e. 700. esztendőre becsülik, akadnak azonban olyanok is, akik egészen a Kr. e. 3733. esztendőig visszamennek.

Egyedülállóak Dendarában a föld alatti kamrák is a maguk rég elfeledett időkből származó titokzatos fali domborműveivel. Ezeknek a helyiségeknek az egyikét csak egy szűk, a kutyaól nyílásához hasonló bejáratokon keresztül közelíthetjük meg. A kamra alacsony, levegője fojtogató, szélessége mindössze 1,12, hosszúsága pedig 4,60 méter. A falakon emberi alakokat ismerhetünk föl hólyagszerű képződmények mellett, amelyek tényleg valamilyen irdatlan méretű villanykörtére emlékeztetnek, hullámvonalakat rajzoló kígyókkal az égő belsejében. A kígyók hegyes végződései egy lótuszvirágba futnak, amelyet - nem kell különösebb fantázia hozzá - nyugodt lélekkel értelmezhetünk az égő foglalatának. Végül pedig valami kábelszerűség egy kis dobozkához vezet, amelyen a levegőisten térdepel. S mindjárt mellette, az erő megnyilvánulásaként, kétkarú dzsed-oszlop áll, amely közvetlenül összekapcsolódik a kígyóval. Figyelmet érdemel a páviánszerű démon is, kezében két vágószerszámmal; ezeket "védő és elhárító erőként" szokás értelmezni. a kezében kést tartó páviánnal netán olyan figyelmeztetést akartak kifejezésre juttatni, mint napjainkban a halálfejes szimbólummal, vagyis, hogy "Vigyázat, életveszély"?!

A szakértők sokat kínlódnak a dendarai Hathor-templom talpazata alatt rejtőző e föld alatti kamra meghatározásával. Elmondták már mindennek: "kultikus helynek, "könyvtárnak", "archívumnak", sőt még "kultusztárgyak raktárhelyiségének" is. Számomra mindez mulatságos. Ugyan mi értelme lenne kultikus helyeknek, könyvtáraknak, vagy felőlem akár archívumoknak és kultusztárgyak raktárhelyiségeinek, amelyeket csak egy kutyaól méretű nyíláson közelíthetünk meg? S egy raktárhelyiség falait ugyan mi célból díszítenék fantasztikus és egyedülálló domborművekkel? Johann Wolfgang Goethe mondotta egyszer, hogy az értelem a szellemes embereket, a legkevésbé akkor hagyja el, amikor nincs igazuk.

Feltételezem, hogy adendarai kamra falait egy titkos tudomány, mégpedig az elektromosságtan ábrázolása foglalja el.

Lehetséges, hogy a körte formájú tárgyak egykor világítottak és elektromos fényt bocsátottak ki magukból? Volt valaki, aki elvégezte a kísérletet. Walter Garn bécsi villamosmérnök az elkézelhető legnagyobb pontossággal tartotta magát a dendarai kamra domborművén látottakhoz. Elkészítette a "villanyégő", a "kígyódrót", a "foglalat" rekonstrukcióját, sőt még a dzsed-oszlopszerű "szigetelőét" is, majd áramot vezetett bele. S lőn világosság!

 

Felhasznált irodalom:

Erich von Daniken:A szfinx szemei. A letűnt egyiptomi civilizáció titkai

Diodor von Sizilien: Geschichtsbibliothek

Krassa, Peter & Habeck, Reinhard: Das Licht der Pharaonen.München, 1992.

Pörtner, Rudolf & Favies, Nigel: Alter Kulturen der Neuen Welt.Düsseldorf, 1980.

Isten űrhajós lett volna? 2.rész

A cikket lejegyezte és szerkesztette: Galactus

Készült Peter Hough és Jenny Randles: Looking for the Aliens (1991) című munkája nyomán

Mint láthatjuk meglehetősen összeegyeztethetetlennek tartotta a gépezetet a mindenhol jelen lévő Isten gondolatával.

Komoly sebet ütött von Danikenen Josef Blumrich, a NASA Marshall Űrrepülési Központ rendszerszervezési ágazatának igazgatója, akinek a nevéhez a Saturnus rakéta és a Skylab tervezése fűződik.

Szerinte is Ezékiel egy talán leginkább helikopterhez hasonlítható földönkívüli fémszerkezet érkezésének volt a tanúja. Az eset műszaki oldalával kapcsolatos téziseit a The Spaceships of Ezekiel (Ezékiel űrhajói) című könyvében fejti ki.

Blumrich nem volt fajankó. Tudta, miről beszél, és a tudóstársadalmat - amely leereszkedő mosollyal tekintet Danikenre és a vele egyívásúakra - tényleg foglalkoztatta is a dolog, legalábbis egy ideig. Így értelmezi Josef Blumrich a korábban említett bibliai szakaszt:

"Figyelembe kell vennünk, hogy Ezékiel körülbelül ezer méteres távolságból látta meg először ezt a járművet - ebben a pillanatban bekapcsolt a nukleáris hajtómű, miáltal valószínűleg sűrű, fehér kondenzációs köd keletkezett."

A proféta által leírt "lábak kerekített talpazata" ugyanolyan volt, amilyenre Blumrich és kollégái az egyik szonda lábait tervezték, lehetővé téve ezzel, hogy az leszállás közben csúszkálni tudjon. Blumrich megjegyezte, hogy mennyire nem madáréhoz hasonlónak hangzanak a "lények" szárnyai. Szerinte ezek helikopterek lapátjai lehettek. Ami a lények négy arcát illeti, Blumrich párhuzamba állítja ezeket saját pilótáinkkal, akik madarak és más állatok képét festik a repülőgépek orrára és törzsére.

Ennél is érdekesebb azonban a "kerekek" Ezékielnél ismétlődő és részletes leírása, továbbá ennek hatása a XX. századi űrmérnökre.

