.

Feedek
Megosztás
HTML

Isten űrhajós lett volna? 2.rész

A cikket lejegyezte és szerkesztette: Galactus

Készült Peter Hough és Jenny Randles: Looking for the Aliens (1991) című munkája nyomán

Mint láthatjuk meglehetősen összeegyeztethetetlennek tartotta a gépezetet a mindenhol jelen lévő Isten gondolatával.

Komoly sebet ütött von Danikenen Josef Blumrich, a NASA Marshall Űrrepülési Központ rendszerszervezési ágazatának igazgatója, akinek a nevéhez a Saturnus rakéta és a Skylab tervezése fűződik.

Szerinte is Ezékiel egy talán leginkább helikopterhez hasonlítható földönkívüli fémszerkezet érkezésének volt a tanúja. Az eset műszaki oldalával kapcsolatos téziseit a The Spaceships of Ezekiel (Ezékiel űrhajói) című könyvében fejti ki.

Blumrich nem volt fajankó. Tudta, miről beszél, és a tudóstársadalmat - amely leereszkedő mosollyal tekintet Danikenre és a vele egyívásúakra - tényleg foglalkoztatta is a dolog, legalábbis egy ideig. Így értelmezi Josef Blumrich a korábban említett bibliai szakaszt:

"Figyelembe kell vennünk, hogy Ezékiel körülbelül ezer méteres távolságból látta meg először ezt a járművet - ebben a pillanatban bekapcsolt a nukleáris hajtómű, miáltal valószínűleg sűrű, fehér kondenzációs köd keletkezett."

A proféta által leírt "lábak kerekített talpazata" ugyanolyan volt, amilyenre Blumrich és kollégái az egyik szonda lábait tervezték, lehetővé téve ezzel, hogy az leszállás közben csúszkálni tudjon. Blumrich megjegyezte, hogy mennyire nem madáréhoz hasonlónak hangzanak a "lények" szárnyai. Szerinte ezek helikopterek lapátjai lehettek. Ami a lények négy arcát illeti, Blumrich párhuzamba állítja ezeket saját pilótáinkkal, akik madarak és más állatok képét festik a repülőgépek orrára és törzsére.

Ennél is érdekesebb azonban a "kerekek" Ezékielnél ismétlődő és részletes leírása, továbbá ennek hatása a XX. századi űrmérnökre.

Blumrich ezt írja: "Sosem vette senki komolyan a funkcionális leírást, mely arra utal, hogy a kerekek minden irányba tudtak mozogni anélkül, hogy meg kellett volna fordítani, vagy kormányozni kellett volna őket."

Blumrich viszont komolyan vette ezt és elkészítette az 1974-ben szabadalmaztatott omnidirekcionális kerék terveit. Ezután a bibliai leírás szerint rekonstruálta a búgócsiga alakú űrhajót, amely négy leszállásra alkalmas helikoptert tudott szállítani. Épphogy csak a nukleáris hajtóművet nem tervezte meg hozzá, pedig akkor akár meg is lehetne építeni és ki lehetne próbálni a járművet!

Edward Ashpole, a The Search For Extraterrestrial Intelligence (A Földön kívüli értelem kutatása) írója viszont így tűnődött: végül is Ezékieltől vagy Blumrich-től származik ez az űrhajó gondolata? A legismertebb ufó-ügyeket leleplező csillagász, Donald Menzel meteorológiai magyarázatot posztulált Ezékiel "víziójára". A szkeptikusok nagy része azonban óvatosabb és ezért tapintatosabb is volt az olyanokkal szemben, mint Menzel.

Von Danikennel viszont annál kevésbé. A páncélzatán ütött rések rögvest tátongó lyukakká változtak, amint a szkeptikusok tábora szembenézett a kihívással. A gondtalan időknek vége szakadt. Daniken állításaira válaszolva két könyv is megjelent: a Crash Go the Chariots (A szekerek koccanásai), amelyet dr. Clifford Wilson írt, és Ronald Story műve, a Space Gods Revealed (Megmutatkoznak az űristenek). Az ausztráliai Clifford Wilsont később elragadta az UFO-jelenség témája, és megírta ármánykodó könyvét, melynek UFOs and Their Mission Impossible (Ufók és lehetetlen küldetésük) volt a címe. Story, az Ókori Űrhajós teória elismert kritikusa megleckéztette Danikent, és elképzeléseit darabokra szaggatta.

Kirívó vádakkal illette őt, melyek közül Daniken néhányat nyomatékosan visszautasított - nem mintha ezek gátat szabtak volna további karrierjének. Az Istenek ivadékai vagyunk?, a Return to the Stars (Vissza a csillagokba), a Gold of the Gods (Az istenek aranya), az In Search of Ancient Gods (Az ősi istenek nyomában) és a Miracles of the Gods (Az istenek csodái) összesen 40 millió példányban kelt el a világon, sőt az Istenek ivadékai vagyunk?-ot 1989-ben zsebkönyv alakban újra kiadták!

Legnagyobb szerencsétlenségére Daniken olyan dolgokról írt, amelyeket nem lehetett közvetlenül bizonyítani, ezenkívül esetenként azzal vádolták, hogy a mások történeteit saját élményeiként adta elő. Ennek legjobb példája Gold of the Gods című könyve, amelynek elején Daniken kijelenti:

"Szerintem ez az évszázad leghihetetlenebb és legfantasztikusabb története. Könnyen származhatna a science-fiction irodalmának birodalmából is, ha nem láttam és fotóztam volna le személyesen a hihetetlen valóságot.

Amit láttam, sem az álom sem a képzelet szüleménye, hanem valóságos és kézzelfogható volt."

Mélyen a Dél-Amerikai kontinens alatt egy gigantikus, több ezer mérföld hosszú alagútrendszer rejtőzik, és sem kivitelezőinek kiléte, sem elkészítésének időpontja nem ismert. Több száz mérföldnyi föld alatti járatot vizsgáltak meg és mértek már fel Ecuadorban és Peruban.

