Az ősi számítógép

Tudósaink csak a XX. század hajnalától kezdték el hasznosítani a kvarckristály hihetetlen képességeit. Hogyan lehet az, hogy "egyszerű" és "primitív" őseink mégis éppen ezt az anyagot választották a koponyához? Talán véletlen egybeesésről van szó, vagy esetleg tudtak valami olyat, amit mi nem? Lehetséges lenne, hogy a kristálykoponya valóban egyfajta információs tár, ahogyan az ősi legenda állítja? Talán valami fontos üzenetet tartalmaz őseinktől? Kezdetben mindez túlságosan is erőltetett magyarázatnak tűnt. Szinte elképzelhetetlennek látszott, hogy ez az egyszerű kristálytömb azóta a múlt ködébe veszett ősapáink titkos tudását őrizné. Kezdeti kétkedésünk dacára a Hewlett-Packardnál tett látogatást követően kezdtük komolyan mérlegelni ezt az eshetőséget is. Beszéltünk Dr. John Pohllal, az UCLA mezo-amerikai szakértőjével, aki kifejtette, hogy Közép-Amerikában tett különféle utazásai során azt hallotta, hogy az ősi maják jelenkori leszármazottai jellegzetes megkülönböztető jegyeket tulajdonítanak a kvarckristálynak, és "egyfajta ősi rádió-, televízió- vagy számítógépegységnek tekintik; kommunikációs berendezésnek a világok között; kapunak, mely egy másik dimenzióra nyílik; eszköznek az ősök és a szellemek világával történő kommunikációban". A kristálykutató Frank Dorland által a Hewlett-Packard teszteket követően írt Szent jég című könyvben nagy hatást gyakoroltak ránk Dr. Joseph Alioto, az egyik közreműködő szavai. Dr. Alioto rámutatott, hogy még kevesebb mint száz esztendővel ezelőtt is, ha leírtunk volna valakinek egy láthatatlan energiamezőt, mely átjárja környezetünket; egy energiamezőt, mely lehetővé tenné, lássunk és halljunk más embereket a világ bármely tájáról, azt gondolták volna, hogy vagy hatalmas varázsló vagy, vagy hatalmas hazug.

Ha még azt is hozzáteszed, hogy ezek a képek és hangok foglyul ejthetőek egy különlegesen elkészített fémdobozban, mely különféle fémekből és kristályokból tevődik össze, valószínűleg még hevesebb indulatot kavartál volna. Amit a fentiekben leírtunk, természetesen nem más, mint mindennapi életünk szerves része - a televízió. Mégis mindössze néhány évtizeddel ezelőtt mindezt a fantázia és tudományos fantasztikus irodalom birodalmában tartozónak hitték. Ilyen volt a mi első reakciónk is arra, hogy a koponya esetleg bizonyos információkat tartalmazhat. Csakhogy, amint az a Hewlett- Packard munkatársaitól, Charles Adamstől és Jack Kusterstól megtudhattuk, a modern számítógép szívében, ahol az összes információ eltárolásra kerül, valójában nem található más, mint egy parányi szilikonkristály chip. A chip sejtjei, vagyis a "szilikon integrált áramkör" valójában a számítógép agysejtjei, vagyis memóriája. Ez az apró kristályos chip,hihetetlen tárolási kapacitásával az információ korának motorja. És ez a chip a kristály egyedülálló képességeit használja fel az információ tárolására. Ekkor ötlött fel bennünk, hogy ha a szilikonchip ilyen határtalan mennyiségű információt képes eltárolni a modern számítógépekben, miért ne tehetné meg ugyanezt az a természetes kristály is, amiből a koponya is készült?