Blumrich ezt írja: "Sosem vette senki komolyan a funkcionális leírást, mely arra utal, hogy a kerekek minden irányba tudtak mozogni anélkül, hogy meg kellett volna fordítani, vagy kormányozni kellett volna őket."

Blumrich viszont komolyan vette ezt és elkészítette az 1974-ben szabadalmaztatott omnidirekcionális kerék terveit. Ezután a bibliai leírás szerint rekonstruálta a búgócsiga alakú űrhajót, amely négy leszállásra alkalmas helikoptert tudott szállítani. Épphogy csak a nukleáris hajtóművet nem tervezte meg hozzá, pedig akkor akár meg is lehetne építeni és ki lehetne próbálni a járművet!

Edward Ashpole, a The Search For Extraterrestrial Intelligence (A Földön kívüli értelem kutatása) írója viszont így tűnődött: végül is Ezékieltől vagy Blumrich-től származik ez az űrhajó gondolata? A legismertebb ufó-ügyeket leleplező csillagász, Donald Menzel meteorológiai magyarázatot posztulált Ezékiel "víziójára". A szkeptikusok nagy része azonban óvatosabb és ezért tapintatosabb is volt az olyanokkal szemben, mint Menzel.

Von Danikennel viszont annál kevésbé. A páncélzatán ütött rések rögvest tátongó lyukakká változtak, amint a szkeptikusok tábora szembenézett a kihívással. A gondtalan időknek vége szakadt. Daniken állításaira válaszolva két könyv is megjelent: a Crash Go the Chariots (A szekerek koccanásai), amelyet dr. Clifford Wilson írt, és Ronald Story műve, a Space Gods Revealed (Megmutatkoznak az űristenek). Az ausztráliai Clifford Wilsont később elragadta az UFO-jelenség témája, és megírta ármánykodó könyvét, melynek UFOs and Their Mission Impossible (Ufók és lehetetlen küldetésük) volt a címe. Story, az Ókori Űrhajós teória elismert kritikusa megleckéztette Danikent, és elképzeléseit darabokra szaggatta.

Kirívó vádakkal illette őt, melyek közül Daniken néhányat nyomatékosan visszautasított - nem mintha ezek gátat szabtak volna további karrierjének. Az Istenek ivadékai vagyunk?, a Return to the Stars (Vissza a csillagokba), a Gold of the Gods (Az istenek aranya), az In Search of Ancient Gods (Az ősi istenek nyomában) és a Miracles of the Gods (Az istenek csodái) összesen 40 millió példányban kelt el a világon, sőt az Istenek ivadékai vagyunk?-ot 1989-ben zsebkönyv alakban újra kiadták!

Legnagyobb szerencsétlenségére Daniken olyan dolgokról írt, amelyeket nem lehetett közvetlenül bizonyítani, ezenkívül esetenként azzal vádolták, hogy a mások történeteit saját élményeiként adta elő. Ennek legjobb példája Gold of the Gods című könyve, amelynek elején Daniken kijelenti:

"Szerintem ez az évszázad leghihetetlenebb és legfantasztikusabb története. Könnyen származhatna a science-fiction irodalmának birodalmából is, ha nem láttam és fotóztam volna le személyesen a hihetetlen valóságot.

Amit láttam, sem az álom sem a képzelet szüleménye, hanem valóságos és kézzelfogható volt."

Mélyen a Dél-Amerikai kontinens alatt egy gigantikus, több ezer mérföld hosszú alagútrendszer rejtőzik, és sem kivitelezőinek kiléte, sem elkészítésének időpontja nem ismert. Több száz mérföldnyi föld alatti járatot vizsgáltak meg és mértek már fel Ecuadorban és Peruban.

Állítólag egy Juan Moricz nevezetű kutató fedezte fel a barlangokat 1965-ben. Von Daniken elment, hogy találkozzon vele; a könyv szerint Moricz megmutatta neki a járatokat, ahol Daniken megvizsgált néhányat az állítólag sok ezer ott rejtőző arany műtárgy közül;

Morona Santiago tartományban található a kőbe vájt bejárat, amely olyan széles, mint egy istálló ajtaja. Egyetlen lépéssel a nappali fényből koromsötétbe jutottunk. Bekapcsoltuk zseblámpáinkat és a sisakokon lévő lámpákat, és ott tátongott előttünk a mélységbe vezető nyílás. Leereszkedtünk egy kötélen a 250 lábbal (76 méter) a felszín alatt lévő első szintre. Innen még kétszer 250 láb mélységbe ereszkedtünk. Igazából ekkor kezdődött meg a látogatásunk a furcsa ismeretlen faj évezredes föld alatti világába.

Ekkor beléptek egy óriási terembe, amely egy asztallal és hét olyan székkel dicsekedhetett, ami "olyan kemény volt, mint az acél", mégis valamilyen műanyagból készült. Itt Daniken leírja a székek mögött lévő tárgyakat, melyek az alábbi állatokat ábrázolták: gyíkok, elefántok, oroszlánok, krokodilok, jaguárok, tevék, medvék, majmok, bölények és farkasok - közöttük pedig rákok és csigák mászkáltak. Von Daniken azt írja, hogy az egész leginkább egy állatkertre hasonlított, és hogy az állatok valamilyen tömör fémből készültek.

Ezen kívül még sok más minden is volt ott! "Fémből készült dísztáblák gyűjteményét", egy kőből faragott emberi csontvázat, egy kőkupolát, "űrruhát" viselő faragott alakokat és aranyat is találtak! Von Daniken azt állítja, hogy útitársa megakadályozta abban, hogy lefényképezze a föld alatti labirintusban található dolgok legnagyobb részét, attól félve, hogy tönkreteszi az ott lévő varázslatot, és egyetlen olyan tárgyat sem tudott elhozni, amivel meggyőzhetné a külvilágot a látottak valódiságáról. Állítólag azt mondták neki, hogy ha bármelyiket elmozdítják, azzal valószínűleg lavinát indítana el!