Állítólag egy Juan Moricz nevezetű kutató fedezte fel a barlangokat 1965-ben. Von Daniken elment, hogy találkozzon vele; a könyv szerint Moricz megmutatta neki a járatokat, ahol Daniken megvizsgált néhányat az állítólag sok ezer ott rejtőző arany műtárgy közül;

Morona Santiago tartományban található a kőbe vájt bejárat, amely olyan széles, mint egy istálló ajtaja. Egyetlen lépéssel a nappali fényből koromsötétbe jutottunk. Bekapcsoltuk zseblámpáinkat és a sisakokon lévő lámpákat, és ott tátongott előttünk a mélységbe vezető nyílás. Leereszkedtünk egy kötélen a 250 lábbal (76 méter) a felszín alatt lévő első szintre. Innen még kétszer 250 láb mélységbe ereszkedtünk. Igazából ekkor kezdődött meg a látogatásunk a furcsa ismeretlen faj évezredes föld alatti világába.

Ekkor beléptek egy óriási terembe, amely egy asztallal és hét olyan székkel dicsekedhetett, ami "olyan kemény volt, mint az acél", mégis valamilyen műanyagból készült. Itt Daniken leírja a székek mögött lévő tárgyakat, melyek az alábbi állatokat ábrázolták: gyíkok, elefántok, oroszlánok, krokodilok, jaguárok, tevék, medvék, majmok, bölények és farkasok - közöttük pedig rákok és csigák mászkáltak. Von Daniken azt írja, hogy az egész leginkább egy állatkertre hasonlított, és hogy az állatok valamilyen tömör fémből készültek.

Ezen kívül még sok más minden is volt ott! "Fémből készült dísztáblák gyűjteményét", egy kőből faragott emberi csontvázat, egy kőkupolát, "űrruhát" viselő faragott alakokat és aranyat is találtak! Von Daniken azt állítja, hogy útitársa megakadályozta abban, hogy lefényképezze a föld alatti labirintusban található dolgok legnagyobb részét, attól félve, hogy tönkreteszi az ott lévő varázslatot, és egyetlen olyan tárgyat sem tudott elhozni, amivel meggyőzhetné a külvilágot a látottak valódiságáról. Állítólag azt mondták neki, hogy ha bármelyiket elmozdítják, azzal valószínűleg lavinát indítana el!

Néhány kommentátor attól fél, hogy Erich von Daniken komoly hibát követ el a Gold of the Gods-ban. Kiszivárgott, hogy a népszerű író sosem volt egyetlen ecuadori föld alatti barlangban sem. Ez az állítás a német Der Spiegel hírmagazin 1973. március 19.-i számában, egy Moricz-cal készült interjúban található.

Moricz azt mondja ebben, hogy Daniken sosem volt a barlangokban, hanem néhány nap leforgása alatt "sajtolta ki" belőle a történetet. A labirintussal kapcsolatos tapasztalataihoz Moricz saját expedíciói során jutott.Elmondása szerint Daniken megígérte, hogy csak arra az anyagra fog hivatkozni, amit Moricz akkor készülőben lévő könyve is tartalmaz.

Maguk a barlangok, melyek állítólag az Andok alatt futnak Ecuadortól Peruig és Bolíviáig ugyanolyan illuzórikusak, mint ahogy Daniken bennük tett látogatása is. Fritz Stibane, a Németországban lévő Giesseni Egyetem professzora nem talált semmilyen föld alatti barlangrendszerre vagy aranyból készült műalkotásokra. Négy évvel azelőtt az ecuadori kormány is kivizsgált hasonló barlangokról szóló mendemondákat - minden eredmény nélkül. Ma már Moricz is azt állítja, hogy ő maga sem volt ebben az óriási barlangrendszerben, hanem kijelentéseinek zömét a "mitológiára" alapozta. Daniken szerint Crespi atya, egy helyi pap  "tömegüket tekintve felbecsülhetetlen értékű" arany műtárgyak gyűjteményével rendelkezett, melynek darabjai házának udvarán voltak szanaszét szórva! A történet kivizsgálói szerint azonban Crespi egy különc volt, aki a ruhák és csekély pézösszegek fejében jutott helyi indiánok által készített műtárgyakhoz.

Erich von Daniken javára írható, hogy a Playboy 1971. augusztusi számában adott interjújában beismerte, hogy Moricz nem volt hajlandó elvinni őt a barlangokba és megmutatni neki a fémtárgyakat, bár hajthatatlan volt abban a kérdésben, hogy bármit is mondott Moricz, ő akkor is járt néhány barlangban, még ha nem is "a főbejáraton keresztül" jutott el oda.

A BBC 1978-ban készült Horizon című dokumentumfilmsorozatának keretében készült interjúban azt mondta a riporternek, hogy Németországban elfogadott gyakorlat sajátként említeni valaki más élményét. Az igazság azonban az volt, hogy azok az olvasók, akik nem fogadták el magyarázatát, egész biztosan csúnyán becsapva érezték magukat.

Isten űrhajós lett volna? 1.rész

A cikket lejegyezte és szerkesztette: Galactus

Készült Peter Hough és Jenny Randles: Looking for the Aliens (1991) című munkája nyomán

"Gondoltál már valaha arra - kérdezett Brent kapitány csendesen, hogy a Föld egy másik világ által alapított gyarmat lehet?"

Megdöbbenve néztem rá. "Hallottam ilyen feltételezést...de Ön valóban elhiszi ezt?"

"Meglehetősen biztos vagyok benne" - válaszolta Brent. "Egy nálunk technikailag sokkal fejlettebb faj járt itt a Földön évezredekkel ezelőtt."

Odafordult a szekrényhez és kivett egy dossziét. "A Haditengerészet Vízrajzi Hivatala megerősítette egy ősi térkép létezését, amelyet Piri Re'is térképének is hívnak, és több mint ötezer éves. Hihetetlen pontosságát csak egyféleképpen lehet megmagyarázni - egy egész világot átfogó légi felmérés alapján készítették."

Ez a "Brent kapitány" és Donald Keyhoe őrnagy között zajlott beszélgetés Keyhoe könyvében, a Flying Saucers; Top Secret-ben (Repülő csészealjak:szigorúan titkos) található. Isten űrhajós lett volna? Ezt a kérdést vetette fel az angol Sunday Mirror, amikor 1968-ban sorozat formájában közölte az akkor még ismeretlen svájci író, Erich von Daniken Istenek ivadékai vagyunk? (Chariots of the Gods?) című munkáját. A könyvből ezután folytatásaival együtt nemzetközi bestseller lett, és von Daniken nevét ma már mindenhol ismerik. Ironikus módon, a könyv sokat vitatott állításai ellenére nem jelenti ki azt, hogy Isten űrhajós volt!