Charles Adams szerint, legalábbis teoretikus szinten, egy nyers kristálydarab, amilyen a koponya is, tökéletesen alkalmas az információ elraktározására. A kristály egyedülálló tulajdonságainak hála, a természetes piezoelektromos szilikon-dioxid egy kis darabja is lehetővé teszi az információ eltárolását, akárcsak a szilikonkristály chip. Ami azt illeti, a kiszivárgott értesülések szerint már történtek is kísérletek ezen a téren. Így, miután találkoztunk a Hewlett-Packard tudós munkatársaival, az elképzelés, hogy a nyers kristály alkalmas az információ elraktározására, mind valószínűbbnek tűnt. A problémát Charles szerint mindössze az okozta, hogy mind ez idáig még senkinek sem sikerült felfedeznie a módját, hogy az információt sikeresen betáplálja egy nyers kristályba, majd azt vissza is nyerje onnan. Ez persze, mutatott rá, nem jelenti azt, hogy ez soha nem is fog megtörténni. Sokak véleménye szerint pedig már meg is történt. Néhányan, mint a kristálykutató Frank Dorland, úgy vélik, hogy az információ kivonásának módja egy darabka természetes kristályból, mint amilyen a kristálykoponya is, egyfajta közvetlen kommunikáción alapul az emberi elmével. Ugyan első hallásra ez elképzelés is túlzónak tűnhet, fel kellett fedeznünk, hogy néhány korai kísérlet máris történt ezen a területen, számítógépek segítségével. Giles Brindley professzor, a middlesexi Királyi Országos Ortopédiai Intézet munkatársa, például reális esélyét látja a fizikálisan bénult egyének esetében, hogy azok az agyukhoz kapcsolódó elektromos vonalak segítségével teremtsenek kapcsolatot a számítógépekkel. A korai kísérleti eredmények azt igazolják, hogy lehetséges a páciensek számára pusztán gondolataik erejére támaszkodva kommunikálni közvetlenül a számítógéppel. Ezek a kísérletek azt sugallják, hogy egy napon lehetséges lesz a közvetlen kommunikáció az emberi elme és a számítógép között, az otromba billentyűzet és más elektromos mütyürök kiiktatásával. Akár bekövetkezik ez a jövőben, akár nem, a kísérletek mindenképpen arra utalnak, hogy lehetséges egy sokkal közvetlenebb kapcsolattartás a szilikonkristály chippel, mint ahogyan az napjainkban történik. Fennállnak vajon hasonló lehetőségek a kristálykoponyával történő kommunikációt illetően is? Ha valóban információ rejtőzik a kristálykoponya belsejében, miféle információ lehet az, hogyan kerülhetett eltárolásra, és hogyan leszünk képesek a kiolvasására? Annak érdekében, hogy a kérdésre választ találjunk, elkezdtük megvizsgálni, hogyan tárolódik el az információ a modern számítógépek belsejében. Felfedeztük, hogy az "információ", ahogyan ma ismerjük, nem egy "dolog", hanem sokkal inkább egy "folyamat". Nem szilárd és statikus, a szó szoros értelmében véve nem kerül "eltárolásra" sem; nem nyugszik valami könyves szekrény mélyén.
Miközben arról beszélünk, hogy az információ "eltárolódik egy szilikonchipben a számítógép belsejében", magának az információnak nincs megfogható fizikai formája. Nem érinthető, látható vagy hallható, hacsak elektronikus úton visszanyerésre nem kerül a rendszerből. A számítógépek esetében sikerült megtalálnunk a módját, hogy az "eltárolt" információt betápláljuk, illetve visszanyerjük egy elektronikus folyamat útján. De mi a helyzet a kristálykoponya belsejében talán megtalálható információval? A mai napig nem ismerjük ugyan a megfelelő metódust az információ betáplálására, illetve visszanyerésére, de ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy az nincs is ott. Önkéntelenül is az az analógia jut az eszünkbe, hogy egy kőkorszaki előember rábukkan egy számítógépre, majd közöljük vele, hogy abban hatalmas mennyiségű tudás és információ rejtőzik.