Néhány kommentátor attól fél, hogy Erich von Daniken komoly hibát követ el a Gold of the Gods-ban. Kiszivárgott, hogy a népszerű író sosem volt egyetlen ecuadori föld alatti barlangban sem. Ez az állítás a német Der Spiegel hírmagazin 1973. március 19.-i számában, egy Moricz-cal készült interjúban található.

Moricz azt mondja ebben, hogy Daniken sosem volt a barlangokban, hanem néhány nap leforgása alatt "sajtolta ki" belőle a történetet. A labirintussal kapcsolatos tapasztalataihoz Moricz saját expedíciói során jutott.Elmondása szerint Daniken megígérte, hogy csak arra az anyagra fog hivatkozni, amit Moricz akkor készülőben lévő könyve is tartalmaz.

Maguk a barlangok, melyek állítólag az Andok alatt futnak Ecuadortól Peruig és Bolíviáig ugyanolyan illuzórikusak, mint ahogy Daniken bennük tett látogatása is. Fritz Stibane, a Németországban lévő Giesseni Egyetem professzora nem talált semmilyen föld alatti barlangrendszerre vagy aranyból készült műalkotásokra. Négy évvel azelőtt az ecuadori kormány is kivizsgált hasonló barlangokról szóló mendemondákat - minden eredmény nélkül. Ma már Moricz is azt állítja, hogy ő maga sem volt ebben az óriási barlangrendszerben, hanem kijelentéseinek zömét a "mitológiára" alapozta. Daniken szerint Crespi atya, egy helyi pap  "tömegüket tekintve felbecsülhetetlen értékű" arany műtárgyak gyűjteményével rendelkezett, melynek darabjai házának udvarán voltak szanaszét szórva! A történet kivizsgálói szerint azonban Crespi egy különc volt, aki a ruhák és csekély pézösszegek fejében jutott helyi indiánok által készített műtárgyakhoz.

Erich von Daniken javára írható, hogy a Playboy 1971. augusztusi számában adott interjújában beismerte, hogy Moricz nem volt hajlandó elvinni őt a barlangokba és megmutatni neki a fémtárgyakat, bár hajthatatlan volt abban a kérdésben, hogy bármit is mondott Moricz, ő akkor is járt néhány barlangban, még ha nem is "a főbejáraton keresztül" jutott el oda.

A BBC 1978-ban készült Horizon című dokumentumfilmsorozatának keretében készült interjúban azt mondta a riporternek, hogy Németországban elfogadott gyakorlat sajátként említeni valaki más élményét. Az igazság azonban az volt, hogy azok az olvasók, akik nem fogadták el magyarázatát, egész biztosan csúnyán becsapva érezték magukat.

Isten űrhajós lett volna? 1.rész

A cikket lejegyezte és szerkesztette: Galactus

Készült Peter Hough és Jenny Randles: Looking for the Aliens (1991) című munkája nyomán

"Gondoltál már valaha arra - kérdezett Brent kapitány csendesen, hogy a Föld egy másik világ által alapított gyarmat lehet?"

Megdöbbenve néztem rá. "Hallottam ilyen feltételezést...de Ön valóban elhiszi ezt?"

"Meglehetősen biztos vagyok benne" - válaszolta Brent. "Egy nálunk technikailag sokkal fejlettebb faj járt itt a Földön évezredekkel ezelőtt."

Odafordult a szekrényhez és kivett egy dossziét. "A Haditengerészet Vízrajzi Hivatala megerősítette egy ősi térkép létezését, amelyet Piri Re'is térképének is hívnak, és több mint ötezer éves. Hihetetlen pontosságát csak egyféleképpen lehet megmagyarázni - egy egész világot átfogó légi felmérés alapján készítették."

Ez a "Brent kapitány" és Donald Keyhoe őrnagy között zajlott beszélgetés Keyhoe könyvében, a Flying Saucers; Top Secret-ben (Repülő csészealjak:szigorúan titkos) található. Isten űrhajós lett volna? Ezt a kérdést vetette fel az angol Sunday Mirror, amikor 1968-ban sorozat formájában közölte az akkor még ismeretlen svájci író, Erich von Daniken Istenek ivadékai vagyunk? (Chariots of the Gods?) című munkáját. A könyvből ezután folytatásaival együtt nemzetközi bestseller lett, és von Daniken nevét ma már mindenhol ismerik. Ironikus módon, a könyv sokat vitatott állításai ellenére nem jelenti ki azt, hogy Isten űrhajós volt!

Azt azonban kijelentette, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló archeológiai bizonyítékok alapján, a Föld valaha földönkívüli aranyifjak vízfelvevő helye volt.

Ezen felül Daniken azt is állította, hogy végrehajtották az emberiség módszeres fajirtásának programját, ami a Homo Sapiens új, csiszoltabb változatának megjelenéséhez vezetett. Nézetei szerint a Bibliában és más ősi eredetű szövegekben találhatóak az erre utaló bizonyítékok, emellett a világ minden részén fellelhető különböző (mű)alkotások is erről árulkodnak.

Kutatásai során Daniken olyan dolgokra bukkant, amelyekről azt tartja, hogy a perui síkságon kialakított kifutópályák, "idegen technikai tudással" tökéletesre faragott gigantikus kőtömbök, "valószínűleg nem emberi erdetű megkövült ürülék", elektromos szárazelemek Bagdadból. Ezenkívül még talált egy alumíniumövet Kínában, egy nem rozsdásodó vasoszlopot Delhiben, csiszolt kristálylencséket Egyiptomban és Irakban, valamint űrből érkezett látogatókat ábrázoló barlangrajzokat is. A túláradó svájci író állítása szerint ezek azt bizonyítják, hogy léteztek technikai csodák a történelem előtt, és ezek az istenek ajándékai voltak.