Azt azonban kijelentette, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló archeológiai bizonyítékok alapján, a Föld valaha földönkívüli aranyifjak vízfelvevő helye volt.

Ezen felül Daniken azt is állította, hogy végrehajtották az emberiség módszeres fajirtásának programját, ami a Homo Sapiens új, csiszoltabb változatának megjelenéséhez vezetett. Nézetei szerint a Bibliában és más ősi eredetű szövegekben találhatóak az erre utaló bizonyítékok, emellett a világ minden részén fellelhető különböző (mű)alkotások is erről árulkodnak.

Kutatásai során Daniken olyan dolgokra bukkant, amelyekről azt tartja, hogy a perui síkságon kialakított kifutópályák, "idegen technikai tudással" tökéletesre faragott gigantikus kőtömbök, "valószínűleg nem emberi erdetű megkövült ürülék", elektromos szárazelemek Bagdadból. Ezenkívül még talált egy alumíniumövet Kínában, egy nem rozsdásodó vasoszlopot Delhiben, csiszolt kristálylencséket Egyiptomban és Irakban, valamint űrből érkezett látogatókat ábrázoló barlangrajzokat is. A túláradó svájci író állítása szerint ezek azt bizonyítják, hogy léteztek technikai csodák a történelem előtt, és ezek az istenek ajándékai voltak.

Daniken nem volt sem az egyetlen sem az első, aki ilyen dolgokat állított, bár bizonyosan az első olyasvalaki volt, aki bestsellert írt ebben a témában. A Flying Saucers Have Landed (1953.) Desmond Leslie-vel foglalkozó részéből sokat merítettek a későbbi írók. Ugyanitt lehet említeni még M. K. Jessup UFO and the Bible (Az ufók és a Biblia - 1956), Brinsley Le Poer Trench The Sky People (Az égi emberek - 1960), W. Raymond Drake Gods or spacemen és Spacemen in the Ancient East (Istenek vagy űrhajósok, Űrhajósok az ókori Keleten - 1964), John W. Dean Flying Saucers and the Scriptures (A repülő csészealjak és a Szentírás - 1964), és R. L. Dione God Drives a Flyng Saucer (Isten vezeti a repülő csészealjakat - 1969) című műveit is.

Ezeken kívül még sok más könyv is megjelent, melyek közül néhányat von Daniken sikerét látva újra kiadtak. Ha nem is mindegyiké, de néhányuk tényagyaga pontatlan és tudománytalan volt. Ezek egy meghatározott piacot céloztak meg, és nagy példányszámban keltek el.

Voltak olyan írók is, akik nem pusztán a gyors meggazdagodásra törekedtek. Több is, mint például a lelkész Barry H. Downing (a The Bible and Flying Saucers - A Biblia és a repülő csészealjak szerzője, aki a New York államban lévő Oneontai Hartwick College-ben szerezte bölcsészdiplomáját, és a fizikára specializálódott) többé-kevésbé kiterjedt kutatást is folytatott. A hetvenes évek közepén részt vettünk egy Manchesterben tartott előadáson, amelyet a néhai W. Raymond Drake tartott. A könyveiben megszokott módon előadásában is kitért minden részletre.

Különleges állítások bizonyításához különleges bizonyítékokra van szükség, de úgy látszik ez rövid távon nem számított. Von Daniken és barátai meggyőzték a széles közönséget arról, hogy bibliamagyarázatuk éppen olyan hiteles, mint a vallási vezetőké, az ortodox történészeké és az archeológusoké. És miért is ne lenne az? Az Ótestamentum sok epizódját olyan történelmi periódusként lehet felfogni, amikor a földönkívüli látogatók arra vállalkoztak, hogy beleavatkozzanak a korai ember genetikai és kulturális evolúciójába. M. M. Agreszt oros etnológus felvetette, hogy valamilyen összefüggés lehet a bibliai események és az idegenek 1959 során tett látogatásai között.

Ettől függetlenül az Ókori Űrhajós teória támogatóinak - a közönség nagy megelégedésére - sikerült keresztbe tenniük a begyöpösödött agyú tudósoknak. A tudálékosok sosem voltak népszerűek, a tudományos "tények" és teóriák pedig utólag sokszor tévesnek bizonyultak. Az Ókori Űrhajós teória egyik sok vitát kiváltó sarkallatos pontja Ezékiel Könyvének 1. szakasza volt, melyben a próféta leírja "látomását", miközben a Chebar-folyó partján állt:

"Ott fölöttem volt az Úr keze. Ezt láttam: Észak felől forgószél támadt és nagy felhő. Fényesség vette körül, tűz, amelyből villámok törtek elő. A belsejében, a tűz közepében valami fénylett, mint az érc. Középütt kivettem valamit, amely négy élőlényhez hasonlított. Emberi formájuk volt. Mindegyiknek négy arca és négy szárnya volt. a lábuk egyenes volt, a talpuk meg olyan, mint a borjú talpa, s úgy szikráztak, akár a fényes érc. Szárnyaik alatt emberi kezek voltak. Arcuk - mind a négyüké - négy irányba nézett. Az egyiknek a szárnya összeért a másikéval. Amikor mentek, nem fordultak meg, hanem mindegyik egyenesen haladt. Arcuk emberi archoz hasonlított, és jobb felől mind a négynek oroszlánarca volt, bal felől meg mind a négynek bikaarca volt, s mind a négynek sasarca volt. Két szárnya mindegyiknek összeért, kettő meg a testüket födte. Mindegyik egyenesen ment maga előtt, oda mentek, ahova a lélek irányította őket, nem fordultak meg, amikor mentek.

Az élőlények között olyasmit láttam, mint az égő szénfáklya, amely imbolygott az élőlények között. A tűz lobogott, és villámok törtek elő a tűzből. Az élőlények meg jöttek-mentek, akár a villámok.