Az elektronika kellő szintű ismerete, a megfelelő jelszavak és parancsok megértése nélkül egyszerűen nem hinnének nekünk. Lehet, hogy mi is hasonló helyzetben vagyunk a kristálykoponyával? Talán az általa tárolt információ olyan formátumban lett letárolva, amit mi egész egyszerűen nem értünk meg. Csak ha képesek vagyunk megfelelő módon kapcsolatba lépni az információt tároló közeggel, akkor válhat érthetővé az általa birtokolt tudás. Mindezt első kézből szerzett tapasztalataim is igazolják. Amikor először kezdtem el számítógéppel dolgozni, jó néhány alkalommal találtam szinte lehetetlennek az eltárolt információ viszszanyerését. Többször is kételkedni kezdtem benne, hogy amit keresek, az valóban létezik-e - mígnem kellő szerencsével rá nem bukkantam a rendszer által is értelmezhető módszerre. Talán a kristálykoponyával sincs ez másként. Néhányan, mint Frank Dorland, szilárdan hiszik, hogy a közvetlen kommunikáció a kvarckristály és az emberi elme között máris lehetséges, és képesek vagyunk információt visszanyerni a kristálykoponyából. Az ehhez használt mechanizmus meglehetősen összetett, és figyelemre méltó módon kifinomult. Dorland állítása szerint egy darab piezoelektromos kvarckristály, mint amilyen a kristálykoponya is, képes kapcsolatba kerülni az emberi testtel és szellemmel, de csak ha az nincsen normális, öntudatos állapotában. Frank Dorland hat évet szentelt a Mitchell-Hedges-koponya kutatásának, és még a Hewlett-Packard kísérletsorozatban is részt vett. Habár már túl idős és megrendült egészségű volt ahhoz, hogy személyesen is találkozhassunk vele, nagy vihart kavart teóriáját alaposan megismerhettük Szent jég című könyvéből, melyet a kristálykoponyával kapcsolatos felfedezésekről írt, a Hewlett-Packard kísérleteket követően. Frank Dorland meggyőződése szerint a "kommunikáció korát", melyben élünk, igazság szerint "kristálykornak" kellene hívni és ennek is még csak most köszöntött be a hajnala. Nézete szerint több olyan tulajdonsága is van a kristálynak, és vele együtt a kristálykoponyának is, melyet napjainkban még nem értünk, és számos nagy horderejű felfedezés várat még magára. Úgy látja, a természetes kvarckristály képes visszatükrözni saját tudati állapotunkat, tudatalatti, illetve tudattalan gondolatainkat a felszínre hozni, homályos intuíciókat gerjeszteni, és lehetővé tenni számunkra, hogy hozzáférjünk a távoli múlt elfeledett tudásához.
Hite szerint a kvarckristály segíthet testünk gyógyításában is. Dorland teóriája azon az elképzelésen alapult, hogy mind az emberi test, mind a természetes kvarc folyamatosan elektromágneses jeleket sugároz, melyek kívül esnek a hallhatóság határán. Dorland arra kér bennünket, vegyük figyelembe, hogy sokkal több minden történik ebben a minket körülölelő láthatatlan világban, mintsem azt rendszerint képzeljük. Életünk minden percében "elektromos energiahullámok tengere" vesz körül valamennyiünket; szüntelenül olyan természetes elektromágneses sugarak bombáznak bennünket, melyet egyszerűen képtelenek vagyunk észlelni. A nap például a sugárzó energiák széles spektrumát bocsátja ki magából, mi azonban ennek csak két összetevőjét érzékeljük: az infravöröst, mely megmelegít bennünket, és a normális fényt, mely látható a szem számára. Hasonlóképpen a legtöbb ember alkotta elektromágneses energiahullám, mint a rádió-, televízió - és mikrohullámú jelek, érzékeink számára megfoghatatlanok. Dorland rá is mutat: Az ember érzékelési képességei egy átlagos személy esetében a becslések szerint az ismert hullámhossz-spektrumnak mindössze kevesebb mint 2 százalékát képesek felfogni. Ez azt jelenti, hogy a legtöbben egyáltalán nem vagyunk tudatában a körülöttünk zajló események 98 százalékának.