Daniken nem volt sem az egyetlen sem az első, aki ilyen dolgokat állított, bár bizonyosan az első olyasvalaki volt, aki bestsellert írt ebben a témában. A Flying Saucers Have Landed (1953.) Desmond Leslie-vel foglalkozó részéből sokat merítettek a későbbi írók. Ugyanitt lehet említeni még M. K. Jessup UFO and the Bible (Az ufók és a Biblia - 1956), Brinsley Le Poer Trench The Sky People (Az égi emberek - 1960), W. Raymond Drake Gods or spacemen és Spacemen in the Ancient East (Istenek vagy űrhajósok, Űrhajósok az ókori Keleten - 1964), John W. Dean Flying Saucers and the Scriptures (A repülő csészealjak és a Szentírás - 1964), és R. L. Dione God Drives a Flyng Saucer (Isten vezeti a repülő csészealjakat - 1969) című műveit is.

Ezeken kívül még sok más könyv is megjelent, melyek közül néhányat von Daniken sikerét látva újra kiadtak. Ha nem is mindegyiké, de néhányuk tényagyaga pontatlan és tudománytalan volt. Ezek egy meghatározott piacot céloztak meg, és nagy példányszámban keltek el.

Voltak olyan írók is, akik nem pusztán a gyors meggazdagodásra törekedtek. Több is, mint például a lelkész Barry H. Downing (a The Bible and Flying Saucers - A Biblia és a repülő csészealjak szerzője, aki a New York államban lévő Oneontai Hartwick College-ben szerezte bölcsészdiplomáját, és a fizikára specializálódott) többé-kevésbé kiterjedt kutatást is folytatott. A hetvenes évek közepén részt vettünk egy Manchesterben tartott előadáson, amelyet a néhai W. Raymond Drake tartott. A könyveiben megszokott módon előadásában is kitért minden részletre.

Különleges állítások bizonyításához különleges bizonyítékokra van szükség, de úgy látszik ez rövid távon nem számított. Von Daniken és barátai meggyőzték a széles közönséget arról, hogy bibliamagyarázatuk éppen olyan hiteles, mint a vallási vezetőké, az ortodox történészeké és az archeológusoké. És miért is ne lenne az? Az Ótestamentum sok epizódját olyan történelmi periódusként lehet felfogni, amikor a földönkívüli látogatók arra vállalkoztak, hogy beleavatkozzanak a korai ember genetikai és kulturális evolúciójába. M. M. Agreszt oros etnológus felvetette, hogy valamilyen összefüggés lehet a bibliai események és az idegenek 1959 során tett látogatásai között.

Ettől függetlenül az Ókori Űrhajós teória támogatóinak - a közönség nagy megelégedésére - sikerült keresztbe tenniük a begyöpösödött agyú tudósoknak. A tudálékosok sosem voltak népszerűek, a tudományos "tények" és teóriák pedig utólag sokszor tévesnek bizonyultak. Az Ókori Űrhajós teória egyik sok vitát kiváltó sarkallatos pontja Ezékiel Könyvének 1. szakasza volt, melyben a próféta leírja "látomását", miközben a Chebar-folyó partján állt:

"Ott fölöttem volt az Úr keze. Ezt láttam: Észak felől forgószél támadt és nagy felhő. Fényesség vette körül, tűz, amelyből villámok törtek elő. A belsejében, a tűz közepében valami fénylett, mint az érc. Középütt kivettem valamit, amely négy élőlényhez hasonlított. Emberi formájuk volt. Mindegyiknek négy arca és négy szárnya volt. a lábuk egyenes volt, a talpuk meg olyan, mint a borjú talpa, s úgy szikráztak, akár a fényes érc. Szárnyaik alatt emberi kezek voltak. Arcuk - mind a négyüké - négy irányba nézett. Az egyiknek a szárnya összeért a másikéval. Amikor mentek, nem fordultak meg, hanem mindegyik egyenesen haladt. Arcuk emberi archoz hasonlított, és jobb felől mind a négynek oroszlánarca volt, bal felől meg mind a négynek bikaarca volt, s mind a négynek sasarca volt. Két szárnya mindegyiknek összeért, kettő meg a testüket födte. Mindegyik egyenesen ment maga előtt, oda mentek, ahova a lélek irányította őket, nem fordultak meg, amikor mentek.

Az élőlények között olyasmit láttam, mint az égő szénfáklya, amely imbolygott az élőlények között. A tűz lobogott, és villámok törtek elő a tűzből. Az élőlények meg jöttek-mentek, akár a villámok.

Figyeltem az élőlényeket, s lám, egy-egy kerék volt a földön az élőlények mellett, s mind a négy mellett. Ezek a kerekek úgy ragyogtak, mint a krizolit, s mind a négynek ugyanolyan volt az alakja. Úgy látszott, mintha az egyik a másikban lett volna. Négy irányban haladtak, s nem kellett megfordulniuk, amikor mentek. Vizsgálgattam őket: igen nagy volt a kerületük, s körös-körül mind a négynek a kerülete tele volt szemekkel. Amikor az élőlények mentek, a kerekek forogtak mellettük, s amikor az élőlények felemelkedtek a földről, velük együtt a kerekek is felemelkedtek, mert az élőlények lelke volt a kerekekben. Ami az élőlények feje fölött volt, az égbolthoz hasonlított, ragyogott, mint a kristály, s szétterült a fejük fölött. Az égboltozat alatt ki voltak terjesztve a szárnyaik, az egyiké a másik felé, s kettő mindegyiknek a testét födte.

Amikor mentek, hallottam szárnyuk suhogását. Olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, mint a mindenható hangja, a vihar moraja, mint egy tábornak a zaja. Amikor megálltak, leeresztették szárnyukat, és ezzel zajt csaptak."

Ezékiel ezután a trónon ülő Isten "vízióját" látta, aki egy "reformprogram" végrehajtására szólította őt fel. Ezután Ezékielt eltöltötte a Szentlélek, mejd felemelte és elvitte arra a helyre, ahol elkezdhette munkáját:

"És fölemelt engem a lélek, és mögöttem nagy dörgés szavát hallottam: Áldott az Úrnak a dicsősége az ő helyéről. És hallota az állatok szárnyainak zúgását, amelyek egymáshoz értek, és mellettük a kerekek csikorgását, és nagy dörgés hangját."