Figyeltem az élőlényeket, s lám, egy-egy kerék volt a földön az élőlények mellett, s mind a négy mellett. Ezek a kerekek úgy ragyogtak, mint a krizolit, s mind a négynek ugyanolyan volt az alakja. Úgy látszott, mintha az egyik a másikban lett volna. Négy irányban haladtak, s nem kellett megfordulniuk, amikor mentek. Vizsgálgattam őket: igen nagy volt a kerületük, s körös-körül mind a négynek a kerülete tele volt szemekkel. Amikor az élőlények mentek, a kerekek forogtak mellettük, s amikor az élőlények felemelkedtek a földről, velük együtt a kerekek is felemelkedtek, mert az élőlények lelke volt a kerekekben. Ami az élőlények feje fölött volt, az égbolthoz hasonlított, ragyogott, mint a kristály, s szétterült a fejük fölött. Az égboltozat alatt ki voltak terjesztve a szárnyaik, az egyiké a másik felé, s kettő mindegyiknek a testét födte.

Amikor mentek, hallottam szárnyuk suhogását. Olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, mint a mindenható hangja, a vihar moraja, mint egy tábornak a zaja. Amikor megálltak, leeresztették szárnyukat, és ezzel zajt csaptak."

Ezékiel ezután a trónon ülő Isten "vízióját" látta, aki egy "reformprogram" végrehajtására szólította őt fel. Ezután Ezékielt eltöltötte a Szentlélek, mejd felemelte és elvitte arra a helyre, ahol elkezdhette munkáját:

"És fölemelt engem a lélek, és mögöttem nagy dörgés szavát hallottam: Áldott az Úrnak a dicsősége az ő helyéről. És hallota az állatok szárnyainak zúgását, amelyek egymáshoz értek, és mellettük a kerekek csikorgását, és nagy dörgés hangját."

Bármely irányadó standard alapján vizsgálva is ez egy többféleképpen értelmezhető rejtélyes írás. Úgy tűnik, Ezékielnek nem volt oka arra, hogy kitalálja a történetet, ahogy azt Krisztus tette, mikor olyan történeteket mesélt, amelyek mélyebb értelmű tanítások metaforáiként szolgáltak. Talán egy hallucinációszerű vízióról lehet szó, ami agyműködést serkentő kábítószerek hatására jelent meg? Ebben a részletben érezhető leginkább a vízió roppant bonyolultsága. Ezékiel alig leplezi frusztrációját miközben azon igyekszik, hogy olyasvalamit közvetítsen az olvasó felé, ami teljesen szokatlan élménynek számított a bibliai kor kezdetén élő ember számára.

Az Istenek ivadékai vagyunk?-ban Erich von Danikennek nincsenek kétségei Ezékiel "víziójának" forrása felől: valódi, földönkívüli eredetű repülő szerkezetek voltak:

Ezékiel gondos részletességgel írja le a jármű földreszállását. Olyan járművet ír le, mely nyugatról jön, sugarakat bocsát ki magából, csillog és óriási porfelhőt kavar a sivatag homokjában, Az Ótestamentum Istene mindenható volt. Akkor miért kellett ennek a mindenható Istennek egy meghatározott irányból alászállva megérkeznie? Nem tud enélül a sok hűhó nélkül bárhol ott lenni, ahol akar?

A jármű alapos leírása mellett Ezékiel a zajról is említést tesz, melyet a szokatlan szörny felszállás közben okozott. A szárnyak és kerekek által okozott fülsüketítő morajt egy hatalmas "tábor zajához" hasonlította. Biztos, hogy egy szemtanú beszámolójáról van szó?

Nyilvánosságra hozták a Roswell UFO Incidensnél dolgozó egyik kórházi nővér feljegyzéseit

Lawrence R. Spencer, amerikai szerző igencsak meglepődött, amikor az egyik nap méretes borítékot talált postaládájában. A feladó az a Matilda O’Donnell MacElroy volt, aki 1947-ben kórházi nővérként teljesített szolgálatot a Roswellben található katonai bázison és - saját állítása szerint - ulcsfigurája volt az életben maradt idegen lénnyel folytatott kommunikációs kapcsolatfelvételnek.

Az egykori kórházi dolgozó akkoriban az Amerikai Légierő alkalmazásában állt és azt mondja, ő volt az egyetlen személy, akivel 1947 júliusa és augusztusa között többször is hosszasan elbeszélgetett a lezuhant repülő csészealj túlélő áldozata.

Matilda szerint, az önmagát "Airl" néven említő idegen lény kizárólag vele volt hajlandó kommunikálni, vagyis - elmondása szerint - ő volt a kapcsolattartó a földönkívüli és a hadsereg illetékesei között. A nővér és az idegen minden alkalommal telepatikusan, gondolatátvitel útján kommunikált egymással.

Matilda, a földönkívüli lénnyel folytatott beszélgetéseinek összefoglaló leiratát küldte el az ismert szerzőnek azzal a kéréssel, hogy hozza nyilvánosságra az abban található információkat. Spencer azonnal munkához látott, és hamarosan meg is jelent az "Alien Interview" című könyv, mely teljes egészében tartalmazza, a nővér és az idegen között zajlott beszélgetéseket.

A földönkívüli lény, a 'Terület Expedíciós Erőinek' (The Domain Expeditionary Force) tisztjeként, pilótájaként és mérnökeként aposztrofálta saját magát, és azt állította, fajuk tagjai, immáron tízezer éve használják műveleti bázisként, a mi Naprendszerünkben található, úgynevezett aszteroida övet.

A nehéz titkot évtizedekig őrző Matilda halála előtti utolsó kívánsága volt, hogy a földönkívüli lénnyel készült interjúk napvilágra kerüljenek, mivel a vele folytatott mélyreható beszélgetései során az idegen olyan információkat közölt a nővérrel, melyek mindenkit foglalkoztatnak: "Az emberiségnek tudnia kell a válaszokat azokra a kérdésekre, melyek ezekben a dokumentumokban megjelennek: Kik vagyunk mi? Honnan érkeztünk ide? Mi célból vagyunk a Földön?"

A könyv angol nyelven itt teljes egészében elérhető, a magyar nyelvű változatról azonban egyelőre nincs információnk.