Ráadásul adott az esélye annak is, hogy számos energiafrekvencia létezik körülöttünk, melyeket mindeddig nem fedezett fel a tudomány. Dorland azt javasolja, hogy az emberi testre és elmére mint egyféle rádióra gondoljunk, mely képes továbbítani és venni ezeket az észlelésen túli elektromagnetikus energiahullámokat. A test, az idegek komplex elektromos és vegyi hálózatával meg magas nedvességtartalmával, nemcsak energiaforrásként és jeladóként szolgálhat, hanem érzékeny antennarendszerként is, mely számtalan különféle forrás jeleinek vételére képes. Dorland állítása szerint, amikor kontaktusba kerülünk egy piezoelektromos kristállyal, mint amilyen a kristálykoponya is, a kvarckristály veszi azokat az elektromágneses jeleket, melyeket a testünk bocsát ki magából. A kristály ezután rezgésbe kezd, felnagyítja ezeket a jeleket és ebben a felerősített formában tovább sugározza azokat az atmoszférába, ahol a test sejtjei ismét érzékelhetik. A folyamat nyomán a kvarckristály módosítja és kierősíti saját elektromágneses hullámainkat, majd visszajuttatja hozzánk, így az "energiainformáció" hullámai erősebbek és tisztábbak lesznek. Mint azt már tudhatjuk, a nyers piezoelektromos kvarc jól ismert természetes elektromos oszcillátorként, rezonátorként, illetve erősítőként. Dorland vélekedése szerint a fenti folyamat azonban csakis akkor játszódhat le, ha a kristály "bekapcsolt" állapotban van. Mint minden elektromos berendezést, az elektromos energia egy forrásával ezt is aktiválni kell, ami ebben az esetben az emberi test és elme. Jóllehet a kristály képes bizonyos energia átvételére a levegőből is, Dorland meggyőződése szerint a leghatékonyabban úgy tölthető fel, ha megérintjük, illetve kézben tartjuk. A kristály ezúton reagál az energiákra, a test és az agy frekvenciájával kompatibilis és azzal harmóniában lévő vibrálásával. Dorland szerint testünk és tudattalan elménk elektromágneses üzenetek tömkelegét képes venni a piezoelektromos kristályból, csakhogy rendes körülmények között nem vagyunk tudatában ezeknek, mint ahogyan normális körülmények között nem vagyunk tudatában a mikrohullámú sugaraknak sem. Ugyanez a helyzet a Nap sugárzó energiájával is. Többsége kívül esik az érzékelésen, ugyanakkor tudjuk, hogy a test sejtjei felfogják azokat, és azok stimulálják a tobozmirigyet is. Hasonlóképpen, legalábbis Dorland meggyőződése szerint, amikor a kristály energiái kisugároznak, a hipotalamusz (a látódomb alatti agyrészlet) a kulcsmirigy. Ez a mirigy, mely a középagy alsó felén helyezkedik el - ami a koponya egyik legvédettebb pontja - fontos szerepet játszik a test elektromos és vegyi folyamatainak mindennapos koordinálásában. Tudvalevően a legkisebb elektromos impulzus is hatást gyakorol rá, és Dorland szerint képes az elektromos kvarckristályból kisugárzó oszcilláló energiák vételére, illetve megszűrésére. Ezek az üzenetek azután végigfutnak a test egészén, de csak nagyritkán - vagy sosem -jutnak el a tudatosság szintjére. A kvarccal történő kapcsolattartás, állítja Dorland, segíthet fenntartani az idegrendszerrel szoros kapcsolatban álló belső elválasztású mirigyek egyensúlyát, és ezáltal járul hozzá az egészség fenntartásához. Meg van győződve továbbá arról is, hogy a kristály természetes felerősítő képessége fellendíti a sejtek közötti kommunikációt is. A teória szerint ez a megnövekedett kommunikáció abban segítheti a tudatos elmét, hogy kapcsolatot teremtsen a tudattalan különféle szintjeivel, és a tudatalatti gondolatokat a tudatosság szintjére emelje. A tudatos és tudattalan szintek közötti kommunikáció javulásával kapcsolatban éppen a közelmúltban mutatták ki, hogy jótékony hatással járhat az egészségre nézve. A nem is olyan távoli múltban számos testfunkcióról, köztük a szívverés szaporaságáról is, azt tartották, hogy kívül esik a tudatos elme irányítási körén. A jelenkori, "bio-visszacsatolással" kapcsolatos kísérletek - ez a technika egy elektromos berendezést használ arra, hogy a páciens belső fiziológiájának adatait visszatáplálja - kimutatták, hogy az emberek hatást tudnak gyakorolni saját autonóm idegrendszerükre, és segíthetnek kontroll alatt tartani olyan kondíciókat, mint a vérnyomás, melyről korábban úgy tartották, kívül esik a tudatos elme tevékenységi körén. Frank Dorland a "biokristály-visszacsatolás" kifejezést egy hasonló típusú, a természetes kvarckristály és az emberi elme között fennálló visszacsatolási rendszer lehetőségének leírására használja. Az elmét a test egészsége szempontjából kulcselemként kezeli, és kijelenti, hogy a piezoelektromos kristályok felerősíthetik a kommunikációt a test különféle sejtjei, valamint a test és a szellem között. Meggyőződése szerint a kommunikáció szintjének javítása olyan fontossággal bír, melynek napjainkban nem is vagyunk még tudatában. Szerinte egy teljesen új tudományág van születőben, a "biokristálytan", mely az energiák kölcsönhatását hivatott vizsgálni a kvarckristály és az emberi elme között.