Bármely irányadó standard alapján vizsgálva is ez egy többféleképpen értelmezhető rejtélyes írás. Úgy tűnik, Ezékielnek nem volt oka arra, hogy kitalálja a történetet, ahogy azt Krisztus tette, mikor olyan történeteket mesélt, amelyek mélyebb értelmű tanítások metaforáiként szolgáltak. Talán egy hallucinációszerű vízióról lehet szó, ami agyműködést serkentő kábítószerek hatására jelent meg? Ebben a részletben érezhető leginkább a vízió roppant bonyolultsága. Ezékiel alig leplezi frusztrációját miközben azon igyekszik, hogy olyasvalamit közvetítsen az olvasó felé, ami teljesen szokatlan élménynek számított a bibliai kor kezdetén élő ember számára.

Az Istenek ivadékai vagyunk?-ban Erich von Danikennek nincsenek kétségei Ezékiel "víziójának" forrása felől: valódi, földönkívüli eredetű repülő szerkezetek voltak:

Ezékiel gondos részletességgel írja le a jármű földreszállását. Olyan járművet ír le, mely nyugatról jön, sugarakat bocsát ki magából, csillog és óriási porfelhőt kavar a sivatag homokjában, Az Ótestamentum Istene mindenható volt. Akkor miért kellett ennek a mindenható Istennek egy meghatározott irányból alászállva megérkeznie? Nem tud enélül a sok hűhó nélkül bárhol ott lenni, ahol akar?

A jármű alapos leírása mellett Ezékiel a zajról is említést tesz, melyet a szokatlan szörny felszállás közben okozott. A szárnyak és kerekek által okozott fülsüketítő morajt egy hatalmas "tábor zajához" hasonlította. Biztos, hogy egy szemtanú beszámolójáról van szó?

Erich von Däniken meghökkentő elméletei

Zseni vagy komplett őrült? Erich von Däniken esetében ezt nem könnyű eldönteni. Meghökkentő elméleteit olvasgatva egy pillanatra talán te is elhiszed, hogy a piramisok a földönkívüliek építményei. Vagy mégsem?


A piramisok titkai

Erich von Däniken saját, egészen egyedi piramis-történetével vált világhírűvé. A svájci író szerint ugyanis a világ hét csodái között emlegetett építményeket nem az egyiptomiak építették időszámításunk előtt több mint kétezer évvel, hanem a piramisok egy idegen, intelligens civilizáció munkáját dicsérik. Von Däniken szerint ezzel az egyiptomi vezetés tisztában is van, de mélyen hallgat a földönkívüliekről, és az összeesküvésben természetesen a fél világ részt vesz. Bár a tudósok, a régészek és az egyiptológusok évtizedek óta bizonyítani tudják, hogy a meseszép kőgúlákat emberek ezrei építették a mai lehetőségeinkhez képest primitív eszközökkel, pontos mérnöki számítások alapján, sokan mégis az űrlények művének tartják a kisebb-nagyobb piramisokat.

A nagy biblia-teória

Von Däniken szerint természetesen nemcsak az ókori egyiptomiaknak segítettek be az idegenek, hanem a világ leghíresebb könyvében, a Bibliában is feltűntek. A hihetetlen fantáziával megáldott író egyik könyvében arra a megállapításra jutott, hogy Ezékiel próféta a Bibliában egy űrhajólandolást vázolt fel, és természetesen az ufonauták is megjelentek. Von Däniken elméletét a vallástudósok, a nyelvészek, a néprajzkutatók és a történészek szinte cáfolásra is méltatlan badarságnak tartják, a NASA egyik mérnöke azonban tervrajzot készített a próféta által látott fémből készült, égből alászálló járműről.

Így lett értelmes lény az ember

Azt tanultuk az iskolában, hogy az emberiség elsősorban az evolúciónak és a tapasztalatainak köszönheti a szellemi fejlődését. Von Däniken szerint azonban az ősemberek nem voltak éppen értelmes lények, és még ma is barlangban laknánk és annak a falára rajzolnánk, ha nem jöttek volna az idegenek, és nem termékenyítették volna meg ősanyáinkat. De a spekulációk nagymestere szerint ez megtörtént, és ezért indult látványos fejlődésnek az emberiség az őskorban. Sőt, különböző bolygókon távoli rokonaink is élnek, akik szintén azoknak a földönkívülieknek köszönhetik génállományuk egy részét, akiknek mi. Ebből rögtön következtethetünk arra is, hogy von Däniken szerint nemcsak a Földön van élet, de az univerzum csak úgy hemzseg a különböző, idegen lényektől.

"A kőkorszakban nem stimmel valami"

Erich von Däniken szerint nemcsak Egyiptom történelme és a piramisok története hamis, hanem már az őskori civilizációk életét illetően sem őszinték velünk a tudósok és a kutatók. Sem a neandervölgyi ember, sem a homo sapiens, de még a kelták sem lehettek azok, akik a hatalmas építményeket - például a Stonehenge-t - felépítették. Bár a régészek és a történészek rájöttek a csízióra, hogy egyszerű szerszámokkal, némi ésszel és erővel hogyan készülhettek el ezek a lenyűgöző megalitépítmények, von Däniken szerint ezek az egész univerzum tudományát rejtik magukban, nem pedig primitív törzsek isteneinek és a természet tiszteletét.

Thinkstock

Az űrutazás bagatell

Bár az emberiség a különböző sci-fi-jóslatokkal ellentétben a XXI. században sem űrhajóval közlekedik autó helyett, von Däniken úgy véli, hogy a bolygók közötti utazás semmiség. Az író szerint a mai, földi technika tökéletesen megfelelő arra, hogy az univerzumban bárhova eljussanak az asztronauták, és esetleg találkozzanak a földönkívüliekkel. Von Däniken természetesen tisztában van azzal, hogy egy ilyen út nem "űrsétarepülés", hanem több száz évet vesz igénybe, ezért szerinte az lenne a megoldás, ha kolóniák, generációk szállítására alkalmas űrhajók épülnének, és az emberek "viszonozhatnák" az idegenek látogatásait.