/ittvannak.hu/

Mark Boyle, a mozgalomalapító "gazdaságon kívüli"

Mark Boyle pénz nélkül él önszántából immár lassan négy éve, és nagyon élvezi önkéntes kirekesztését a gazdasági életből. A 33. életévét taposó fiatalember 2008 novemberében vált "gazdaságtalanná", teljesen önellátóvá, pénzt nem használóvá.

„Ha saját magunknak termelnénk meg az ételt, nem dobnánk el az egyharmadát, mint most. Ha mi készítenénk magunknak az asztalt és széket, nem dobnánk ki minden alkalommal, amikor átrendezzük a lakást. Ha nekünk kellene megtisztítanunk az ivóvizünket, valószínűleg nem szennyeznénk” – írta Mark a The Guardian-ban. A mindennapi életben is ehhez tartja magát, majdnem teljesen függetlenül él a fogyasztói társadalom minden elemétől.

Hogyan csinálja?

Nem hajléktalan: Bath közelében egy lakókocsiban él egy biogazdaság mellett. Hetente három napot dolgozik a farmon, megtermeli magának élelmét, hat éve vegetáriánus. Mobiltelefont használ ugyan, de csak fogad hívásokat, laptopja is van. Elektromos készülékeit napelem révén tölti fel. Az internetet pedig ingyen használhatja a biofarmon, ahol önkéntesként gyerekeket tanít hagyományos foglalkozásokra: mezőgazdaságra, kovácsmesterségekre, asztalosságra. Kályhája fatüzelésű, fogkrémét ánizskapor magvaiból és halcsontőrleményből keveri össze. Bár minden tovább tart a pénz nélküli életben – a mosás például négyszer annyi ideig –, Boyle élvezi életvitelét. Eredetileg egy éven át akart "gazdaságon kívüli" életet élni, ám jócskán hosszabbított, és nem tervez változtatást.


  1. A számítógép-használatot egyébként többször a szemére vetették, de azt mondja, ha teljesen elzárkózna a kommunikációs lehetőségektől, nem terjeszthetné meggyőződéseit.
  1. Miért csinálja?

  2. Boyle egyébként a világ problémáin morfondírozva – a környezet pusztulásától a háborúkig – jutott arra, hogy mindegyik kapcsolódik a pénzhez, és ez indította el életvitele teljes megváltoztatásában.  Célja az, hogy terjessze életvitelét és átadja másoknak is a tapasztalatait, segítségét, ha hasonló elhatározással kacérkodnak. Létrehozott egy mozgalmat, amit The Freeconomy Community névre keresztelt és amelynek oldalán útmutatókat közöl arról, hogyan lehet a gazdaság nélküli életformához csatlakozni (például az eszközök, lakóhelyek, tapasztalatok megosztásával).
  3. Bejegyzéseiben felfogásának jövőjét és saját életfelfogását is elemezgeti. Az “ingyenesség filozófiájában” ezt írja: A Freeconomy közösség célja az, hogy  az emberek újra egymásra találjanak helyi közösségeiken belül a megosztás egyszerű gesztusa által. Erőforrásaink megosztása nemcsak a környezet számára jobb, de kevesebb pénzbe is kerül és barátságok is szövődhetnek általa.  Ez egy olyan helyzet, ahol mindenki nyer.
  4. Az egy év tapasztalatairól könyvet is írt: A pénz nélküli ember - Egy év gazdaságmentes élet címmel, amelynek bevételeit adományként továbbadja a mozgalomnak, például földváráslást is finanszíroznak ebből, hogy legyen hol megtermelni az élelmiszerek egy részét.
  5. Egyedül csinálja?
  6. "A fő projektem, a Freeconomy weboldal jelenleg több, mint 150 országban van jelen, aktív helyi csoportokkal – Romániában is számos tag van. - mesélte a Transindex-nek egy éve. - Itt a faluban körülbelül húszan élnek, a világban összesen több mint 25 ezren, és naponta több száz e-mailt kapok olyanoktól, akik így szeretnének élni, de sajnos nem tudok minden kérésnek eleget tenni."

 


  1. Szerinte a jövő gyermekeinek  más készségekre lesz szükségük, mint a maiaknak. Egy grafikai tervezés-diplomára ötven év múlva semmi szükség nem lesz, helyette hagyományos készségeket kell elsajátítaniuk, a környezeti változásoknak megfelelően. Magáról azt vallja, hogy a lelke mélyén idealista, de realista is. Nem hiszi, hogy eljönne az a világ, ahol senki nem használ pénzt.  "Most mindenki életében jelen van a pénz, ezért inkább azt üzenem, hogy minél kevésbé függjünk tőle."

  2. Ha érdekel Mark egy napja tekintsd meg a videót, amit a The Guardian riportere készített vele, amikor mellészegődött, hogy testközelből lássa, milyen életet él a "No Money Man".

/Pozitív Nap/

Azok a csodálatos delfinek

1. rész

Az emberiség földi fejlődésének a rezgésmintáit hordozzák.

Az ősi időkben, mi emberek az érzékelésnek és a kommunikációnak a maitól egészen eltérő formáját alkalmaztuk, amely nem az elmén, hanem a szívben rejlő szakrális téren keresztül történt.

Fennmaradtak a Földön olyan benszülött törzsek, akik nem veszítették el ezt az ősi képességüket. Ma is kapcsolatban vannak az ősi tudathálóval, amit „Álomidőnek” neveznek. Amikor a szívük szakrális terében léteznek, akkor rá vannak hangolódva mind az emberiség kollektív tudatára, mind az univerzális tudatra egyaránt.


Ugyanígy a bolygónk magasan fejlett fénylényeinek, a Delfineknek is fennmaradt e képességük. Az „Álomidőben” képesek közvetlenül kommunikálni velünk, emberekkel. 

A Delfin, mint lény, azt a minőséget képviseli, ami felé mi emberek tartunk. Az emberiség földi fejlődésének a rezgésmintáit hordozzák. Nekünk is megadatott az a képesség, hogy olyanná váljunk, mint ők. 