Azonban, teszi hozzá, a biokristály-visszacsatolás nemcsak a test gyógyítására használható, hanem arra is, hogy "tudatossá tegyen olyan dolgokat, melyeket az egyén már tud, és alkalmassá teheti arra, hogy ezeket a tudattalan kiaknázatlan forrásokat is megnyissa előtte". Az emberi elme mélyebben fekvő rétegei közötti kommunikáció javításával a piezoelektromos kristály olyan tudást szabadíthat fel, mely a tudatalatti és a tudattalan mélyén rejtőzött, és a teljes felismerés szintjére emelheti azt. Ahogyan Dorland mindezt megfogalmazza: A kristály sejtjei kisugározzák ezeket a rádió jellegű jeleket az idegrendszeren keresztül az agykéreg sejtjeibe. Ott azután szétválogatásra kerülnek és jelentéstartalmú üzenetté állnak össze, melyek lehetnek felismerhető képek vagy szavak, vagy akár egy fajta tudásérzet is a tudatos elmében. Ezek az üzenetek számos forrásból elérkezhetnek hozzánk, de úgy tűnik, elsősorban mégis a tudatalatti memóriabank, illetve a tudatfeletti a forrásuk. Dorland szerint ez a tudás nemcsak az egyén tudatalattijából származhat, hanem a "kollektív tudattalanból" is. A kollektív tudattalant elsőként a kiváló svájci pszichiáter, Carl Jung azonosította. Ő mutatott rá, hogy a tudat szintjén valamennyien különálló, maga nemében egyedülálló és individuális emberi lények vagyunk, de ha egy kicsit mélyebbre ásunk, azt találjuk, hogy a tudattalan egy szintjén valamennyien nagyjából azonos gondolatokban, elképzelésekben és érzelmekben osztozunk. Mintha ezeknek az őstípusi koncepcióknak meglenne a saját élete, egy teljesen független létforma, bármely egyén elméjén kívül. Ez a szint így a "kollektív" tudattalan. Kezdetben az elképzelés, hogy némely gondolat és idea létezhet egy adott egyén elméjén kívül, rendkívül különös volt a számomra, sőt, kissé logikátlan is. Végül is, valamennyi gondolat mindig az elménken belül bukkan fel, és bizonyos, hogy valamennyiünknek szüksége van külön agyra a gondolkodáshoz. Ezáltal mindig is feltételeztem, hogy a gondolataink a saját agyunkon belülről jönnek, az elménkben erednek. Ekkor ötlött csak fel bennem, hogy mindezt kijelenteni kicsit olyan lenne, mintha azt mondanánk, hogy csak azért, mert a képeket és a hangokat a televízióból látjuk kiáramlani, és szükségünk van egy egyéni tévéberendezésre a vételükhöz, a képeknek vagy a hangoknak szükségszerűen magán a tévékészüléken belül kell létrejönniük. Persze mindannyian tudjuk, hogy a valóságban ezek a hangok és képek a levegőt eltelítő jeltömegből kerülnek leválogatásra, melyeknek normális esetben nem is vagyunk a tudatában, s amelyek vételéhez szükségünk van a megfelelő technológiára. Érdemes eltűnődni rajta, hogy némely gondolatunk is átmehet hasonló folyamaton. Jóllehet nem tagadhatjuk, hogy igenis szükségünk van saját, egyéni agyunk áramköreire a gondolkodáshoz, ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy valamennyi gondolatunk és elképzelésünk innen ered. Talán némelyeket, ha nem is mindet, egy másik forrásból kapjuk; egyfajta tudáshalmazból, mely a saját független formájában létezik valahol az egyéneken túl, talán valahol körülöttünk az éterben - akárcsak a tévéjelek esetében. Csak azért, mert nem vagyunk tudatában ennek a tudáshalmaznak, vagy hogy jeleket veszünk tőle, még nem jelenti azt, hogy ez nem is létezik, hiszen mondjuk a tévéjelek értékéből se vonna le semmit, ha véletlenül senki sem fogná őket. Felötlött bennem a gondolat, hogy talán a kristálykoponya a leghatékonyabb eszköz, hogy - akárcsak egy tévékészülék - információkat vételezzen ebből a forrásból. Dorland kétségtelenül utal rá, hogy a kristálykoponya valamiképp lehetővé teszi számunkra, hogy megcsapoljuk a kollektív tudattalant. Az alábbi sorokban is valami hasonlót állít: Egy egyetemes kommunikációs hálózatnak kell léteznie a tudatalatti szintjén, melynek csak nagyon kevesen vagyunk tudatában... és a kristálykoponya felhasználható arra, hogy kapcsolatot létesítsünk más egyének memóriabankjával, akiknek talán megtalálható a kívánatos információ az aktái között... ami viszont azt jelenti, hogy ezen az úton keresztül hihetetlen mennyiségű információ állhat a rendelkezésünkre. És ez még csak nem is az egyetlen információforrás, melyet Frank Dorland szerint a piezoelektromos kristály segítségével kiaknázhatunk.