Nibiru-spekuláció

A földönkívüli elméletek nagymestere szerint a világ nagyhatalmai - különösen a NASA és a Vatikán - tisztában vannak a barna törpe, a Nibiru bolygó fontosságával. Von Däniken szerint a naprendszerünk új bolygója azonban nem égitest, és nem jelent veszélyt a Földre. Ez a bolygó ugyanis az idegen civilizáció űrbázisa, itt szállnak fel és le az ufók. A Nibiruról már a maják is tudtak, pedig az ő idejükben ez szinte lehetetlen volt, de fennmaradt forrásaik pontosan jelölték a barna törpe helyét az égbolton. Ha a majáknak és az írónak hinni lehet, 2012 végén a Nibiru fontosságára is fény derül majd.

/life.hu/

Az istenek fegyverei

Írta: Erich von Däniken

El tud képzelni olyan fegyvert, mely bumeránghoz hasonlatosan tér vissza a támadóhoz, de ragyogó tűzből van? Olyan fegyvert, melytől minden víz elpárolog, és amely vízgőzbe takarja a bolygókat? Olyat, mely az ellenséges sereget villámgyorsan elaltatja? Olyan fegyvert, mely „illúziókat” kelt, úgy, hogy az ellenség olyan dologra lő, amely egyáltalán nem is létezik? Olyan fegyvert, amely képes egész bolygókat darabokra széttépni?

Olyan fegyvert, mely a támadót csodafegyverével egyetemben láthatatlanná teszi? Olyan fegyvert, mely a világűrből egész országokat éget el? El tud képzelni akkora világűrlakásokat, melyekben emberek ezrei élnek? Saját kerttel, szántóföldekkel, folyóvízzel és minden elgondolható kényelmi fölszereléssel? A legkülönfélébb űrhajókat, amelyek valamilyen antigravitációs elv alapján működnek, és felfoghatatlanul gyorsak?El tud képzelni ilyen utópikus dolgokat? Talán ezer év múlva?

Nos, mindezek és még sok más egyéb már létezett valamikor. Ezt már lehet tudni, ha akarja az ember. Honnan? Az óind irodalomból. Évszázadok óta, mióta a nyugatiak elkezdtek terjeszkedni Indiában, olyan dölyfösen tekintünk az ősi indiai hagyományokra, mintha azok valami kibogozhatatlan fantáziaszülemények volnának. Okos tudósok mindig olyan arrogáns hozzáállással fordították le a nagy indiai eposzokat angolra és franciára, mintha a nyugatin kívül nem létezne más tudomány. Szokás szerint – erről már igazán nem szeretnék írni – pszichológusok és teológusok estek neki az ősi szövegeknek, és nagyjából mindent meghamisítottak és kiforgattak bennük. Nem gonosz szándékkal, csupán nem értettek hozzájuk. Az idő még nem érett meg rá.Változnak az idők. Az indiai szanszkrittudósok felébredtek Csipkerózsika-álmukból, és elkezdték saját eposzaikat, védáikat és ősrégi szövegeiket vizsgálni és korunk tudásának megfelelő szinten szemügyre venni. Folyton új szövegek kerültek elő, az információhegy egyre nőtt, közben pedig a nyugati indológusok értetlenül állnak szemben az egésszel. Az ősi Indiában nem science-fictionről zagyváltak, nem mesés fegyverekről okoskodtak, nem űrhajókról fantáziáltak – mindez valaha maga a realitás volt. Ezt többé nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, és az indológusok, akik ezt még mindig nem értik, jobb, ha önként elhagyják tanszékeiket.Kezdjük egészen szerényen. Egy ránk maradt ősrégi írásban, a különböző szövegekből összeállított Vimánika-Sásztrában a következőkről található leírás:– egy tükör, mely magához vonzza az energiát,– egy készülék, mellyel repülés közben lehet a repülőgép méretét növelni vagy csökkenteni,– egy készülék, amely sugárenergiát tárol,– egy műszer, amely a villámok intenzitását méri,– készülékek, melyekkel a bolygó felszíne alatti különböző kincsek helyét precízen meg lehet határozni (ásványi anyagok, ércek, arany stb.),– egy szerkezet, amellyel a nappali világosságot sötétséggé lehet változtatni,– egy készülék, mely a szél erejét semlegesíti,– egy zajkeltő ágyú,– tizenkét fajtája az elektromosságnak,– egy szerkezet, amely a „semmiből” állít elő energiát,– egy szerkezet, mellyel ellenséges repülőgépekből származó képeket és beszédet lehet fogni,– egy gép, amely a napenergiát csapolja meg,– egy szerkezet, amellyel az ellenséges repülőgép mozgását le lehet állítani,– egy szerkezet, mely láthatatlanná teszi a repülőt,– kristályok, melyek elektromosságot hoznak létre,– egy szerkezet, mely a kémiai és biológiai fegyvereket elhárítja,– egy saját gép körüli védőpajzs,– több, hővisszaverő fém,– higanyenergiával működő repülőgépmotorok,– leírhatatlan ötvözetek, amelyeket ma még nem értünk, mert a szavakat nem lehet szanszkritról lefordítani.