A Delfinek magasan fejlett fénylények, akik a teljes agykapacitásukat használják, egyszerre mindkét agyféltekéjüket. Testükkel és szellemükkel egyaránt rá vannak hangolva a Napra, Holdra, csillagokra, az Istenre/Istennőre, fajuk kollektív tudatára. Ezzel szemben az átlag ember csak az egyik agyféltekéjét működteti és az agykapacitásának 5-10 százalékát használja. Az emberiség földi fejlődésének is az a végcélja, hogy olyanná váljunk, mint a Delfinek, a teljes agykapacitásunkat használjuk.

Két alapvető feladatunk van, hogy ezt elérjük:

  • fejlesszük magunkat szellemileg,
  • állítsuk helyre agyunk és testünk idegi-elektromos hálózatát.

Az idegi-elektromos hálózat az a kommunikációs csatorna, amelyen keresztül a szellemünk meg tud szólalni és teremteni képes a fizikai világban. A magasabb szellemi énünk energetikai áramlása az elektromos áramhoz hasonló, ezt nevezik KA energiának (KA=szellem). A testünk áramvezető képességén múlik, hogy a KA energia teljesen és szabadon tud-e áramolni a testünkben. Erre az akadálytalan áramlásra az idegrendszerünknek és a vázizomzatunknak van a legnagyobb szüksége.

A Delfinek számára ez lehetséges, mert a teljes agykapacitásukat használják. Aki megfigyeli a Delfinek mozgását a vízben, az láthatja, hogy gerincük egyenes, idegi reakcióidejük azonnali, spontán összhangban élnek önmagukkal és a környezetükkel. Testük rugalmasan reagál minden helyzetre és szükségletre. Amikor megmozdítják az uszonyaikat, akkor a mozdulatok, idegrendszerük vezérletével, finom hullámokban végigfutnak a testükön anélkül, hogy görcsökbe, vagy izomfeszültségekbe ütköznének.

Az idegrendszer- és a vázizomzat gyógyító munka létfontosságú minden ember számára, aki fejlődni szeretne, alkalmazkodva a Föld megemelkedő rezgésszintjéhez. Nagyon fontos olyan módszereket megtanulnunk, amivel megtanítjuk a testünket, hogyan engedje el a feszültségeket, a káros energiákat, megbetegítő rögzüléseket, ezáltal meggyógyítva önmagunkat, az életünket.

2. rész

Delfin – és az ember közötti kommunikáció
John Lilly története

John Lilly a múlt század második felének leghíresebb delfinkutatója. Kezdetben az igazság kiderítése érdekében gyilkos módszerekkel kísérletezett, azokkal, amelyeket a tudomány más fajok vizsgálatára rendszeresen alkalmazott. Célja, hogy felderítse agykérgük fiziológiai titkait. Lenyűgözte őt, kortársaihoz hasonlóan, a delfin agyának, idegrendszerének a fejlettsége. 

Lenyűgözte a lény intelligenciája, minden állatot felülmúló tanulási képessége, jóindulata és kedvessége, szelídsége. A delfinek hatalmas szájukkal és fogaikkal bármikor átharaphatták volna a kutatók karját. A szenvedést minden ellenállás nélkül tűrték, soha nem szegültek ellen az embernek. Kedvesek, barátkozóak voltak. Amikor vége lett a kísérletnek, ismét önfeledten játszottak.


Azt tapasztalták, hogy ezek a lények könnyűszerrel megértették őket. Olyan magas értelmi színvonallal rendelkeznek, mint az ember. A delfinek agyának fejlettsége arra késztette Lillyt, hogy beszélni tanítsa őket, mégpedig angolul, de ez a próbálkozása nem járt sikerrel.

Lilly anatómiai térképeket készített a delfinek agyáról. Előtte feltárultak a delfinek csodás képességei. Nem fért a fejébe, hogy a delfinek, a bolygón a legnagyobb agyvelejüket és legfejlettebb idegrendszerüket, vajon mire használják? Miért nem ártanak soha sem az embernek, semmilyen körülmények között? Hiába igyekeztek értelemmel megérteni, az értelemnek egy másik formáját, sehova nem jutottak a delfinekkel kapcsolatban.

Lillynek, a szenvedélyes kutatónak sikerült, de nem az értelme által. Számtalan esetben bebizonyosodott, hogy az ember delfineket tanító kísérletei úgy végződtek, hogy a delfin tanította meg valamire az embert. Úgy gondolom, hogy Lilly is ennek köszönheti a mély belső átalakulását, hogy eljutott igazi önmagához, hogy teljesen megváltozott. 

Lilly magán próbálta ki, hogy mi történik vele, amikor a delfinekhez hasonlóan, éjjel - nappal a vízben lebeg. Úgy gondolta, hogy az embernek először a belső világát kell megértenie, csak akkor képes a környezete megértésére. Erre a célra találta fel az érzékszigetelt kamrát, a híressé vált un. szamadi kamrát. Az addigi tudományos feltételezésekkel szemben kísérletei bebizonyították, hogy ebben a közegben nem elalszunk, hanem a tudatunk felfokozottan éberré válik. A lebegő ember agyhullámai megfelelnek az alvás és az ébrenlét határán, az alfa sőt a théta hullámoknak. Mély meditációs állapot jön létre. Lilly rájött a párhuzamosságra a két kisérletben: a kamrában lebegő ember agyhullámai és a delfin belső állapota között. Lilly ebben az állapotban csodás felfedezéseket tett. Rájött, hogy a tudatunk végtelen, ennek csak mi magunk szabunk határt. Transzcendentális élményeket élt át. Találkozott a mestereivel, átélte a végtelen fény, a végtelen szeretet állapotát. Ha valaki erre a szintre eljutott, többé már nem tud ártani egyetlen lénynek sem.

Rájött, hogy a fajok közötti kommunikáció a hagyományos, tudományos módszerekkel az értelem révén lehetetlen. A hagyományos tudomány számára nincs olyan állat, aminek tudata van, ezért szerintük, az állatokkal nem lehet kommunikálni. Ez az emberi faj magasabbrendűségét hirdető értelem, vezet a fajokkal való kegyetlen kísérletezéshez, kiirtásukhoz, az egész bioszféránk tönkretételéhez.

A többi faj alacsonyabb rendű az embernél, ezért kénye kedve szerint rombolhatja, mint a rabszolgáját ketrecben, cirkuszi mutatványokban mutogathatja, pusztíthatja őket!

