Az elmúlt héten, az idegenek létezésének hivatalos beismeréséért szervezett nagyszabású konferencián mutatták be először azt a tizenhét perces interjút, amelyet ez év március ötödikén rögzítettek, egy közelebbről meg nem nevezett amerikai hotelszobában.

A felvételen egy névtelenséget kérő, de az arcát vállaló, láthatóan nagyon rossz egészségi állapotban lévő egykori CIA tiszt nyilatkozik, aki saját állítása szerint 1958-ban került az amerikai hadsereghez, ám jó tanulmányi eredményei miatt a főnökei hamarosan kiemelték és miután megszerezte a Fehér Ház erre irányuló engedélyét, szigorúan titkos projektekben kezdett el dolgozni.

A ma hetvenhét esztendős férfi elmondta, hogy első feladata a Kék Könyv Projekthez (Blue Book Project) kapcsolódott, amely állítása szerint nagy részben a nyilvánosság félrevezetésére szolgált. Annak ellenére ugyanis, hogy hivatalosan azt közölték, az UFO jelenségeknek hétköznapi magyarázatuk van, úgy, mint időjárási anomáliák, ballonok, szándékos félrevezetés, vagy éppen az észlelő pszichológiai kivetülése, titokban tovább folyt a kutatás és még az elnök is tudta, hogy földönkívüli lényeket őriznek az 51-es Körzettől délre fekvő S-4 létesítmény-komplexumban.

Az interjúban elhangzik, hogy az idegenek feletti felügyelettel megbízott MJ-12-es csoport és az 51-es Körzet vezetői, arra hivatkozva, hogy a földönkívüliekkel kapcsolatos tevékenységük nem tartozik a kormány felügyelete alá, nem voltak hajlandók tájékoztatást adni Eisenhower elnöknek az ott folyó munkáról.

Az idős egykori CIA ügynök a főnökével együtt a Fehér Ház ovális irodájában találkozott Eisenhower elnökkel, aki arra kérte őket, hogy utazzanak el az 51-es Körzetbe és adják át az ottani vezetőnek a személyes üzenetét, amely állítólag a következő volt: "Egy hetük van arra, hogy elküldjék a jelentésüket, különben fogom a legközelebbi hadsereget és elfoglalom az egész komplexumot. Még az sem érdekel, ha közben a titkos projektekhez tartozó kutatási anyagok semmisülnek meg."

A két CIA alkalmazott azonnal repülőre ült és elutazott a világ legszigorúbban őrzött katonai létesítményébe, ahol az 51-es Körzet és az S-4 komplexum vezetői a legtitkosabb ajtókat is kinyitották nekik. Hogy mi mindent is láttak mögöttük, az kiderül a Richard Dolan által készített interjúból, de arra is választ kapunk, miért kell még mindig félnie az idős és súlyos beteg férfinek:

 

Forrás:http://ittvannak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=344:qhalalos-agyanq-vallott-a-foeldoenkivueliekrl-az-egykori-cia-tiszt-magyar-videoval&catid=2:hirek&Itemid=2