Dr. Kanjilal professzor, a szanszkrittudós a következő forrásokat nevezi meg, melyekben félelmetes fegyverekről, különböző repülő szerkezetekről és űrhajókról tudósítanak:

Vimánika-Sásztra, Szamarangana Szutradhara, Juktikalpataru, Majamatam, ajurvéda rigvedája, Mahábhárata, Rámájana, Puránák, Bhagavata, Raghuvamszam, bhsai Abimaraka, atakák, Avadana-irodalom, Kathaszaritszagára, bhodzsai Juktikalpataru

A kimondhatatlan szavakat csak a szanszkrittel foglalkozó tudósok értik, de éppen nekik tudniuk kell, hol találhatnak szövegeket régmúlt korok utópiáiról.A hihetetlen eseményekről szóló szövegek Swami Brahamuni Parivrajaha vezetésével készült első fordításai Indiában, 1968-ban jelentek meg, melyet 1973-ban a mysore-i Academy of Sanskrit Research publikációi követtek. A Vimánika-Sásztra mysore-i kiadásában megvan a folyamatos angol fordítás, de nincsen kommentár. Ezzel szemben a hindi kiadáshoz van bevezetés, melyből megtudhatjuk, hogy a Vimánika-Sásztrát 1918-ban találták a Barodában lévő királyi szanszkrit könyvtárban. (A szöveg egy lefotózott és 1919. augusztus 19-ére datált másolatát a Poona College-ben őrzik.

Címszó: Venkatachalam Sarma.)A Szamarangana Szutradhara XXXI. fejezete sok apróságot tartalmaz a repülő masinákról. Még akkor is, ha ezen művek közül néhány csak a mi időnkben jelent meg, kivétel nélkül ősrégi, indiai szövegekre hivatkoznak. A Vimánika-Sásztra hindi kiadása 97 olyan óind szövegre utal, melyek repülő masinákkal foglalkoznak. A bhodzsai Juktikalpataru a 48-50. sorában említi a repülő járműveket. A legrégebbi fordítás 1870-ből származik, amikor a nyugati világnak fogalma sem volt még repülőgépekről, pláne nem űrhajókról.Az első olyan utalás repülő gépekre, melyek fedélzetükön élő személyekkel, de akár istenekkel is bejárják a világűrt, az ikerpár Asvinákhoz és a Rbhus félistenekhez intézetthimnuszokban tűnik fel. Ez a Rig-véda. A véda (óind véda = tudás) az indek legősibb vallásos irodalmát foglalja magába. Az óind nyelv, melyen a Védákat megszövegezték, jóval idősebb, mint a későbbi szanszkrit nyelvű irodalom. A Védák mindazon írások gyűjteménye, melyeket „emberfelettinek” és ihletettnek tartottak. A Védáknak összesen 4 nagy egysége van. A Rig-véda 1028 himnusza egyes istenekhez szól. Ehhez még hozzáadódik a Mahábhárata, az óind nemzeti eposz kereken 160 000 sorral. Ez a legterjedelmesebb költemény, amely egy nép sorsát taglalja. Ezenkívül a Rámájana, amely még további 24 000 sokából (két verssorból álló indiai versmérték) áll. És végül, de nem utolsósorban a puránák. Az alábbiakban felsorolom őket, hogy a laikusnak is legyen elképzelése arról, milyen hatalmas terjedelmű és abszolút hihetetlen mennyiségű irodalom áll rendelkezésre:

– Visnu-purána, 23 000 verssor

– Náradija-purána, 25 000 verssor– Padma-purána, 55 000 verssor– Garuda-purána, 19 000 verssor– Varáha-purána, 18 000 verssor– Bhágavata-purána, 18 000 verssor– Brahmanda-purána, 12 000 verssor– Brahmavaivarta-purána, 18 000 verssor– Márkandeja-purána, 9 000 verssor– Bhavisja-purána, 14 500 verssor– Vamana-purána, 10 000 verssor– Brahma-purána, 10 000 verssor– Matszja-purána, 14 000 verssor– Kurma-purána, 17 000 verssor– Linga-purána, 10 000 verssor– Siva-purána, 24 000 verssor– Skanda-purána, 81 000 verssor– Agni-purána, 15 400 verssor

Ha hozzászámítjuk a Mahábháratát és a Rámájanát is, akkor kereken 560 000 sort kapunk végeredményül. Ó, igen. Az óind irodalom nagyon terjedelmes. A Föld egyetlen más népe sem rendelkezik ilyen hatalmas mennyiségű írott hagyománnyal – ezzel az információáradattal szembeállítva a mi Ótestamentumunk csupán kis csermely. Az óind szövegek mindig is megvoltak, még ha részben el is voltak rejtve kolostorokban és pincékben. De miért csak most támad az a gondolatunk, hogy repülő masinák és űrhajók után nyomozzunk ezekben a szövegekben?

A 19. és 20. századi fordítók látását elhomályosította a korszellem. Ha például a Rámájanában egy olyan repülő kocsiról volt szó, „melynek hatására a hegyek megreszketnek, mely mennydörgések közepette emelkedik fel, és lángba borítja az erdőket, mezőket és az épületek tetejét”, akkor ezt a leírást a fordító így kommentálta: „kétségkívül egy trópusi vihart értettek ezen.”  Az 1884. év tudósa nem értelmezhette ezt másként, mert világa így volt kerek. Dühítő módon ez a szemlélet végigkíséri az egész ősi Indiával foglalkozó nyugati irodalmat. Iszonyatos. 1893-ban Hermann Jacobi, egy német professzor lefordította a Rámájanát. De nem ám szép rendesen, sorról sorra, hanem egyszerűen kihagyott egész, számára feleslegesnek tűnő egységeket. A passzusokat nagy dölyfösen olyan megjegyzésekkel látta el, mint „értelmetlen fecsegés”, vagy „ezt a helyet nyugodtan ki lehet hagyni, csak fantazmagóriák vannak benne”. A nagyszerű állománnyal rendelkező Berni Városi és Állami Egyetemi Könyvtárban számtalan kötetet találtam az óind irodalomról, az indiai misztikáról, az indiai mitológiáról, ésnagy mennyiségű kommentárt találtam a Mahábháratához, a Rámájanához és a Védákhoz. Csak éppen konkrét fordításokat nem. Őrület! Valamennyi nagy szellem, aki valaha óindból németre fordított, alfaemberke lehetett. Ne gondolkodj máshogy, mint én. Elringatta őket a boldogító korszellem, rövidlátó szakbarbárok voltak, és a Bibliával voltak beoltva. Számomra nem maradt más hátra, mint hogy a nagy angol fordításokhoz tartsam magam, a Mahábhárata Chandra Potrap Roy által készített fordításához (Kalkutta, 1896) és az M. Nutt Nath Dutt-féle Rámájanáéhoz (Kalkutta, 1891).