Ezt jelenti a legmagasabb rendűnek lenni a bolygó lényei között?

Lilly hallgatva a belső hangra, befejezte a kísérleteit, elengedte a delfinjeit. Próbálta megértetni a tudományos körökkel, hogy a büntetés - jutalmazás, a pavlovi feltételes reflexre építő pszichológiai módszer alkalmazása (rabszolgatartó és a rabszolga) helyett a delfinekkel való kommunikáció egyetlen módja: megérteni, hogy a delfint hatalmas biokomputerét bármikor át tudja programozni úgy, hogy vevő legyen az emberi kommunikációra. Ehhez arra van szükség, hogy egyenlő lénynek tekintsük, mi emberek magunkkal. Megkérjük rá, hogy segítsen abban, hogy megismerhessük, fedje fel titkait.


Más lényekkel való kommunikáció nem jöhet létre csak a kölcsönös jóakarat, a kölcsönös tisztelet, a teljes szabadság és egyenlőség révén. 

Az a fajta emberi tudományos gőg (a magát felsőbbrendűnek képzelő faj gőgje), amely megkínozza és megöli a delfint, úgymint a többi állatot, hogy megérthesse az agyműködését, az napjainkban leáldozott.

Az elméleti fizika alátámasztotta, amit John Lilly állított. Kockára tette a hírnevét, a becsületét, hogy bebizonyíthassa, hogy a megfigyelő nem független a megfigyelése alanyától, hogy tarthatatlan ez a rideg, kegyetlen szemléletmód. 

Lilly példaként szolgált abban is, hogy szabadon engedte a delfinjeit, felhívta ezáltal a világ figyelmét, hogy a delfináriumokat, a Marinelandeket szűntessék be, mivel azok a delfinek halálát okozzák.

Életének példája még napjainkban is felhívás. Sajnos még a 21. század elején, napjainkban sem szűntek meg ezek a létesítmények, nem szűntek meg a tudomány fejlődése érdekében, az emberiségért végzett állatkísérletek sem!

Mit tudunk a delfinekről?

A delfinek, csodálatos lények. A delfin tudományos kutatások nem adtak választ arra, hogy mire használják a delfinek az agyukat, ami az élővilág legösszetettebb agya.


A delfineket kutató tudósoknak is az volt a véleménye, hogy ez az agy nem arra való, hogy a cápák feletti korlátlan uralmat megszerezzék a tengerekben, nem a fennmaradás céljait szolgálják. Úgy látták, hogy a rendkívül bonyolult társas kapcsolatokban játszanak szerepet.

Lehet, hogy ezt a hatalmas agykapacitást felsőbbrendű célokra használják? Lehet, hogy mindez az emberi háromdimenziós tudatszinten megválaszolhatatlan? Milyen tudatszinten vannak vajon a delfinek?

A múlt század második felétől megsokszorozódtak a cetek agyával kapcsolatos anatómiai kutatások. Az első viselkedéskutatásokhoz és az őslénytani leletekhez kapcsolódva, a kibontakozott kép, egészen lenyűgöző. Kezdetben földi emlősök voltak (négylábú rovarevők, sörényes hangyászfélék), amelyet 50-60 millió évvel ezelőtt kezdtek visszatérni a tengerbe. Néhány millió évig a mocsarakban tocsogtak, később kétéltűek és halevők lettek, egyre mélyebbre merészkedtek a tengerben és a végén egy egészen más világba jutottak. Alaktanilag is alkalmazkodtak a környezethez és átalakultak. Ez a világ sűrűbb, mégis könnyebb benne haladni, sokkal több benne a rezgés és fénytanilag átlátszatlan. Itt nem a szagok, hanem a hangok uralkodnak. Az adaptáció hatására szaglásuk teljesen megszűnt, íz érzékelésük rendkívül kifinomult. Elvesztették szőrzetüket, bőrük alatt vastag zsírpárna képződött, és rendkívül érzékeny bőrrétegük alakult ki. Látásuk csökkentve, de megmarad, egyaránt működik a víz és a levegő közegében (különleges fénytani teljesítmény). A tapintó- és a hallószerveik viszont rendkívül kifinomultak. 20 millió év alatt kifejlesztették híres hangvisszaverő készüléküket „szonárjukat”. Ez egy mélységérzékelő gép, segítségével a legátszátlanabb vízben is tájékozódnak. 

A mai cetfélék kb. 25 millió évre tekintenek vissza.

Összesen 80 fajt ismerünk, két nagy családra osztva:

  • lebernyeges cetfélék (hatalmasak,szájuk szélén szűrőseprűvel, közöttük a föld legnagyobb állata a Kék bálna.
  • Fogas cetfélék (ide soroljuk a delfineket)


Öt kis cetféle édesvízben él (Amasonas, Ganges, Kínai tavak), 15 faj a folyók és a tengeröblök találkozásánál az édes-sós vízben, 40 faj a sós vízben, mégpedig a part mentén és a nyílt tengerben is, és a többi faj kizárólag a nyílt tengerben él. A két család ősei eltérőek lehettek, mégis az idegrendszerük vázlatosan azonos.


Az emberi agy 5,5 millió év alatt érte el a jelenlegi 1600 köbcentiméterű térfogatot. A cetek idegrendszere végtelenül lassan, fokozatosan ötször ennyi idő alatt alakult ki.

A cetek agytérfogata a bolygón a legnagyobb, 1700 köbcentiméter. Anatómiailag teljesen különböző attól, amit a szárazföldön ismerünk. Az agy gömb alakú, az orrlyuk áttevődött a nyakszirtre, a pofaberendezés átalakult szonárrá.

A legérdekesebb fiziológiailag az agyuk. Az összes állatnál, az embernél is, az agyi fejlődés nem a rendszer legmegfelelőbbel való felváltásával ment végbe, hanem az egyik rendszer a másikra épült rá. 

Mi a különbség az ember és a delfin agya között?

Az embernek van egy hüllőagya (létfontosságú lüktetések, pulzációk központja) erre épült egy újabb réteg a limbikus, ez az emlősök ősi agya (környéki idegrendszer fedi be, ez az érzelmek többségének a központja), az utolsó réteg a neocortex az agyköpeny kérge (gondolkodás, analizálás, logika, beszéd), ami az emberhez kötődik és tette lehetővé hatalmunkat az összes többi lény felett.