Állítása szerint az segíthet kapcsolatot teremteni a fajok "öröklött tudatalatti memóriabankjával" is, melyek genetikusan átörökített információkat tartalmaznak, visszamenőleg legkorábbi őseinkig. Dorland rámutat, hogy a fosszilis koponyamaradványok kormeghatározása kimutatta, miszerint 500000 évvel ezelőtt láthatóan hirtelen növekedés állt be az "agydoboz", vagyis a koponya méretében és kapacitásában, és ez az a történelmi kor, melyre a homo sapiens felbukkanását tesszük. Ez a tény azt implikálja, hogy a növekedésnek valamilyen köze lehetett ahhoz, hogy az agynak újabb területre volt szüksége az öröklött tudatalatti memóriabankhoz.
Köztudott, hogy jelenleg csak parányi töredékét használjuk ki mentális képességeinknek. Dorland felvetése szerint ezt az magyarázza, hogy az emberiség múltbéli történelmének valamennyi öröklött emlékét magunkban hordozzuk, de miután ez takarosan el lett raktározva a tudatalatti szinten, rendes körülmények között nincs róla tudomásunk. Mint rámutat, széles körben elfogadott tény, miszerint az örökletes DNS felelős a testi karakterisztika meghatározásáért, a tudománynak azonban mind ez ideig nem sikerült felismernie, hogy a tudatalatti emlékek szintén átörökíthetőek. Dorland véleménye szerint egyetlen darab kvarckristály, mint amilyen a kristálykoponya is, kulcsszerepet játszhat abban, hogy aktiváljuk ezeket a genetikus emlékeket. Így talán a kvarckristály természetes erősítő tulajdonsága nem csak a saját emlékeinkkel, tudatalatti gondolatainkkal, és a "kollektív tudattalannal" történő kommunikációt erősítheti, de talán az "ősi emlékek" elérésében is segíthet. Frank Dorland utal arra is, hogy valamiképpen lehetséges a kristálykoponya gondolatláncokkal, emlékekkel, üzenetekkel vagy instrukciókkal való "beprogramozása" is. Az erre szolgáló mechanizmus nem igazán egyértelmű, bár utal rá, hogy múltbéli őseink birtokában lehettek ennek a tudásnak. Elképzelhető, hogy az elmúlt 12000 -15000 évben számos vezetőnk használta a természetes kristályokat ilyen és másféle célokra. . . A hajdani ősök a kristályt a vallásos hierarchia, a nemesség, a katonai vezetők, és természetesen a titkos testvériségek céljaira tartották fenn. A modern kori tudósok kísérleteztek a lézerrel és a kvarckristállyal, permanens memóriabankként adoptálva azokat, így az adatok letárolhatóvá válnak a kristályokban, és később bármikor előhívhatóak... Miután a kristály állandó anyag, melyet sem az idő, sem a természetes kopás nem fenyeget, a kristályban tárolt adatok talán ezredévekre aktívak maradhatnak. Ugyan Frank Dorland teóriái állandó vita tárgyát képezik, annyi bizonyos, hogy számos érdekes lehetőséget vetnek fel. A kristálykoponya piezoelektromos tulajdonságai valóban javíthatnak a belső kommunikáción, nemcsak a test gyógyulását segítve elő ezzel, de ráirányítva a figyelmünket a tudattalan eddig feltáratlan tudására? Felfedeztük volna az okát, miért faragták a kristályt éppen koponya formájúra? Ezzel is az ősöket akarták szimbolizálni, kiknek emlékei ott élnek eltemetve a saját elménkben? És a kristálykoponya vajon segíthet a felszínre hozni ezeket az "ősi emlékeket"? Ha a kristálykoponya valóban felhasználható arra, hogy elérjük a tudást, mely benne, a minket körülvevő éterben, vagy saját pszichénk mélyén rejtőzik, akkor Dorland teóriája szerint ez lehet a kulcsa annak, hogy az ősi tudás birtokosaivá válhassunk.
/Chris Morton/