Német nyelvterületen mostanáig csak két műről tudok, melyek modern szemlélettel mertek közelíteni az óind szövegekhez: az indológus Lutz Gentes kiváló kutatómunkákon alapuló Az istenek valósága című kötete, és Ármin Risi indológus modern védikus szöveginterpretációja az Isten és az Istenek című könyvben. A bhodzsai Szamarangana Szutradharában 230 soron keresztül a repülő gépek alapvető konstrukciós elveit magyarázzák meg. A mi helikoptereinkhez hasonlónak írják le őket, mint amelyekkel különösen jól lehet manőverezni. Képesek megállni a levegőben, a Föld körül vagy attól eltávolodva mozogni. Bár a leírások nem elégségesek arra, hogy ma elkészítsük egy ilyenfajta jármű hasonmását, de ebben – már akkor – rendszer volt. Az ismeretlen szerző ugyanis már évezredekkel ezelőtt azt a megjegyzést tette, hogy nem tudatlanságból közöl hiányos információkat, hanem azért, hogy a visszaéléseket megelőzze. A légtér és a világűr uralma már akkor is kiválasztottak számára volt fenntartva. Ott olvasható:„A testet erősnek és tartósnak kell megformálni, könnyű anyagból. (A csillámot említik – a szerző.) Köszönhetően a higanyban lévő erőnek, amely a szagoldó forgószelet mozgásba hozza, egy ember csodás módon nagy távolságot tehet meg az égen. Egy vimánát (óind repülőgép) olyan nagyra is lehet építeni, mint egy templomot a »mozgásban lévő isten« számára. Négy erős higanytartályt kell beleépíteni. Ha ezeket a vastartályokban lévő szabályozott tűzzel felforrósítjuk, akkor a higany erejének köszönhetően a vimánában a mennydörgés ereje fejlődik ki, és nemsokára megjelenik az égbolton, akár egy gyöngyszem.” A Visnu-puránában olvasható:„Miközben Kalki még beszél, az égből leereszkedve két – naphoz hasonlóan fénylő, mindenféle drágakőből készült, magától mozgó – kocsi érkezik meg eléjük, melyeket fénylő fegyverek védelmeznek.” Ruman Vat király egy jumbo jet nagyságú vimánával rendelkezett:„A király és a hárem személyzete, sőt minden városrész tisztviselője is beült a mennyei kocsiba. Elérték az égboltot, és a szelek útját követték. A mennyei kocsi átrepült a Föld és az óceánok felett, azután Avantis város felé vette az irányt, ahol éppen nagy ünnepélyt tartottak. A vimána megállt számtalan bámészkodó szeme láttára, akik az égi kocsit csodálták. A király kiszállt, hogy jelen lehessen az ünnepségen. Rövid látogatás után a király ismét elindult.” A Rig-véda himnuszaiban, azon a helyen, ahol az Asvina testvérpár vimánájáról beszéltek, részleteket is megtudhatunk a repülő szerkezetről. Háromszög alakú volt, nagy, háromemeletes (trivrt), és három pilóta vezette (tri bandhura). Behúzható kerekei voltak, és könnyűfémből készült, amely aranyhoz hasonlított. A repülő kocsi tartalmazott folyadékokat, „madhu” és „anna” nevűeket, melyek üzemanyagként szolgáltak, és amelyeket a szanszkrittal foglalkozó tudósok nem tudnak lefordítani. A vimána a madaraknál is könnyedébben mozgott a levegőben, és könnyűszerrel elrepült a Holdig és vissza. A Földre nagy lármát keltve szállt le. A Rig-véda nyomatékosan megemlít többféle üzemanyagot, melyek különböző tartályokban voltak. Amikor a repülőgép leszállt a felhők közül, mindig nagy embertömeg gyűlt össze, hogy jelen legyen a színjátéknál. Az űrutazásra alkalmas szerkezet összesen nyolc személyt szállított. Nem is rossz.

A Rig-véda az 1.46.4. szakaszban három légi járművet mutat be, melyek mind képesek voltak arra, hogy a levegőből szabadítási műveleteket hajtsanak végre. Legalább az egyik ezek közül a vimánák közül kétéltű képességgel is rendelkezett, ugyanis vízben éppoly biztonságosan mozgott, mint a levegőben. Harminc – tengerből, barlangokból, sőt kínzókamrákból történő – mentést említenek.A Rig-véda 1.166.4-től 5.9.-ig terjedő szakaszaiban azt írják le, hogyan inogtak az épületek, dőltek ki fák és verték vissza a dombok a startrobajt, amikor az égi hajó felemelkedett. Nem sok különbség volt a maihoz képest. Az ősi India klasszikus és puránai irodalmában a vimána szó olyan repülő járművet jelent, amely az égboltot – nem az ominózus eget – fénybe borítja, és üzemanyag céljára folyékony anyagokat tartalmaz.Annak ellenére, hogy ezek az évezredes szövegek tiszták és világosak, az európai indológusok még mindig úgy viselkednek, mintha mindez egyáltalán nem is létezne. Mintha a szövegek csak kitalálások lennének, bár feltehetően egy igazságmagot foglalnak magukba. A szakemberek úgy gondolják, hogy a szövegek valóságmagva két ősi család közötti vitában fedezhető fel. Lehet, hogy létezett ez a vita, de se a szörnyűséges fegyvereket, se a vimánákat nem magyarázza meg, nem is beszélve a világűrben létező városokról.

/Erich von Däniken - Az istenek űrhajósok voltak/