A ceteknél is megvan mindhárom réteg, sőt a neocortexük jelentősebb (ősibb, ritkább idegsejű hálózatot tartalmazó szürkeállomány), viszont csak náluk alakult ki a neocortexük előtt, egy különleges réteg, amit paralimbikus lebenynek neveztek el. Ennek az előagylebenynek az a különlegessége, hogy egyazon helyen gyűjti össze mindazokat a mozgásszabályozó és érzékelő központokat, amelyek az embernél az egész neocortex területén találhatók.A szárazföldi emlősöknél az agykérgek között hosszú, és lassú az összeköttetés, míg a ceteknél ez közvetlenül jön létre. Ez nagyon különleges. A ceteknél, ezáltal a hang (elsősorban) a látvány, az íz közvetlenül jelenthet mozdulatot, anélkül, hogy jelrendszert kellene megfejteniük.


A cetek legjobb megközelítési módjának ezért a zenét tartják, amely bonyolult mozgásokat válthat ki belőlük. A cetek agya és a mi jobb agyfélteként között lehet párhuzamot vonni, mert csak az képes felfogni a zenét. 

Miért fejlődhetett ki ilyen agyuk?

Talán erre az a magyarázat, hogy az embernél sokkal kényelmesebb életük volt (ezt választották?!), ezért fejlődhetett ki náluk az élővilág legösszetettebb agyveleje. A tenger mindent magadott nekik. Bőven volt élelmük, környezetük nem jelentett igazán veszélyt a számukra. Jellemző rájuk, hogy értelmi képességük 90 %-át a társas együttlét kötötte le, és csak 10%-át a külső információk felvétele. (ezzel szemben a nyúlnál ez pont fordítva van, állandóan a külső veszélyekre figyel). Csupán az ember tudta elérni évmilliók során ezt a nagyúri fényűzést.


Az idegrendszer egyéb különleges adottságai:

A cetféléknek nem kell a nehézségi erőt leküzdeni (mint a szárazföldön), ezért idegrendszerük hatalmas mennyiségű energiát tud felhalmozni.


Neuro-pszichológusok szerint az elvont gondolkodás, a beszéd, nevetés, az érzelmek felidézése, az emlékezés, nem csupán a neokortex agykéreg nagyságától függ, hanem az idegkötegek vastagságától is, amelyek összekötik a régebbi agyrétegekkel. Iyenformán elmondható, hogy a cetek rendelkeznek az – előagylebenyük révén – a legvastagabb idegköteggel. 

Az emberi agy fejlődését a környezethez való adaptáció tette lehetővé. Azt mondták a tudósaink, hogy a kézhasználat következtében fejlődött ki az emberi agy. A felmerülő mind -mind újabb, megoldandó kérdéseket csak egy még nagyobb agy tudott megoldani, ami kitalált egy újabb szerszámot.

Semmi válasz nincs arra, hogy mi mozgatta, mi volt az inspiráció a ceteknél, hogy az embernél is nagyobb, összetettebb agyat fejlesztettek ki. Az ember számára talány, hogy mire is használják? A neurológusok szerint ez az agy nem fejlődhetett volna ki, ha nem használják. Ez egy bonyolult, rendszeresen karbantartott gépezet.

Hangképző- és hallószerveik különlegessége.

A cetek az emberi fül számára fel nem fogható hangokat is képesek befogadni, mivel a dobüregi hangablakuk kb. 20-200 ezer hertzig képes hangot befogadni, míg az emberé csak 20-20 ezerig.
Hangok két fajtáját képezik. A hangok egy részét, a többi állathoz és az emberhez hasonlóan a légzőszerveikkel. Más részét viszont, a szonárján keresztül. A kétféle hangot művészettel keverik, a másodperc századrésze alatt számtalan variációban, formára. A hangot másodpercenként több mint 1500 méteres sebességgel képesek egymáshoz eljuttatni.

Szonár, ultrahangot a víz alatt észlelő és felderítő berendezés, amit az első világháború idején a tengeralattjárók felderítésére használtak. Kibocsátották az ultrahangot, és elemezték a visszhangját. Ez az elve az echografiának is, amelyet a magzat megfigyelésére használnak az anya hasában.

A cetek berendezése ennél fejlettebb annál, amit az ember valaha is kitalált. Ez által látnak is a hangjukkal, holografikus módon. A tudósok bebizonyították, hogy a szonár áthatol az anyagon. Valóságos domború képeket készítő röntgengép. A Doppler effektust felhasználva (mozgó tárgy rezgésszám változásának görbéje), a visszhang révén képesek látni a testben lévő legfinomabb áramlásokat is.


Mondhatnánk, hogy a delfinek ezáltal tisztánérzékelők? Csodálatos hallószervük és idegrendszeri érzékenységük révén képesek a bolygónkon a legtökéletesebb kommunikációra?

Abban egyetértenek a kutatók, - kísérletek igazolták, hogy a delfinek hangokkal kommunikálnak és képesek a fogalomalkotásra. Náluk nincs szorosabb kapcsolatot tartó, társas lény. 

Bőrük különlegessége

Ennek köszönhető a haladásuk sebessége. Óránként 30 csomót is képesek megtenni. 
Erre a bőrük a magyarázat. Tulajdonképpen két bőrrétegük van. Egyik belül van, szalonnaréteg burkolja, a másik kívül a felszínen. Arra szolgál, hogy eltakarjon apró, függőleges, szivacsos, vízzel töltött rétegű csatornákat. Bármely test, ami levegőben, vagy vízben mozog közegellenállást vált ki, apró örvényeket, amelyek lefékezik. A delfin bőre olyan puha és rugalmas, hogy ez nem tud létrejönni. Másrészt a külső bőrt rendkívül sok vérerecske szövi át. Amikor nagy sebességgel halad, akkor ezekben vérbőség keletkezik, ami elegendő a bőrrel érintkező vízréteg vékony rétegének felmelegítésére. Ez a felmelegedés, kiküszöböli a közegellenállás miatti örvényeket.

/delfintrening.hu/